Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1859 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1859-02-19 / 8. szám

ges istenitiszteletnek tette egyik lényeges alkatrészét, — j legalább azon időszakokban, melyeket érinteni akarok: lehetetlen azt kellő világossággal másként tárgyalnunk, mint ezen egybeköttetésére való folytonos tekintettel. Az első keresztyének istenitisztelete, valamint egyházalkotmánya is, nem valamely kivülről megszabott s parancsolt rendtartás vagy alakzat, hanem a hittől áthatott jámbor lelkeknek, az Ur által kimutatott alapelvekhez híven ragaszkodó ösztöne szerint képződött. Tagadhatatlan történeti tény azonban, hogy az első keresztyének, miként Jerusalemben a templomi, ugy minden más helyeken a zsinagógai istenitisztelettel darab ideig résztvevő és tényező egybeköttetésben valának, sőt az apostolok s különösen Pál, épen ugy, mint maga az Ur is, több ízben épen a zsinagógákban lépett fel a nép tanítása s megtérítése végett. Innen lön az, mit mindjárt részletesen is meglátandunk, hogy az első keresztyén századok istenitisztelete, egyéb dolgokra nézve is ugyan, de különösen a szentírás magyarázására nézve, a héber zsinagógák józan rendtartását tükrözi vissza. Ha épen tényleges adatokkal bizonyítható történeti tényül nem is, de mindenesetre tartható nézetül vehetjük azt fel, hogy a törvény nemcsak minden hetedik évben, mint V. Móz. XXXI. 10—12 rendeli, hanem egyébkor is nyilván olvastatott és magyaráztatott a népnek. *) Midőn pedig a babilóniai fogságból visszatérő, s nyelvére nézve is elkorcsosodott nép, nem értheté többé tisztán a szentirók nyelvét: nemcsak az istenitisztelet első felállításakor, mint Nehemiásnál (VIII. 7, 8) olvassuk, nyilván olvastatott és magyar áztatott a nép előtt a törvény „hogy az irást mindenek megértenék", hanem nemsokára felállíttattak, és pedig a népesebb városokban nagy számmal a zsinagógák, melyekben a szombatokon, ünnepeken s egyéb napokon is egybegyűlt nép előtt, az ó szövetségi könyvek rendszerint olvastattak, magyaráztattak, s a magyarázott pontok alapján , erkölcsi oktatás is tartatott a néphez. Megelőzte ezt, s így az istenitiszteletet megnyitotta egy rövid könyörgés, bezárta a nép megáldatása, „ámen" mondása s alamizsnálkodása. Nagy figyelemreméltó érdekes körülmény, hogy a zsinagógákban az olvasás, magyarázás és tanítás tisztét, nemcsak a zsinagógai elöljárók s az úgynevezett Írástudók, hanem egyebek is teljesíthették , és így józan tanítási szabadság létezett, s nem létezett oly elkülönzött és előjogos rend, melynek a tanítás kezelése kizárólagos joga lett volna. Hogy mily nagyfontosságunak s életre hatónak tartatott a hébereknél az irás magyarazása, bizonyítja azon körülmény, hogy az ő nagy üldözöjök Antiochus Epiphanes, ki vallásukat és nemzetiségűket nem annyira fegyverrel, mint más mesterséges eszközökkel akarta végképen kiirtani, e célból megtiltotta a zsinagógákban a törvény olvasását és magyarázását, mit a héberek azzal játszottak ki, hogy a próféták írásit s a többi szent könyveket vették fel, s ezeket aztán későbben is, a nyomás megszűntével, az újra felvett törvény mellett folyvást magyarázták. Az apostolok közvetlen befolyása alatt álló első keresztyének istenitiazteletének is, a könyörgés, éneklés, s a *) Ide mutat nevezetesen V. Móz. VI. 6—9, XI. 18—20, hol az parancsoltatik, az akkori idők szokásaiból vett képes beszédekben, hogy a nép a törvényt helyhezze lelkébe, szivébe , jegyül kösse kezeire s homlokára fiiggőkül, arról szóljon keltében, fektében, fiait arra megtanítsa, s kapujára felírja stb. Ebből származtak a phylacteriumok, a nyakról lefüggő törvénytáblák , s azon szokás , melynek nyomait most is láthatni a zsidóknál, hogy az ajtófelekre s házvégekre szentirásbeli helyeket irnak. Ide mutat V. Móz. XXXI. 13 , hol parancsoltatik, hogy az izraeliták olvassák a törvényt, mindaddig, míg az igéret földén laknak. R os e n m ü 11 e r már világosan , de minden bizonyíték nélkül állítja, hogy „azon szokás, miszerint a szentírás nyilvánosan olvastassék , a héberek szerint, Mózes rendeletén alapult." (Das