Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-03-12 / 11. szám

nek s az Ur nyája legeltetésének tekintélye, mely tulajdonképen a kulcsok hatalma, mindeneknek, fő- és alrend ti eknek parancsolván, szentséges és sérthetlen legyen; s ennek kezelése csak azokrabizattathátik, kik az egyháznak határozott s megfontolt szavazatával e végre választatnak-* ; — ugy szinte a íj. Helvét hitvallás ezen cikkében : „Van kötelességi ,*%ia gy hivatali hatalom, mely meg határ oz tátott attól, ki teljes hatalommal bir; és e hatalom inkább szolg á lá shoz, mint uralkodáshoz hasonlít. Mert némely ur hatalmat enged sáfárjának háza felett, és e célból kulcsokat is ad neki, melyekkel vagy bebocsássa a házba, vagy kizárja a házból azokat, kiket az ur vagy bebocsáttatni, vagy kirekesztetni kiván. E szerint az egyházi, szolgák egyházi hatalma azon foglalkozás, melylyel az Ur igéjében eleibök irt törvények szerint Isten egyházát k o r m á n y o z z á k." XVIII. R. 11. §. S most már vegyük pontonként vizsgálat alá Révész urnák hét rendbeli erősségeit. Az 1-sö pont alatt a tiszántúli egyházkerületben teljes érvényben álló — és így a Gelei-féle, szathmár- németi kánonokra történik hivatkozás, mint olyanokra, melyek minden egyéni, vagy kevesek önkényével tett szertartási változtatást vagy újítást tilalmaznak. Mindenek előtt szükségesnek tartom erre vonatkozólag megemlíteni, miszerint én kánonaink iránt legnagyobb tisztelettel viseltetem, s bámulom azon Önzetlen szigorú orthodoxiát, mely azokat jellemzi: de ezen tisztelet nem tartóztat annak kimondásától, hogy kánonaink néminemű részben túlélték magokat, s kötelező erejök, ha csak ujabb statútumok által meg nem erősíttettek, vagy folytonos gyakorlatban nem maradtak, — legalább szigorú kötelező erejök megszűnt. Minden törvényt ugyanis — egyházit szintúgy mint polgárit, —jellemzi azon kornak sajátsága, iránya, gondolkodásmódja, melyben hozatott, s e szempontból tekintve, a törvényeknek ugy kell illeni a korhoz, mint ruhának a testhez. E szerint már jó, s kötelező erővel biró törvények azok, melyekben minden értelmesek , kik azon testülethez tartoznak, legalább hallgatva örömest beleegyeznek , vagy a melyekben legalább azoknak többsége valósággal beleegyezett, és folytonosan beleegyez ; vagy más szóval: szükség, hogy a törvények a közvélemény kinyomatai, eredményei legyenek ; mit a leendő zsinatban is mindenek felett jó lesz figyelembe venni. Már a mely törvények az ujabb kor jellemével, irányával, gondolkodás módjával meg nem egyeznek; mely törvények a közvéleménynyel ellentétben állanak , mire vonatkozólag egy állambölcs így szól: „sok ember a közvéleményt csak meleg levesnek véli lenni, — pedig tenger az;* — a mely törvényeket épen az oknál fogva magok a törvény őrállói, végrehajtói számtalanszor megrontottak nemcsak büntetetlentil, hanem a nélkül, hogy a törvényrontás közbotrányt szült, vagy a többség által még csak észre is vétetett volna: az ily törvényekről, bármily tiszteletre méltók legyenek is, s bármily hasznosak voltak hozataluk korában, — azt mondjuk, hogy túlélték magokat, elavultak , tisztelettel félretesszük , — maga a közügy igényli, hogy félretéíessenek. Mert, hol ily törvények léteznek, azon testületekben az életerő nem egyéb, mint mesterkézett múmia; mint gálvanisált holttest, mely élni lát szik, holott a rothadás minden jeleit magában hordozza; ott a testület igazgatója vagy feje hasonló helyzetbe fog jutni, mint a felnőtt ember, ki midőn gyermekkori ruháit veszi fel, összeszorítva érzi magát, s nem mozoghat oly szabadon, mint különben mozognia