Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1859-03-05 / 10. szám
bitvallásuakra nézve sérelmesek, jelölné ki azokból a bántalmas helyeket, vagy ha szinte azok ellen nyilván kikél, én olytartalmu cikkét mindenesetre ki fognám adni. Sz. L. ur erre válaszolt, de mint a csínon rajta kapott gyermek himezett-hámozott és hosszú válaszában mindenről szól, csak arról nem, mire az említett vádat alapítani lehetne. f Épen midőn Sz. L. ur levele hozzám érkezett, jelent meg lapunk f. é. 2. számában az „Agenda-villongás Németországban" cíoiü cikk BorossMihály úrtól. Erre Sz. L. ur csakhamar irja: íme a bántalom, a melyről szóltam, és epébe mártott tollal ir egy cikket, Boross Mihálynak „bámulatos ignorantiával, botrányos petulant i á v al" irt cikke ellen, felszólítván engem , hogy azt adjam ki, ellenkező esetben nem tehetne fel rólam mást, minthogy lapomnak egyik célja, az ág. hitv. egyházat a világ előtt gúnyolni, gyalázni s a két testvéregyház közt viszálkodás konkolyát hinteni. Lchet-e itt az embernek Phaedrus meséjéből a farkas vádjának eszébe nem jutni! „ Ante hoc sex menses maledixisti mihi", mire a bárány: „Equidem natus non eram." — Sz. L. ur vádaskodott a lap ellen újév előtt, mivel újév után benne Boross M.-tól egy cikk van, melyet félremagyarázni is lehet. Mind a mellett, hogy Boross Mihály cikkének lehető félreértése által a két testvéregyház közt uralkodó egyetértés valahogy meg ne zavartassék , jónak láttam lapunk f. é. 4. számában „Nyilatkozat és igazolás" című cikkemben a dolgot felvilágosítani és nézeteimet a kérdéses ügyről kifejteni. Sz. L. urnák pedig a kérdésre vonatkozólag ezeket irtam: „Ha a két testvérfelekezet közti béke fentartása tisztelendőségednek, a mint nem kétlem, csakugyan szivén fekszik: akkor, ugy hiszem, nem szükséges igazolnom magamat , hogy a lapomban kiadott szerkesztői nyilatkozatom után tisztelendő urnák fölöslegessé vált cikkét ki nem adtam. — Ha tisztelendőséged cikkét ugy, a mint van, kiadom, valóságos iiszköt vetek az egyházba." „Nyilatkozatomból láthatja tisztelendőséged, hogy a tudatlanság vádja B o r o s s t nem illetheti, hacsak vele együtt Schenkelt is tudatlannak nevezni nem akarja. Tisztelendő ur hevében elcserélte a kifejezéseket; a német reformátio a miseáldozatot törölte el, de nem a misét; a mise más értelmet nyert, de egész valóságában megtartatott, a minthogy erre a symbolicus könyvek különös súlyt is fektetnek." „A mi az ellenem intézett vágásokat illeti, azok engem nem sebzenek. Eljő az idő, s tán nem sokára, hol magam szólok majd azokról a dolgokról s ugy érzem, nem lesz okom pirulni azokért, a miket 16 év óta a protestantismus terén valami kevesecskét tettem. —• Csak azt nem értem, hogyha tisztelendőséged csekély személyem múltjára, élettörekvéseimre már reflectált, hogy teheti fel felőlem, hogy — ha csak eszem egészen el nem ment — én lehetnék igazságtalanakármelyike ellen a két testvéregyház közül. Hiszen akkor magam alatt vágnám le a fát nemcsak lapomra, de állásomra és minden életfeladataimra nézve." Megvallom gyöngeségeniet, azt hittem, hogy igazolásom s e nyájas levél nem fogja eltéveszteni hatását és még a harcra fölfegyverkezett Sz. L. urat is tán békére hangolaödja. Csalatkoztam, nagyot csalatkoztam. Sz. L. ur ugy találta, hogy a mit magam és Boross igazolásául irtam, a& „valami handaban da", levelemben balgatag logicát lát, kifejezései pedig szándékosan ilyenek, mert Luther szerint: „N a r r e n m u s s m a n n mit Kőiben 1 a u s e n." — Sz. L. ur tehát kötelességének tartotta a két testvéregyház közt általam felbontott béke kedveért a szinte általam félretett cikkét a közönség eleibe bocsátani s ámbár „valószinü, hogy az elmondottakért a Prot. Egyh. s Isk. lapban nemcsak a szerkesztő fog ellene pattogni, de szerez még másokat, kik megtámadják, cáfoljak stb.