Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-04-26 / 17. szám

szerű vallásos magva, a mint az Krisztus Urunk beszédeiben mutatkozik, átliltettessék gondolkodásunk és érzésünk, törekvésünk és küzdelmeink kellő közepébe, bcállittassék korunk ellentéteibe, — hogy a keresztyénség eredetének történelmi összefüggéséből kiemeltetve s elválasztatva mindattól, a mi csak történelmi, jelenlévővé s életteljessé alakittassék át. — A világ s az Isten országa közti ellentét más hatást gyakorolt akkor, midőn a keresztyénség a pogányság romjaiból kiemelkedett, s mást most, midőn ezen viszony megváltozott. Az igaz vallásosság továbbá elválaszthatatlan az erkölcsiségtől. E két elemnek benső egyesítése tehát a pred. feladata. A predikátiók legyenek vallásos erkölcsiek, ugy hogy minden előforduló tan csak annyiban legyen érvényes, a mennyiben erkölcsileg alkalmaztatható, és hogy csak azon erkölcsi feladat állíttassék föl, mely a vallásban gyökerezik. Hogy már mindezt végbevihessük, szükséges minden nemesebb és magasabb, az emberiség keblében igazán élő ösztönnek tekintetbevétele minden emberileg szépnek és jónak a valláshoz való fölemelése; szükséges továbbá mind annak eltávolítása, a mi a régi idő sajátja, a mi elavult s külső dolog. Még most is van zsidó-keresztyénség, még most is van csudákban s kijelentésekben való szűkkeblű bit, még most is meg van a btins kegyelemrőli tannak régi fogalma! Úgyde mindez nyommasztólag hat a mostani felvilágosodott világra ; tehát el vele ! Ugyanazért a szószéken is szükséges a bírálat, mely azonban sohase legyen cél, hanem csak eszköz ; ne uralkodjék, hanem szolgáljon, még pedig ugy, hogy valamely tételnek tagadása csak átmenet legyen egy uj, a keresztyén igazság kútfejéből merített positiohoz. —A jelenkorból merített, a jelenkor igényeit kielégítő legyen tehát a prédikátio nemcsak tartalmára, hanem külső alakjára nézve is. A prédikátio nyelve a jelenkoré legyen. Mindeddig csak régi , elavult, u. n. bibliai vagy egyházi nyelven beszélt; s épen ezért indult hanyatlásnak. Hagyjak tehát ezen mesterségesen betanult, csak a gondolathiánynak szolgált, Ízetlen bibliai nyelvet, mely utoljára is csak ócska foltos ruha! Itt azt gondolhatnók, hogy ezzel már vége szakadt az excommunicationak ! De nem. Hátra van még a prédikátio egész belső elrendezése! S ez sem nyer kegyelmet Schwarz birószéke előtt! A prédikátio részeinek szokásos elrendezése , azoknak szántszándékos és ismételt megnevezése, az ok és okozat, a lényeg és hatás közötti megkülönböztetésben mutatkozó abstract logika, a bizinyítő okoknak roppant halmaza, — kiküszöbölendő. A logikai schema helyére jöjjön a dolog lényegéből való egyszerű taglalás, a külső bizonyítás helyét foglalja el a külső kifejtés ! Ezek tehát azon eszmék, melyeknek érvényesítéseért buzog a szerző; ez azon feladat, melyet ő, becsületére legyen mondva, többnyire megoldott, természetesen az Ő álláspontjáról tekintve a megoldást. Ezek után elgondolhatjuk, mily szellem uralkodik az előttünk fekvő, különféle alkalomkor tartott prédikátiokban. Mindezekre legyen szabad nehápy általános jegyzést tennünk! Tudva van mindenki előtt, hogy Hegel bölcsészete igen mély sebeket ejte a theologián, a melyek még mostanig sem tudtak egészen behegedni; úgyde épen ezen philosophia által buzdíttatott fel a theologia arra, hogy elhagyván a rationalismus és supranalismus közötti haszontalan vitákat, szabad tudományos fürkészetnek adja magát át, de mind a mellett tekintetbe vegye az egyház múltját is s őseink hitbuzgóságához s a keresztyén élet élő kutforrásához visszatérvén, uj erőt nyerjen s okuljon. Minthogy azonban ezen feladat megoldása magában foglalja a tudomány további fejlesztését s ennélfogva a különféle vélemények lehetőségét : legkevésbé sem csudálandó, hogy ezen uj ösvényen is alakultak különféle álláspontok s ezek folytán egymás ellen hareoló ellentétek a szellemi tehetségek, eszközök s kiindulási pontok különfélesége szerint. Mindez azonban nemcsak nem árt a tudománynak, mert hiszen „opposita juxta se posita magis