Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-03-05 / 10. szám

bitvallásuakra nézve sérelmesek, jelölné ki azokból a bán­talmas helyeket, vagy ha szinte azok ellen nyilván kikél, én olytartalmu cikkét mindenesetre ki fognám adni. Sz. L. ur erre válaszolt, de mint a csínon rajta kapott gyermek himezett-hámozott és hosszú válaszában mindenről szól, csak arról nem, mire az említett vádat alapítani le­hetne. f Épen midőn Sz. L. ur levele hozzám érkezett, jelent meg lapunk f. é. 2. számában az „Agenda-villongás Német­országban" cíoiü cikk BorossMihály úrtól. Erre Sz. L. ur csakhamar irja: íme a bántalom, a melyről szóltam, és epébe mártott tollal ir egy cikket, Boross Mihálynak „bá­mulatos ignorantiával, botrányos petulan­t i á v al" irt cikke ellen, felszólítván engem , hogy azt ad­jam ki, ellenkező esetben nem tehetne fel ró­lam mást, minthogy lapomnak egyik célja, az ág. hitv. egyházat a világ előtt gúnyolni, gyalázni s a két testvéregyház közt viszál­kodás konkolyát hinteni. Lchet-e itt az embernek Phaedrus meséjéből a farkas vádjának eszébe nem jutni! „ Ante hoc sex menses maledi­xisti mihi", mire a bárány: „Equidem natus non eram." — Sz. L. ur vádaskodott a lap ellen újév előtt, mivel újév után benne Boross M.-tól egy cikk van, melyet félremagyarázni is lehet. Mind a mellett, hogy Boross Mihály cikkének lehető félreértése által a két testvéregyház közt uralkodó egyet­értés valahogy meg ne zavartassék , jónak láttam lapunk f. é. 4. számában „Nyilatkozat és igazolás" című cikkem­ben a dolgot felvilágosítani és nézeteimet a kérdéses ügy­ről kifejteni. Sz. L. urnák pedig a kérdésre vonatkozólag ezeket irtam: „Ha a két testvérfelekezet közti béke fentartása tisz­telendőségednek, a mint nem kétlem, csakugyan szivén fek­szik: akkor, ugy hiszem, nem szükséges igazolnom maga­mat , hogy a lapomban kiadott szerkesztői nyilatkozatom után tisztelendő urnák fölöslegessé vált cikkét ki nem ad­tam. — Ha tisztelendőséged cikkét ugy, a mint van, ki­adom, valóságos iiszköt vetek az egyházba." „Nyilatkozatomból láthatja tisztelendőséged, hogy a tu­datlanság vádja B o r o s s t nem illetheti, hacsak vele együtt Schenkelt is tudatlannak nevezni nem akarja. Tiszte­lendő ur hevében elcserélte a kifejezéseket; a német refor­mátio a miseáldozatot törölte el, de nem a misét; a mise más értelmet nyert, de egész valóságában megtartatott, a minthogy erre a symbolicus könyvek különös súlyt is fek­tetnek." „A mi az ellenem intézett vágásokat illeti, azok en­gem nem sebzenek. Eljő az idő, s tán nem sokára, hol ma­gam szólok majd azokról a dolgokról s ugy érzem, nem lesz okom pirulni azokért, a miket 16 év óta a protestan­tismus terén valami kevesecskét tettem. —• Csak azt nem értem, hogyha tisztelendőséged csekély személyem múlt­jára, élettörekvéseimre már reflectált, hogy teheti fel felő­lem, hogy — ha csak eszem egészen el nem ment — én le­hetnék igazságtalanakármelyike ellen a két testvéregyház közül. Hiszen akkor magam alatt vágnám le a fát nemcsak lapomra, de állásomra és minden életfeladataimra nézve." Megvallom gyöngeségeniet, azt hittem, hogy igazolá­som s e nyájas levél nem fogja eltéveszteni hatását és még a harcra fölfegyverkezett Sz. L. urat is tán békére hango­laödja. Csalatkoztam, nagyot csalatkoztam. Sz. L. ur ugy találta, hogy a mit magam és Boross igazolásául irtam, a& „valami handaban da", levelemben balgatag logicát lát, kifejezései pedig szándékosan ilyenek, mert Luther szerint: „N a r r e n m u s s m a n n mit Kőiben 1 a u s e n." — Sz. L. ur tehát kötelességének tartotta a két testvéregyház közt általam felbontott béke kedveért a szinte általam félretett cikkét a közönség eleibe bocsátani s ám­bár „valószinü, hogy az elmondottakért a Prot. Egyh. s Isk. lapban nemcsak a szerkesztő fog ellene pattogni, de szerez még másokat, kik megtámadják, cáfoljak stb.