í { *), Ö mégis hősies elszánással odaveti személyét áldozatni, n^aij. hogy a prot. egyházat az én bősz megtámadásaimtól meg mentse. Fel kell tehát neki mutatni „mint evickél a doctor ur (már mint énj a maga okozta pocsolyában; de bizony egy kissé nevetséges az ö komoly arcát ily desperált helyzetben látni. Mivel akarja magát a szerkesztő ur, ki néhány hét óta akadémiai rendes tag is, igazolni?" Sohasem gondoltam volua, hogy valaki még a néhány hét óta való academiai rendes tagságomat is a prot. egyház elleni bűneim közé sorozandja. De Sz. L. ur, ugy Játszik, sok olyat tud, a mire más ember nem is gondol. 0 tudja azt is, hogy „ily lapot (mint a Prot. Egyh. és Isk. lap) az ág. ev. egyház nem tarthat többé amaga közlönyének. De mindenjózan, jóindulatu református testvérünk is kénytelenundorral elfordulni oly laptól, mely — akarva rosz akaratból, vagy nem akarva tudatlanságból, ez végeredményben mindegy— nemcsak határfalat emel, de egymásellen ingerli is a jó egyetértésben élő testvéreket." „De van még egy gondolat lelkemben, — így folytatja — melyet a „Prot. Egyh. és Isk. lap" szerkesztőjére nézve lehetetlen itt nyilvánosan ki nem mondanom. E lap keletkezése óta több ízben, mondhatni minden számában, arról tett tanúbizonyságot, hogy szerkesztője minden sokoldalú tudományossága és — nem akarom kétségbe vonni — jóakarata mellett is, nem bir azon kellékekkel, melyek az egyházi,lap szerkesztéséhez vagy vezetéséhez megkívántatnak. És ezt vajmi nehéz is már későbbi korban magáévá tenni, noha nem hiszem, hogy absolute lehetetlen volna. Ügyekeszék tehát magának a t. szerkesztő ur e hiányzó valamit, amaz egyházias szellemet, mely gyermekkorunktól fogva velünk növekedik, megszerezni: és ügyekezzék az érzékenyen megbántott mindkét protestáns felekezetet (ki által bántott ? ? Eszembe jut itt egy C a nning által valamely alkalommal ^Rehearsal" című vígjátékból idézett vers : Felséges urak ! a kapunál van az ellenség, de incognito,) ezutáni eljárásában megnyugtatni, viszálkodás helyett inkább egyetértést és békét prédikálni, és pedig nemcsak szóval, de tettel is, és akkor, reménylem, ha a protestáns közönség meggyőződik hónapok folytán arról, hogy a lap visszaesés veszélye nélkül gyógyul, talán viszsza fognak lassankint hozzá térni azok is, kiket már tőle a közügy nem csekély kárára elijesztett." (Közbeszólólag meg kell Sz. L. ur vigasztalására jegyeznem, hogy az idén lapunkból 100 példánynyal több nyomatik, mint a múlt évben.) „Ha pedig az ajánlottam utat nagyon hosszúnak és nehéznek találja; vagy ha azt hiszi, hogy nem bir elég erővel és önmegtagadással, miszerint ama tulajdonokat, ama praetikus tapintatot megszerezze, mely nélkül nem fog boldogulni : akkor — én bizony egyenesen kimondom — lépjen le azon pályáról, melyre nincs hivatása, melyen ön számára — mint már tapasztalta is — babérkoszorúk épen nem, hanem csak keserűségek teremnek, és adja át a szerkesztői irónt szerencsésebb kezekbe. Hiszen önnek is kell, hog/ célja az legyen, miszerint e lap az egyház javát mozdítsa elő; nem lesz, nem lehet tehát oly hiú, hogy ennek kezelését mástól irigyelje." A mi magát a Sz. L. ur cikkét illeti, a mely miatt tulajdonképen „discordia tetra Belli ferratos postes portasque refregit", abban a fősúly arra fektetik, hogy miután BorossMihály „ignorautiából s petulantiából" 1 u t h e r ánus misét emleget, ilyen pedig nem létezik: tehát Boross M. és vele együtt én, mint szerkesztő , világosan „1 edorongolni, piszkolni, gúnyolni, sárral do*) Talán ezzel a fogással el akarja magától hárítani a méltó visszatorlást. S z e r k. 10. sz*