Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-03-05 / 10. szám

Audiatur et altéra pars. (Vége.) II. Azonban lépjünk közelebb tárgyunkhoz s ott az említett lázadás napjaiban és terén tegyük meg vizsgálatainkat az iránt, mennyiben lehet igazuk a íönebb idézett katechismusi vélemény pártolóinak. Mint tudva van, minden munkára alkalmas időt uraik számára fordítani köteles, s saját dolgaikat e miatt csak alig végezhető parasztokból, — kiket ezen fölül földesuraik még ünnepeken is szolgálatra kényszerítettek, •— gyűlt össze Schaífhausen környékén 1524. aug. 24. Müller János körül ama tömeg; — ugyanekkor lázadnak fel másodízben a kempti apát földesuraik méltatlankodásai ellen már ezelőtt 34 évvel zúgolódó alattvalói, majd hozzájok csatlakoznak az augsburgi püspök emberei közül többen s sérelmeiket, óhajtásaikat 12 pontban előadják. Meggyőződésünk, hogy ezen pontok szelleme s a reformátoroknak és különösen Luthernek ezen pontok iránti magokviselete nyújthat egy elfogulatlan bírálónak kellő alapot a végett, miként kelljen a reformatioról s különösen Lutherről e parasztlázadásra nézve Ítélni. A mi magokat a lázadókat illeti: előszavukban nyíltan tiltakoznak az ellen, hogy az evangyéliom valaha oka lehetne a lázadásnak ; sőt inkább állítják, hogy a Krisztusban hivők „szeretetben, békében, türelemmel és egyetértve legyenek egymásközt". Kérnek mindenkit, hogy pontjaikat olvassák, s győződjenek meg arról, hogy őket engedetleneknek s pártütőknek nevezni nem lehet; „hogyha pedig Isten a parasztokat is, — úgymond — kiket szinte szorgalmaz szavait követni, meg akarja hallgatni, ki fogja azért az Isten akaratát hibáztatni, s ki szándékozik Ítéletében gánc oskodni, kinek van kedve hatalmának ellent állani ?" Egyébiránt az l-ső pont alatt kérik, hogy ezentúl legyen joguk és hatalmuk, hogy egy egész gyülekezet lelkészt választhasson és hívhasson, s azt, ha magát illetlenül viselné, el is bocsáthassa; az ily elválasztott lelkész hirdesse nekik az evangyéliomot minden emberi hozzátételek, tanok és parancsoktól menten s érthetően. A 2-dik pontban igérik, hogy az úgynevezett nagy tizedet ezentúl is megadják, mint ezt az ó szövetség parancsolja. Csakhogy a hol az jogtalanul s erőszakkal szedetik, és sem a lelkész fizetésére, sem a szegények gyámolítására nem fordíttatik, ott ezentúl szűnjék meg; valamint a kisebb tized is illetéktelen s jövőre elmaradhatna. A 3-dik szól a rabszolgaság s azon embertelen bánásmód ellen, melyben az uraik vagyonául tekintett parasztok eddig részeltettek. E részbeni szándokuk fölvilágosításaul ezt irják: „Nem ugy, hogy mi épen szabadok legyünk és semmi felsőséget ne ismerjünk, ezt az Istentől nem tanuljuk. Mi törvény alatt akarunk élni, nem testi szenvedélyek között; de ragaszkodunk Istenhez, mint Urunkhoz , hogy a mi választott s törvényes felsőségünknek is minden illő s keresztyéni dolgokban engedelmeskedjünk." A 4-dikben panaszkodnak a halászati s vadászati jogból kizáratás, s annak az urak által a földmívesek kárávali gyakorlása ellen. Ép ily panaszok foglaltatnak a többiekben is majd a fáizás megszorítása, majd az urbériség és adó önkénytes szaporítása s nehezbítése, ugy szinte a törvényellenes büntetések, a rétek és szántóföldek hatalmaskodás utjáni elvétele, s halálesetek alkalmával, az özvegyek- és árváknak becsület és Isten megsértéséveli kirablása s kifosztása ellen. De más részről ily sérelmeik megemlítésénél, ildomosságuk s jó indulatuk tanujeleül álljanak itt saját szavaik: „Miud a mellett szükség, hogy a földesúrnak szolgálat tétessék, a földmíves ő iránta mások fölött előzékeny és engedelmes tartozik lenni, hanem mégis idő és óra szerint, hogy az a földmívesnek rövidségére ne szolgáljon." — A nyilatkozat végszavaiban pedig ezek állanak : „Ha egy vagy több ezen pontok közül ugy, a mint itt áll, az Isten beszédével ellenkeznék, attól készek vagyunk elállani, ha a szentírás erejével előttünk fölvilágosíttatik" „A Krisztus szerelme legyen mindnyájunkkal. Ámen." Ily szellemű s ily tartalmú volt az a parasztháború, melyet mi épen szelídsége miatt másodrendűnek nevezénk, de melyet a Scheffmacher-katechismus oly pártütő s lázadónak fest, hogy vele Luther világhírű érdemeit is befeketíthetni véli. Egyébiránt, ha a nagy reformátort e parasztháború irányában megismerni s megítélni akarjuk, nem szabad szem elől téveszteni, hogy már 1522-ben megjelent egy ily című nyilatkozata: „Minden keresztyénekhez szóló intés, a lázadástól őrizkedjenek." 