Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-02-18 / 7. szám

zése által gondoskodva a barom-tenyésztés jövendőjéről is. A gyümölcsfa-müvelés emelésére, mely oly községben, hol 34,000 gyümölcsfa van, nagy fontossággal bir, egy ifjú küldetett Hohen­heimbe, hogy ott a gyümölcsfa müvelésére szükséges ismerete­ket megszerezze, s a községi birtokból 4 hold föld szakaszta­tott ki példány-iskolának. A szölömivelés gyarapítását, az it­teni föld és égaljhoz illa tőkék kiválasztása által eszközölték. Egy néhány csavargót, kik rákfenekép élődtek a községen, Aus­tráliába s Amerikába költöztettek. A munkára képtelen sze­gényeket oly bőkeztileg gyámolították, hogy nem voltak kény­telenek koldulni. Ezen törekvéseket már is a legszebb siker koronázza. A koldulás majdnem egészen megszűnt. A község, mely 185 72 -ben a szegényekre 2151 forintot költött, 1853 /4 -ben 1102 forinttal beérte. Mig a csődök száma 185 %-ben 27 volt, 1853 — 54-ben a 10-et nem haladta meg, s most már teljesen megszűntek. A hitel növekedett, a vagyonosság, a házak és birtokok értéke emel­kedőben van. A hatóság elleni dac és ellenszegülés megszűnt. Hogy pedig a községhez tartozók nagyobb része a mostani kezeléssel meg van elégedve, és hogy a kezelök iránt bizalom­mal viseltetik, abból kitetszik, hogy a község a nyilvános pénz­tárak kímélése végett, 1854-ben önkénytesen szegényadót rótt magára, s évi fajárulókáról lemondott a közpénztár javára. Mind ezen javítás és siiker néhány év munkája, s főleg egy lelkész buzgóságának köszönhető, ki mindjárt hívatalba­léptekor megkezdte a szegényedés, erkölcstelenség, emberek és ellenséges viszonyok elleni küzdelmét s egy rokonszellemü, erélyes s határozott jellemű elöljáróval kezet fogva, a legegy­szerűbb eszközökkel, a mindeu tekintetben alásülyedt közsé­get, vagyonosság és erkölcsiségben a legszebb jövendővel biz­tató ösvényre vezérelte. „Természetesen" e szavakkal zárja be szerzőnk tartalom­dús müvét, „a jövendőben még sok küzdelem és gond várakozik reánk. Némely számításban talán csalódni fogunk, némely re­mény és kinézés teljesületlen marad, mert munkáink sikere fensőbb kézben van. De ha mindenki megtesz mindent, mit körül­ményei közt tehet, akkor legalább az megnyugtatásunkra szol­gálhat , hogy valamit tettünk, mi túlél bennünket, mert az erkölcsi világrend törvénye, mely szerint a jó vetést áldott ter­més követi, épen oly változhatatlan, mint azok a törvények, melyek a testvilág rendjét szabályozzák." BELFÖLD. Leveleslés. Midőn e szép lélekkel irott felszólalást közre­bocsátom, ünnepélyes óvást teszek minden abból húzható oly következtetés ellen, mely szeretetlensé­get és az egy hon fiai közt, valláskülönbség miatt, visszavonást idézhetne elő. — Kölcsönös szeretet és tisztelet, egymás meggyőződéseinek őszinte becsülése, ez az egyedüli ut, melyen a társadalom a maga földi boldogságát eszközölheti. De valamint a gépezet csak addig van jó rendben, mig minden kerék a maga dolgát háborítatlanul végezi, ugy a társadalom gé­pezetében is nem szabad a működési köröket össze­zavarnunk, ha azt akarjuk, hogy minden jó rendben menjen. E kétségbevonhatlan igazság szempontjából szeretném én az érdemes bárándi veteranus tanitó levelét tekintetni. Hogy pedig e felszólalás gyümölcs nélkül ne maradjon, tehetségem szerint iparkodtam segíteni a bajon, mely a hivatalában kétségen kivül buzgó (ha­bár ez alkalommal nem helyesen buzgólkodó) mada­rasi tanító urat a gáncsolt lépésre vitte. E tekintet­ből fölkértem a prot, nevelési ügy egyik bajnokát, Gönczi Pál urat, hogy állítsa össze azon magyar prot. iskolai könyveket, melyeket ő a jelenben léte­zők közt a népiskola számára legcélszerűbbeknek tart. E jegyzékből aztán a népiskolatanító választhat mind maga, mind tanítványai számára a körülményeihez képest legillőbb kézikönyveket. Szerkesztő. Itárámt. Febr. 5. 