elueescunt," hanem annak természetéből Önkényt foly s vallásunk életrevalóságát tanúsítja, mely nemcsak ki nem zárja, hanem kivánja is a szabad tudományos vizsgálatot, mert hiszen a protestantismus lényege a szabad fejlődés! A theologiai tudomány ilyetén továbbfejlesztése mutatkozik Schwarz rendszerében is; s ehhez kétségbevonhatlan joga is van mindaddig míg keresztyén vallásunk alapigazságaiban gyökerezik. — Hegel philosophiája azonban nem azon irány, mely mind-i ezen kívánalmaknak meg tudna felelni. Igaz ugyan, hogy Schwarz nem tartozik Hegel iskolájának orthodox oldalához ; mindazonáltal az Ő rendszerében is találtatnak oly : eszmék , melyeknek következetes kifejlesztése távol s idegen cél felé vezet. Schwarz rendszerének schemája első pillanatra meglepő s nemcsak célszerűnek, hanem tökéle; tesnek is látszik. Úgyde annnak gyakorlati életrevalósága még nem bizonyítható be az által, ha azt a jelenkor viszoí nyaira tukmáljuk. A tudomány mezején tanúsítsa elébb a maga életrevalóságát s csak akkor, ha ezen próbát kiállandotta, alkalmaztassék az életre! Különben csak uj sebeket ejt a vallásos életen. — Abban, hogy a keresztyénség megtisztítandó a judaismus minden salakjától, tökéletesen egyetértünk Schwarzzal, s csak azon sajátságos gondolkodásmódot nem bírjuk magunkkévá tenni, melynél fogva a csudákban való hit is mellőzendő, mivelhogy a jelenkor rationalisticus gondolkodásmódjában semmi alappal sem bir s a kedélyre semmi hatást sem gyakorol. E meglepő okoskodás okait nem akarjuk kutatni, mert hiszen azok Schwarz rendszeréből önkényt folynak s arra sem akarjuk a szerzőt figyelmeztetni, hogy ezáltal sokat bocsátott ki kezéből, a minek talán hasznát vehetné egykoron: csak azt bátorkodunk megjegyezni, hogy a csudákban való hit semmikép sem rendelhető alá a rationalistikus gondolkodásmódnak, mint alatta álló fogalomnak. Ha ezen hit nem gyakorolja a kellő hatást, akkor a csudák szűkkeblű supranaturalisticus magyarázatában s felfogásában fekszik az igazi ok. — Igaz továbbá, hogy az egyháziasság romlásnak indul, sok prédikátio erőtlenséget mutat, unalmat okoz s a műveltebbek kívánságait ki nem elégíti, — csakhogy sokszor a leglelkesebb prédikátio is unalmasnak tűnik föl azok előtt, kik nem bírnak iránta való fogékonysággal ; a műveltebbek kívánságainak ki nem elégítésére nézve pedig nem mindenkor a prédikátiót illeti a vád; mert gyakorta igen, de igen különös kívánságaik vannak azoknak az u. n. műveltebbeknek. — Ha továbbá azt kivánja a szerző, hogy a keresztyénség egészen s igazán humanisaltassék, hogy jelenlévő s életteljessé alakíttassák át, s hogy a vallásosság karonfogva járjon az erkölcsiséggel : akkor ezen kitűzött célt csak helyeselni lehet. Hiszen Krisztus Urunk s szent vallása nemcsak a múlt időnek sajátja, hanem a jelen s jövőnek is kétségbevonhatlan birtoka, mely örök hatalmánál fogva folytonosan jótékony befolyást gyakorol az egész emberiség s az egyes ember benső életére. Legyenek tehát a predikátiók is hü tolmácsai ezen éltető erőnek, alkalmazzák azt a jelenkor viszonyaira, intsenek, dorgáljanak, vigasztaljanak, buzdítsanak! A keresztyénség átültetése a jelenkorba azonban csak addig bírhat érvénynyel, míg a vallásos igazságok valódi épségökben fentartatnak, míg azoknak jótékony hatása a jelenkorra ugy jelöltetik ki, mint eredeti működés; mihelyest azonban a jelenkor viszonyai miatt történik azoknak esetleges s talán erőszakos alkalmaztatása, azonnal oly térre vitetik át az egész ügy, a melyen csak a véletlen sors s önkény határoz. Hogy a szerző e két megkülönbözíetendő fogalmat összezavarja, vagyis inkább az alábbrendeltnek részére itéli az elsőséget, mutatja azon postulatuma, mely szerint a bűn- s kegyelemrőli tannak régi értelmítése mellőzendő, miután az nyomasztólag hat a mostani felvilágosodott világra. Itt tehát a világ az első, s ennek kedvéért ferdíttessék el a keresztyén vallásnak egyik sarkigazsága! Ha a szerző a bűn régi i értelmítése alatt azon szigorú paulinikus magyarázatot érti, mely a reformátio kiindulási pontját s alapját teszi, akkor