Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-05-10 / 19. szám

felül 800 frt töke kamatjai felett rendelkezhetik a tanítói egylet. — Ebből látható, hogy a csekély kezdeményezést is — ha a vállalkozókat kitartás, ügyszeretet lelkesíti — áldásos siker követi, s az eiös akarat — bármily akadályok közt — nemes céljához tért nyit, utat tör magának. Ezzel be lévén fejezve a gömöri népiskolatanitói egylet múltjának ismertetése : alkalmat veszünk magunknak — Ígéretünkhöz híven — a gömöri tanítói értekezletek programmját s alapszabályait — mint azt a jegyzökönyben találtuk — ide iktatni. Ha netalán azok a mostanában alakulandó, s a magas kormány által is ajánlott tanítói conferenciák szervezése tárgyában némi tájékozást nyújtandnak, fáradságunk jutalmazva leend. (Vége következik.) S. és T. Aphorismák a kegyeletről. A kegyelet három érzelem vegyülete, úgymint a tiszteleté, szereteté és félelemé. —Tiszteljük azt, kit magunknál nagyobbnak, szeretjük kit irányunkban jónak, félünk attól, kit nálunknál hatalmasabbnak ismerünk vagy tartunk. — És így a ki se nagysággal, se jósággal, se hatalommal nem dicsekhetik, az iránt a szívben kegyelet nem származhatik. Valamint a mely szívben tiszteletre, szeretetre és félelemre való hajlam nem találtatik, az kegyeletre nem alkalmatos. Tehát a kevély, az önző és dacos természetű nem alkalmatos a kegyeletre. Másfelöl a mi nagy, szép, jó és hasznos, erős és szokatlan, az iránt önkénytelenül kegyeletre ragadtatunk ; és ha bennünk igazi hajlam van a kegyeletre, a kisebbek által is megindítattunk. Mily mértékű legyen pedig az ily kegyelet, az egyfelől a tárgy minőségétől : másfelől a személy fogékony ságától függ. A kevéssé fogékony lelket a derék tárgyak sem illetik meg : a finoman érzőt a csekélyebbek is elragadják. •— Valamint a nagyság, ugy a jóság és hatalom is mind tárgyaira mind eredetére, mind nemeire nézve sokféle. Nevezetesen a kegyelet elemei tárgyakban vagy a személyekben vannak, vagy a természeti dolgokban. Ezekben a nagyságot teszi a kiterjedés, régiség; a jóságot a hasznosság és szépség; a félelmet gerjesztő hatalmat az erő és szokatlanság. A mi a személyeket illeti, ezekre nézve van szellemi és anyagi, van észbeli és erkölcsi, van földbirtokbeli és pénzbeli, van születési és érdemi nagyság. A jóság is vagy több vagy kevesebb áldozatba kerülő, vagy nagyobb vagy kisebb készséggel közlött, vagy inkább vagy kevesbé hasznos. A hatalmat is vagy a természet vagy a társadalom, vagy az ész vagy az erő, vagy a kölcsönös belenyugvás és megegyezés adja. A mint már valaki a kegyelet ezen tárgyaiból kisebb vagy nagyob adagot bir,a szerint szokott módosulni és arányosulni az irányában kimutatott kegyelet is. — Az erkölcsi nagyság nélküli nagyságot nem lehet tisztelni; — a hol tisztelet nincs, ott igaz szeretet nem létezhet; a mely hatalom nem gyakoroltatik, attól senki se fél. — A kegyelet tehát, midőn személyekről van szó, két oly személyt föltételez, kik között bizonyos viszony és távolság van, vagy a kik között egyik felsőbb, a másik alsóbb; az egyik nagy, a másik kicsiny ; egyik bövölködő és jótékony, a másik szükségben levő; egyik parancsoló, a másik engedelmeskedő. Ilyenek a szülék gyermekeik irányában; továbbá a tanítók tanítványaik — gazdák cselédeik, — az elöljárók, a közlakosok, — a férfiak, nejeik irányában— stb. Mennél nagyobb ezek közt a távolság, szükség, hogy a kegyelet is annyival nagyobb legyen : mennél kisebb a távolság, természetes dolog, hogy a kegyelet is annál inkább gyengüljön. — Minthogy e távolság az emberek közt mind a természeti, mind a polgárisult állapotban megvan, és nem is szűnik meg soha létezni : ebből következik, hogy a kegyeletnek sem lehet az emberi szívből soha teljesen kialudni vagy kiirtatni. — Lehet mindazáltal és van is oly nagy távolság és szélső határ, melyen túl a kegyelet megvetéssé, gyülölséggé és makacssággá fajul. Ez eset akkor következik