kellene, minek következtében legüdvösebb akarata is azon egymásból folyó, rendszeres szilárdság hiával lesz, mely nagyszerű eredmények kivitelére nélkiilözhetlen; — mire vonatkozólag maga Révész ur is ekkép nyilatkozik : „Mindazok, kik a magyar protestáns egyházi élet, s különösen az egyházalkotmány közelebbi évtizedekbeni állapotát, s az e felett, főként a magyar Prot. Egyh. s Isk. lapban tett vélemény nyilvánításokat ismerik, tudni és érezni fogják, hogy kivált az eltörpült, s csaknem teljes öntudatlanságra hanyatlott magyar reformált egyházigazgtásnak, gyökeres átalakulásra, újjászületésre m ú 1 h a 11 a n szüksége van, ha azt akarjuk , hogy az, a protestaus keresztyén egyházi élet nagy rendeltetéséhezi közeledésünknek célszerű és sikeres előmozdítója legyen." Ez áll már minden régibb, és így a Gelei-féle kánonokról is. Hogy a régibb kánonaink túlélték magokat, s hatályon kívüliekké lettek, mert nemcsak egyesek, hanem az egyházi gyűlések, és így maga az egyház által is tekintetbe nem vétettek, megrontattak, erre vonatkozólag legyen elég idézni: A XIX dik kánon szól az évenkénti papmarasztásról, a papi állást legnagyobb mértékben lealacsonyító szokásról, melyről néh. Báthori Gábor superintendens feletti emlékbeszéd irója így szól: „0 vívta azt ki, hogy azon szent vallásunkat mélyen lealacsonyító, az egyházi rend tekintetét, mely nélkül a vallás tekintete semmit jelentő üres hang,— mérges sebekkel öldöklő, a visszavonások ezer kútfejét fakasztó,—-az egyedül üdvös súlyegyeut csak felforgató chimaera, mely papmarasztás cím alatt sokáig űzte vészteljes játékát, — egyházmegyénk (kerüle tünk) kebeléből örökre számkivettessék; mely érdem egye dűl elégséges volna superintendensi fejére tűzni hervadhatlan koszorút." — Pedig uem lehet tagadni, hogy ezen rút szokás a kánonokon alapul. — Váljon szokásban van-e ez még Debrecenben ? Mert a lelkészekhez a városházától azelőtt küldetni szokott újévi üdvözlő levelkék nem egyebek voltak, mint a marasztásnak báránybőrbe öltöztetett farkasa. A XLII-dik kánon rendeli: „hogy hetenkent négyszer kell papolni, — kétszer vasárnap és kétszer köznap." — Debrecenben ez szokásban van ugyan, de legtöbb helyen nincs; pedig a cánon nem tesz kivételt. A komjáti III. R. XXíV-dik kánona pedig az ünnepekről szólván. Krisztus fogantatása ünnepét is rendeli megtartatni; mi tudtommal sehol sem tartatik meg. A XLIV-dik kánon rendeli: „hogy a botrányos bűnben élőket excommunicálni kell." — A botrányos bűnben élők száma nem oly csekély, hogy nyomozó levéllel kellene őket felkeresni; de maga az excommunicátioténye közbotrányt idézne elő. A XLVlII-dik kánon rendeli: „hogy a lelkészeknek naponként kétszer kell könyörögni és bibliát olvasni a templomban." — E kánon még Debrecenben sem tartatik meg; mert a köznapi könyörgést rendszerint tanulók végzik , bibliaolvasás nélkül. A LX-dik kánon rendeli: „hogy évenként legalább hatszor kell az urvacsorát kiszolgáltatni." — Ez sem tartatik meg, mert több helyen csak ötször szolgáltatik ki. A LXIV-dik kánont nemcsak hatályon kiviilivé tette századunk felvilágosodása, hanem a legméltóbb közbotrányt szülné érvényesítése, midőn rendeli: „hogy a lutheránusokat nem kell addig urvacsorához bocsátani, míg előbbi tévelygésüket a lelkész és presbyterek előtt vissza nem vonják, és esküvel meg nem tagadják." A LXXVII-dik cánon rendeli: „hogy a nyilvános bűnösöket, mint a szamarakat, a temetőn kivül kell eltemetni," ALXXX , LXXXL, LXXXII, LXXXIILésLXXXIV-ik kánonok a lelkészek magokviseletéről oly rendeleteket tartalmaznak, melyeket egy lelkész sem tart meg; de nincs