Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-01-01 / 1. szám

nélkül is bőven fedezve lesznek az egyház anyagi szükségei. Az egyháznak, mely földi alapokon építtetnék, mulhatlanul össze kellene omlani. Nemcsak nem szükséges tehát, hogy az egyház az állampénztárból valamely jutalékot kapjon éven­kint, hanem valósággal veszélyes is volna ezen se­gélyezés tulajdon benső jellemére nézve az egyházi életnek, mert minél gazdagabb volna az egyház, a kényelem és bőség ölében annál kevesebb törekvést fordítana benső életerejének kifejtésére. Az egyház mostani, valóban nem igen virágzó sorsán még lehet segíteni; de ha egyszer hamis utón történt az elindulás, téveszmék szerint lőn az irány kitűzve , akkor többé semmi sem fog segíthetni; az egyház teljes elvilágiasodása, iszapba sülyedése ki- | kerülhetlen lesz. Van továbbá ezen magasabb szemponton, az egyház benső életereje tekintetén kivül, még más szempont is, melyből kiindulva, sokan szintén ellen­zik az államsegély igénybevételét az egyház szük­ségeinek fedezésére. Es ez abból áll, hogy a magyar­országi két testvér evang. egyház, mint, kisebb-na­gyobb mértékben, minden nem-evangélikus fejede­lem alatti evangéliomi egyház, teljesen autonom, ön­kormányzati egyházzá fejlődött. Az egyházak tagjai nem űzhetnek könnyelmű játékot a többszázados /fejleményti egyházi élettel; már pedig a ki pénzt ad, az előbb-utóbb befolyást, hatalmat fog ezért magá­nak szerezni, bárminő jogfentartási záradékokat csatolnak is az elfogadáshoz. — Es kétségtelenül ez igen fontos szempont, de csak másodrendű a fölebbi mellett. Az állampénztár segélyére már csak azért sincs a két testvér-egyháznak szüksége, mert ezek, mind megannyi önálló gyülekezetekből, egyes egyházak­ból állanak, melyeknek elöljáróságai rövid utón ér­tekezésbe bocsátkozhatnak bizonyos, az egyes városi községektől szükségessé váló segélyek elfogadása végett. Ezen községek is szintén befolyást nyernek ugyan ez által az egyházra, de föltéve, hogy a la­kosok alkotják a községet s illetőleg a bármi néven nevezett elöljáróságot, ezen pártfogolása az egyház­nak tulaj donképen ismét csak az egyházi tagok által történik a községi hatóság neve alatt. Ne az legyen tehát a jelszó, és különösen a lel­készek részéről, hogy az állampénztár járuljon az egyház anyagi szükségeinek fedezéséhez, avagy hogy minő különös szigorú törvények hozassanak az egy­házi adó, miként — talán épen birtokaránylag — leendő kivetése és hősi behajtása körül, mert ezzel a törvény-hozói bölcseséggel bizony, valóban sohasem lesz virágzásra emelve az egyház, sőt még anyagi szükségei sem lesznek annak kellőleg fedezve; ha­nem eleveníttessék meg az egyház benső élete, és ekkor meg lesz szilárdulva, virágozni fog az igazi feladata szerint, bensőképen, s anyagi szükségei is kétségtelenül gazdagabban lesznek fedezve, minha kívülről jövő zsoldra alapítanók az egyházat. Az önkénytes adományozás elvét kell bő for­rássá tenni. Sikerülni fog az bizonyosan, csakhogy teljes lélekkel kell arra törekedni. A közpénztárból nyerendő jutalékra, az egyházi adó kivetésére és tör­vényes végrehajtással beszerzésére támaszkodni, any­nyi, mint az egyház valódi felvirágozhatásának ügyét végkép letenni, azt elhagyni, annak legszebb jövőjé­ről teljesen lemondani; az egyház valódi benső éle­tének halálos döfést adni. Az egyház anyagi szükségei fedezése végett az egyházi tagok zsebébe az egyházi tagok lelkén át vezet a legbiztosabb ut. Irinyi József. Egyház és iskola. (Pillantás a jövőbe.) Szabadjon e cikket egy rövid megjegyzéssel be­vezetnem. — A mit mondani akarok, távolról sem tartozik a jövendölés körébe. Erre prófétai lélek kí­vántatnék,— isteni hivatottság, nem megérteni, ha­nem m e g é r z e n i az isteni bölcseség, az isteni világvezetés titkait; legalább is pedig egy intensiv erő- érzet, mely a lelket ellenállhatlanul fölsegíte­né az előharcosok, a szóvivők sorába. Merőben a reflexió, az életnyilatkozatokból, a dolgok tapasztalati fejlődéséből, az adva levő esemé­nyekből kiinduló vizsgálódás eredménye •— a mit röviden elmondani akarok. De mint ilyen, kivívta saját lelkem előtt azon jelentőséget, hogy újra meg újra gondolkozásom tárgyává váljék, sőt íme azt is, hogy a nyilvánosság elé vigyem. Mennyiben fogja a közfigyelmet, ugy maga a tárgy, mint arróli felfogásom megérdemelni ? — azt épen a közvélemény fogja megítélni. * * Az idő, melyet élünk, mint általában is, ugy fő­leg és különösen az egyházra nézve, az ébredés jellemét hordja magán. Nem azon értelemben, mint­ha a legközelebb mult, s még egészen el sem mult időszakot a teljes elaluvás — tétlenség időszakának kellene tekintenünk; mert szerintem nincs embe­rietlenebb és keresztyéntelenebb gondol­kozás , mint a jövendőt alkotni akaró jelen értéké­nek az elmúlt idők, a történet tárgyává vált esemé­nyek és férfiak kicsinylésével emelni akarása. Ez a gondolkozás hallgatag ugyanis azt mondaná, hogy az igaz haladás nem a fejlődésben áll; hogy a nap és nap, az idő és idő közt nincs összefüggés, — nincs egy azokat összetartó, betöltő lélek, nincs örök­kévaló. Ezen gondolkozás szerint az emberiség nem alkot, s nem alkothat egy egészet, a történetek­nek nem lehet szelleme, más szóval a történetek nem ugy volnának tekintendők, mint egy lényege­sen összefüggő folyamat, mint az emberi szellem egyetemes életének — Isten által vezetett életének — isteni törvényeket követő nyilatkozatai. — Ez a gondolkozás szeretné minél többfelé szétdarabolni a világ-egyetemet, s e szétdarabolással tágas tért nyit-

Next

/
Thumbnails
Contents