1523-ban pedig kiadta „Világi felsőbbségekről" irt müvét, melyben az engedelmesség- cs kötelességről oly kimerítőleg szól, hogy lelkiismeretes olvasónak több kívánnivalót alig hágy hátra. 1525-ki májusban pedig megjelent a földmívesek 12 pontja fölött békére figyelmeztető intése. Melynek első része midőn a fejedelmek és földesurak a parasztok irányában való magukviseletérői oly őszinte roszalólag és megrovólag szól, s melyben a hitjavítás némely ellenségei épen azért bizonyos lázadásszépítési törekvést vesznek észre: hogy véleménye iránt tisztában lehessünk, kötelességünknek érezzük belőle ezen világ s emberekre hivatkozó és minden esetre nyomatékos szavakat idézni: „Ti és minden ember legyetek bizonyságom, hogy én e forradalom ellen mily hevesen küzdöttem, s a föld népét még a ti zsarnok és dühös hatalmaskodástok iránt is engedelemre és tiszteletre mennyiszer kértem s intettem, s hogy ezen néplázangás én tőlem nem származhatik." Magához a rendetlenkedő tömeghez pndig így szól: „Felsőbbség roszlelküsége s jogtalankodása, semmi csoportozásra s felkelésre nem ád szabadságot, mert a lelketlenséget megbüntetni, nem minden egyes ember körébe tartozik , — a természet és világ rendje azt kivánja, hogy vádló s itélö biró egyszersmind, önmaga részére senki se legyen s ne lehessen. És most ti nem tagadhatjátok, hogy felkeléstek ilyen, ti magatok vádoltok, ítéltek és büntettek ; és mégis jogtalanságról panaszkodtok. Ez nemcsak a keresztyéni jog és evangyéliom, de a természeti jog és ildomosság ellen is van. Nem akartok ily jogot tűrni ? ugy mondjatok le keresztyén nevetekről is, s türelmetlen , békétlen s keresztyéntelen szándékotoknak abból szégyenlepelt ne csináljatok." E két idézet tartalma világosan mutatja előttünk Luther állását a forrongásokra nézve s különösen azon szigorú jogszerűséget, mely midőn a lelkiekben old, ugyanakkor a világiakban amaz apostoli intést követi: minden lélek a felsőbb hatalmasságnak alája vettetett. De szükség öt még közelebbről, önmagában is látnunk s ismernünk kell ezen szavait: „Élő példányul kell a jelen kor számára magamat tekintenem. Ellenem dühöngött pápa és a császár. S váljon mivel eszközöltem azt, hogy minél inkább fenekedett rám a pápa és a császár, az evangyéliom annál inkább terjedett. Én egyetlen egy fegyvert sem húztam ki, sem boszút nem ohajtottam, csoportozást, népfelkelést nem rendeztem, sőt a világi hatalmak méltóságát, még a kik az evangyéliomot s személyemet üldözték is , a mennyire tehetém , oltalmazni segítettem. Az védelmezett meg engemet, hogy az ügyet csendesen az Istenre biztam s magamat mindenkor annak kezeibe ajánlottam." — Majd ismét a tömeghez fordul: „Igaz, abban igazatok van, hogy az evangyéliomot ohajtjátok .... Ezt én magam is fontosnak tartom s mondom, hogy nem lehet tűrni, miszerint valaki az ember előtt a menyországot elzárja, s öt a pokolba taszítsa; ilyet nem szabad tűrni senkinek is. A ki pedig tőlem az evangyéliomot eltiltja, az bezárja előttem az eget. Mind a mellett ebből nem következik, hogy ököllel támadjak az irányomban jogtalankodó felsőbbség ellen. Azt mondod erre: miként lehessen ezt tűrni s egyszersmind nuu tűrni? Erre könnyű felelni: az lehetetlen, hogy valakinek az evangyéliom eltiltassék. Nincs is hatalom sem égen, sem földön, mely azt tehesse, mert ez egy közönséges tan, mely az ég alatt helyhez nem kötve szabadon tenyész Igaz, hogy az urak azon várost, községet s kerületet, hol az evangyéliom ismeretes, őriztethetik; de te meg ezen várost