be mikor a felsőbb az alsóbbtól kelletinél, annyival inkább emberhez, mint halandó és véges teremtéshez, illÖ kegyeletnél nagyobbat követel. A mások hozzánk való viszonyának helyes felfogására az itélö tehetségnek épsége és józansága megkívántatik : és így mindaz, a mi az itélötehetség tisztaságát megzavarja, árt a kegyeletnek is. — És így a ki a szeszes italokkal mértékletleuül él; és a ki magát valamely indulattól könynyen engedi elragadtatni, vagy a kiben valamely vétkes szenvedély uralkodik, abban kegyelet nem lakozhatik. — Annak megítélésére mily távolság fér meg mind a közjóval mind az egyesek javával minél több és különféle népek és nemzetek termeszeiének, szokásainak, törvényeinek, intézeteinek , vallásának és igazgatás formájának ismerete szükséges. •— Minthogy e világon szűnteleni változásnak van kitétetve minden, mind a természetben, mind a társadalomban ebből következik, hogy nem lehet örökre egy állapotban maradni azon elemeknek sem, melyek a kegyeletet alkotják : söt inkább megeshetik és meg is esik, hogy az idő folytában a kegyelet némely nemei erősödnek, mások ismét gyengülnek, sőt egészen is elenyésznek. — így gyengül a gyermekben a kegyelet, — ereje és esze növekedésével.— A művelődés és pallérozódás növeli a kegyelet elemeit mind általában az emberi nemben, mind általában a társadalom rétegeiben és osztályaiban. De az alsóbbakban sebesebben, mint a felsőbbekben, mert könnyebb a kevéshez többet adni , mint az igen sokhoz valamit. Ebből következik, hogy a polgárisodás haladásával szükségesképen keskenyedni kell a köznek, mely a felsőbbeket az alsóbbaktól elválasztja : gyengülni, halaványodni kell tehát a kegyelet érzelmeinek is. Mindazáltal mivel mindig lesznek, még pedig többen lesznek kicsinyek mint nagyok, szűkölködők, mint bővölködők, gyengék mint hatalmasok, annálfogva a kegyelet soha az emberek közül el nem enyészik. A kegyelet, ha illő arányban van a tárgygyal, akkor becsületére válik a szívnek, megkönnyebbíti a terhes kötélességeket, megédesíti a könnyebbeket; ha pedig túlságos elfogulttá teszi az embert, köddel vonja be az észt, megalacsonyítja az emberi természetet. —• A kegyelet nagy és erős volta nemcsak és nem annyira attól függ milyen a tárgy valósággal, mint inkább attól is, mily fogalommal birunk a nagyságról jóságról és hatalomról, — s mily véleménynyel vagyunk arról, ki kegyeletünk tárgya. A tudatlan tömeg a szellemi és erkölcsi nagyságot kevésbbé nézi : neki külnagyság és világi tekintély kell. — Sok szegény a gazdag által adott alamizsnát jótékonyságnak sem tekinti : neki csak az ér valamit, a mit valaki maga megerőltetésével ád. Sok gyenge csak akkor és azután fél a hatalomtól mikor azreásúlyosodik. — Sok ember nagyobbnak, jobbnak és hatalmasabbaknak szereti magát mutatni, mint a milyen valósággal, annálfogva kegyeletet is nagyobbat követel, mint a mennyi öt megilleti. Ez hiúság és nagyravágyás ! mely különösen a címek megkivánásában, és a fényűzésben nyilatkozik. Nem is lehetlen a társadalom mostani rendszerében elámítani az embereket : miután nincsenek oly külső jelek, melyekből mások nagyságát jóságát és hatalmát csalhatlanul meglehessen tudni. Mindazáltal az is igaz, hogy ez míg az ámítók részéről szemtelenség és bitorlás : másfelől mind az ámítókra, mind az elámítottakra nézve kártékony hatású. A ki többnek erőlködik magát mutatni mint a mennyi : előbb utóbb megszakad bele, elejti az álarcot és csuífá lesz, anyagi kárt is vall sokszor. — Szükség volna tehát társadalmilag ugy intézkedni, hogy külső jelek által kitűnjék, ki micsoda fokán áll a nagyságnak, jóságnak és hatalomnak. És ezt, — miután rangja, életneme, mestersége, hivatala, földbirtoka, jövedelme mindenkinek hivatalosan tudva van vagy tudva lehet — legalább anyagi tekintetben és anyagi jelek által kitüntetni nemcsak nem lehetlen : de sőt inkább felettébb könnyen volna eszközölhető. — Minthogy az Istenben a