1858 — Tisztelt szerkesztő ur! Mostanában akadt kezembe a Tanodai Lapok 1857. nov. 25-ki száma, melyben a többek közt egy madarasi ref. tanitó levele van közölve. E levél én bennem öreg ref. taní­tóban oly szokatlan érzéseket s gondolatokat gerjesztett: hogy szeretnék, —• ha tisztelt szerkesztő ur szíves lenne megengedni, — e levelet érdeklöleg közönségesen felszó­lalni ; nem hogy a levélírót talán megdorgáljam, — mert hiszen, ki is venne én tőlem fel dorgálást, — de mert azt hiszem, hogy e levél olvasására lelkemben kelt érzéseket I s gondolatokat másokkal is közölni nem épen korszerűtlen 1 lenne. E levél nekem különösnek tetszik, nem csak azért,, mert oly hangon van írva, a milyenen az én ifjúkoromban iskolát és egyházat illető komoly ügyekben senki fiához írni szokás nem volt; nem csak azért, mert az abban kife­jezett aggodalmat olyan, iskolát és egyházat illető rendel­kezések mondatnak okozni, minemüeket én hosszú hívata­loskodásom alatt megszoktam esperestől, superintendens-I tői papom utján venni, s most mind eddig nem vettem; de különösnek tetszik nekem e levél főleg azért, mert a talán nagyon fiatal tanitó természetes tanácsadóit elmellőzve, olyan helyről kér tanácsot, honnan utolsó esetben is nagyon l meggondolva kellett volna kérnie. Sok bajon mentem 40 éves* tanítói pályámon keresztül; de még most sem tudom elhin­ni, hogy iskolát és egyházat illető ügyben valaki nekem szívesebben akarna tanácsot adni, mint papom és presby­tereim s okosabbat adhatna, mint esperesem és superin­tendensem. Nem vitatom én, — bár nekem nagyon feltűnt: hogy hiba volt azon több protestáns tanítóknak, kiknek nevében a levél írva van, — oda folyamodni, hova folyamodtak;, nem kérdem: nem lett volna-e helyesebb az illető atyafi részéről őszintén megmondani a folyamodónak: „....„ erras, non est hic mater tua; ovesque segregatas ostende­re procul ? " — hiszen ő talán köszönetünkre is számolhat: „ quod sponte praestat benevolentiam," s „nutrit admoto ubere," — csak aztán a tej volna nekünk való ! De keser­vesen esik lelkemnek elgondolni, hogy ime tehát nem lehet­len eljőni az időnek, talán még meg sem halok , mig eljő az idő, midőn a protestáns egyház hivatalnokai egyházukon kivül keresnek magoknak támaszpontokat; midőn az utolsó kis tanító is talán dicsekedve igyekszik ámítni a világot: hogy neki az egyházi Elöljárók szivében és eszé­pen bizodalma nem lehet, és „bántva" érzi magát „idekiinnlí ha nem közöltetik vele, mi ő rá nem tartozik. Isten őrizze ettől egyházunkat! — De őrizzétek ti is magatokat fiaim; ne igyekezzetek, csak most ne igyekezzetek bizalmatlansá­got, szakadási hajlamot bármi távolról is mutatni az isko­lábol az egyház iranyában. — Ne féltsd! kedves fiam Gábor, ne féltsd olyan nagyon „sovány kenyeredet"! Erős várunk nekünk az Isten, van annak a becsületes ember számára nem csak egyféle kenyere eltéve. — Anyja volt a protes­táns egyház a ti apáitoknak, anyja lesz az, — csak ragasz­kodjatok hozzá, a ti fiaitoknak is, mint anyja már az enyi­meknek *) Ámen. Öreg Szűcs András, 40 éves tanító Bárándon. t *) Két nös fiam és egy vöm tanítóskodik ax aíiföldön. Sz- A-

Next

/
Thumbnails
Contents