í { *), Ö mégis hősies elszánással odaveti személyét áldozatni, n^aij. hogy a prot. egyházat az én bősz megtámadásaimtól meg mentse. Fel kell tehát neki mutatni „mint evickél a doctor ur (már mint énj a maga okozta pocso­lyában; de bizony egy kissé nevetséges az ö komoly arcát ily desperált helyzetben látni. Mivel akarja magát a szerkesztő ur, ki néhány hét óta akadémiai rendes tag is, igazolni?" Sohasem gondoltam volua, hogy valaki még a néhány hét óta való academiai rendes tagságomat is a prot. egyház elleni bűneim közé sorozandja. De Sz. L. ur, ugy Játszik, sok olyat tud, a mire más ember nem is gondol. 0 tudja azt is, hogy „ily lapot (mint a Prot. Egyh. és Isk. lap) az ág. ev. egyház nem tarthat többé amaga közlönyének. De mindenjózan, jóindulatu református testvérünk is kény­telenundorral elfordulni oly laptól, mely — akarva rosz akaratból, vagy nem akarva tudatlanságból, ez végeredményben mind­egy— nemcsak határfalat emel, de egymás­ellen ingerli is a jó egyetértésben élő test­véreket." „De van még egy gondolat lelkemben, — így foly­tatja — melyet a „Prot. Egyh. és Isk. lap" szerkesz­tőjére nézve lehetetlen itt nyilvánosan ki nem mondanom. E lap keletkezése óta több ízben, mondhatni minden szá­mában, arról tett tanúbizonyságot, hogy szerkesztője min­den sokoldalú tudományossága és — nem akarom kétségbe vonni — jóakarata mellett is, nem bir azon kellékekkel, melyek az egyházi,lap szerkesztéséhez vagy vezetéséhez megkívántatnak. És ezt vajmi ne­héz is már későbbi korban magáévá tenni, noha nem hiszem, hogy absolute lehetetlen volna. Ügye­keszék tehát magának a t. szerkesztő ur e hiányzó vala­mit, amaz egyházias szellemet, mely gyermekko­runktól fogva velünk növekedik, megszerezni: és ügyekezzék az érzékenyen megbántott mindkét prote­stáns felekezetet (ki által bántott ? ? Eszembe jut itt egy C a n­ning által valamely alkalommal ^Rehearsal" című vígjátékból idézett vers : Felséges urak ! a kapunál van az ellenség, de in­cognito,) ezutáni eljárásában megnyugtatni, viszálkodás helyett inkább egyetértést és békét prédikálni, és pedig nemcsak szóval, de tettel is, és akkor, reménylem, ha a protestáns közönség meggyőződik hónapok folytán arról, hogy a lap visszaesés veszélye nélkül gyógyul, talán visz­sza fognak lassankint hozzá térni azok is, kiket már tőle a közügy nem csekély kárára elijesztett." (Közbeszólólag meg kell Sz. L. ur vigasztalására jegyeznem, hogy az idén lapunkból 100 példánynyal több nyomatik, mint a múlt évben.) „Ha pedig az ajánlottam utat nagyon hosszúnak és ne­héznek találja; vagy ha azt hiszi, hogy nem bir elég erő­vel és önmegtagadással, miszerint ama tulajdonokat, ama praetikus tapintatot megszerezze, mely nélkül nem fog bol­dogulni : akkor — én bizony egyenesen kimondom — lép­jen le azon pályáról, melyre nincs hivatása, melyen ön szá­mára — mint már tapasztalta is — babérkoszorúk épen nem, hanem csak keserűségek teremnek, és adja át a szer­kesztői irónt szerencsésebb kezekbe. Hiszen önnek is kell, hog/ célja az legyen, miszerint e lap az egyház javát moz­dítsa elő; nem lesz, nem lehet tehát oly hiú, hogy ennek kezelését mástól irigyelje." A mi magát a Sz. L. ur cikkét illeti, a mely miatt tu­lajdonképen „discordia tetra Belli ferratos postes portas­que refregit", abban a fősúly arra fektetik, hogy miután BorossMihály „ignorautiából s petulantiából" 1 u t h e r á­nus misét emleget, ilyen pedig nem létezik: tehát Bo­ross M. és vele együtt én, mint szerkesztő , világosan „1 e­dorongolni, piszkolni, gúnyolni, sárral do­*) Talán ezzel a fogással el akarja magától hárítani a méltó visszatorlást. S z e r k. 10. sz*

Next

/
Thumbnails
Contents