alte und neue Morgenland, V. Bd. 174.) | szeretet vendégségével egybekötött végvacsorai ünnepély mellett, egyik és legfőbb alkatrésze a tanítás vala, s mint az apostoli kor ujabb időkbeli egyik legtekintélyesebb vizs gálója L e c h 1 e r kifejezi: „bizonynyal figyelemreméltó és nagyfontosságú körülmény az , hogy a tanító, oktató, s az igazságba mélyebben beható működés, már az apostoli ősidőkben , a keresztyének lelki épülésének és istenitiszteletének lényeges, sőt első és kitűnő alkatrésze vala, elanynyira, bogy a keresztyén egyház, kiválólag ige és tudomány társulataként tűnik fel. Innen van, hogy az apostolok is nyilván kijelentették , hogy főtisztöknek határozottan az ige melletti szolgálatot tartják, melynek egyéb, szinte hasznos és nélkülözhetlen szolgálatokat elébe tenni nem engedték." „Nem jó nekünk — mondának — elhagynunk az Istennek beszédét és szolgálnunk a szegények asztaloknak ; mi foglalatosok lészünk a könyörgésben és az ige hirdetésének szolgálatában." Csel. VI. 2, 4. Állott pedig ezen tanítás vagy igehirdetés, az első keresztyéneknél is épen ugy, mint a héber zsinagógáknál, az ó szövetségi könyvek olvasásában, az olvasottak magyarázásában, s gyakorlati alkalmazásában; keletkezésök s rendbeszedetésök után tüstént felvétettek az apostoli levelek s evangyélíomok is; sőt vannak nyomai későbben az atyák iratai s vértanuk történetei olvasásának is, melyek azonban, az Isten igéjéhez képest, folyvást háttérben állottak. Az olvasandó részek, eleinte nem voltak megszabva, de feltehetjük, mint természetes dolgot, hogy a gyülekezet állapotjához s leki szükségéhez képest választattak ki. Az első keresztyéneknél is darab ideig fenállott a tanítási szabadság, s a presbytereken, diakonokon és lectorokon kivül egyebeknek is meg vala engedve, hogy az irást olvassák, magyarázzák, s annak alapján tanítást tartsanak a néphez. Az istenitiszteletnek s a szentírás magyarázásának ugyanezen rendtartását találjuk, mind a zsinagógáktól külön szakadt, de szinte héberekből alakult, mind a tisztán pogányokból keletkezett első gyülekezetekben ; miből bátran következtethetjük, hogy a szentírás közönséges magyarázása, épen nem a zsinagógák rendtartásának gépies utánzása , hanem a tiszta keresztyén egyházi életnek szabad fejleménye, természetszerinti szüleménye vala. Igenis, mert jól tudták , és önnönmagukon tapasztalták az első keresztyének, hogy „a teljes irás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, a fenyítékre, mely igazságban vagyon," II. Tim. III. 16; tudták, hogy maga az Ur mondá a kétkedőknek: „tudakozzátok az Írásokat, mert néktek ugy tetszik, hogy azokban örök életetek vagyon és azok, a melyek én rólam bizonyságot tesznek," János V. 39 ; „tévelygetek —• mond ismét — mivel hogy nem tudjátok sem az Írásokat, sem az Istennek hatalmát"; — s hogy a feltámadás dicső eseménye után is, az irásbani járatlanságért feddi meg az álmélkodó tanítványokat, mondván: „oh balgatagok és rest szivtiek, mindazoknak elhivésére, melyeket a próféták szóltak ; — és elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva magyarázza vala nekik minden Írásokban azokat, a melyek maga felől Írattak" ; Lukács. XXIV. 25, 27; — tudták, hogy akkor is végezetre , midőn a szegény tanítványokat, e világnak meghódítására kibocsátotta, ezen parancsolatot adta nekik: „elmenvén, tanítsatok minden népeket; prédikáljátok az evangyéliomot minden teremtett állatnak." És e parancsot a szegény tanítványok teljesítették is; — egyedül az ige, az Istennek lelke által ihletett ige, lön kezökben ama kétélű fegyver, mely elhatott a velőknek megoszlásáig s a tagoknak egybeköttetéséig, s melynek csapása alatt porba omlottak a bálványistenek templomai; ama mennyei tűz, melyet a vérpadok, tüzhalmok, bakók és hadseregek ki nem olthatának ; mely felkölté és táplálta a hitet, a vértanúság magasztosságáig emelkedett bitet, a mely meggyőzi e világot. — Nincs szükség elszámlálni azon igen számos helyeket, melyekben az apostolok a szentírás magyarázását , s tanulmányozását megszűnés nélkül ajánlják mind egyeseknek, mind gyülekezeteknek; de vajmi szűk-