Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-11 / 49. szám

lök, nagyobb világosság okáért lássuk a legnagyobbat, úgymint a lelkészekét és a legkisebbeket, úgymint a fitanító- j két. — Lelkészi fizetés : Kész pénz, némely naturalék megváltásával 120 pfrt. — kr. Föld, 20 köblös 6 forintjával . . . . 120 „ — „ Kétszeres 38 V2

köböl 4 forintjával . . 154 „ — „ Árpa 38 V2

köböl 3 forintjával . . . . 115_ „ 30 „ Összesen . 509 pfrt. 30 kr. Ebez járul a stolare, mely körülbelöl lOOpftra megy. Ebből kell fedezni a lelkésznek családi és magán, szellemi és anyagi szükségeit, biztosítani kora balál esetére családjának, végelgyengülés idejére magának is jövendőjét, pártolni a komoly irodalmat, adakozni a köz-, nevezetesen egyházi és iskolai szükségekre, melyekben neki keíl elő- j menni jó példával. Egy kisebb figyermekek tanítójának fizetése ilyen: a) Kész pénz 16 pfrt. j b) Lakbér 16 » c) Koszt helyett 40 „ j melyből ennéi fogva magának és családjának naponkint reggelire, ebédjére, vacsorá-M jára 1 pkr. d) Őr leié s helyett 12 „ e) Föld haszonbére 48 „ f) Némely naturalék megváltása 9 „ g) Búza és árpa mintegy . . . . . 120 „ Összesen . 261 pfrt. (Vége következik.) Kulifay Zsigmond, kúnhegyesi lelkész. H.-Nánás, okt. 11. 1858. — Tisztelt szerkesztő ur! Múlt hó *) utolsó előtti hetében, sept. 19-től 24-ig bezárólag , örömünnepet ültek nálunk a szülők, s a növelés minden lelkes s résztvevő baráti. Mert iskolai közvizsgák tartatván : 3 gymnasialis, 4 elemi s 1 szoktató fi- és 3 leánytanítóink — amazok' 500, emezek 340 számra menő növendékekkel, — pontos eljárásukról s ernyedetlen szorgalmukról tettek hálás köszönetet érdemlő tanúbizonyságot. SzívemelŐ, lelket valóban éltető vala az eredmény, ez ünnepélyes, a szülők nemes és szent ügy iránti buzgalmát, tanítók iparát, tanoncok folytonos igyekezetét hathatósan élesztő nyilvános próbatétekben ? Minő örömöt éreztek érdemes tanítóink, kik összesen, s külön tiszta s csendes lélekkel elmondhatták: „elvégeztem a munkát, mely rám bizatott!" A nagy köteleztetést, roppant felelősséget lelkesen fölkarolt szülők, kik iskolaköteles gyermekeik között szétnézve, s a közvizsgák helyein látva azokat; ekép szólhattak: „ímhol vannak Uram, kiket adtál nekem s kellő képeztetés, szükséges erkölcsi növelés nélkül nem vesztegelt hon egy is!" Engedje meg ön, tisztelt barátom! hadd mondjak épen e becses lap — az egyház s ennek veteményes kertje, az iskolák fölvirágzását előmozdító irodalmi vállalat hasábjain áldást azokra, kik nekünk a fen irt napokban édes élvezetet nyújtának, a növelés derék bajnokaira, kik a tövises, nem kis önmegtagadásba kerülő, sok bántalmaks méltatlanságokkal járó oktatói pályán példásan kitartó buzgalommal küzdöttenek ! Legyenek ők boldogok , hogy Isten segélyével sokakat azzá tehessenek ! s a hivatáskör betöltéséből származott magasztos örömöt élvezzék mind végig! Hadd hívjam a könnyelmű, hanyag szülőket, kik tiz és fél ezerre menő gyülekezetünkben netalán találkoznak, a lélekben buzgók örömébeni részvétre, hogy iskolaköteles , de még #ddig elfogott gyermekeiket a tudomány forrásához vezetni siessenek, hol a tettleg szegényeknek, árváknak ingyen, egyebeknek pedig egyetlen egy pengőforintért, a hasznos ismeret s erkölcsi jó magaviselet tiszta *) E tudósítás tévedésből maradt el máiglan; minthogy azonban a jót mindég örömest halljuk, jónak láttuk, habár későn is, azt most közölni. Szerk. teje bőven osztogattatik évenkint. Hadd fejezzem ki végül növelésAigyünk előhaladásán örvendő lelkem mélyéből eredt legforróbb hálás köszönetem a felső-szabolcsi ref. egyházmegye közkedvességü segédgondnoka, gróf D egen feld Imre ur adakozáskészségeért, ki mint b.-doroghi földbirtokos , az ott f olállítandott ref. iskola javára keVés percenetekkel ezelőtt 100 pfrtot számadásom alá küldeni kegyeskedett, szivem e legbuzgóbb óhajtása kíséretében, hogy a mélyen tisztelt kegyes adományozó, a prot. tudományügy résztvevő, meleg keblű pártfogója, köztitzteletben álló fényes család körében soká, igen soká boldogul éljen!!! Isten velünk! Varga Lajos. KÜLFÖLD. A beteg ember. III. Megígértem volt utóbbi közleményemben, miként egy esetet fogok elmondani, mely nagyon világos színben tünteti fel, hogy a török kormány nem nagyon lelkesen kívánja a keresztyén vallás terjedését, és így a beteg ember gyógyulását. Az eset ez : Bizonyos Ferhad Effendi nevű török, — kimostFreeman , — keresztyén vallásra tért, s neje és gyermekeivel együtt megkeresztelkedett. A nő anyja, bigott török aszszony annyira vitte a dolgot, hogy a kormánytól rendeletet csikart ki, mely szerint az újonnan keresztelkedett keresztyéneket az amerikai hittérítők házában kérdőre kell venni. Férj és nő kényte'enek voltak a vizsgálószék előtt megjelenni , liol is mindketten határozottan kijelentették, hogy ők azelőtt törökök voltak, de önkéntesen s benső meggyőződésük után protestáns keresztyénekké lettek s most ezen vallásban kivánnak élni és halni. A török udvar határozata az lett, hogy ezen embereket nem kell tovább háborgatni, mivel a most álló törvények szerint szabad azon vallásra térni, mely kinek kinek meggyőződésével legjobban összefér. Ez igen nemes határozat volt a porta részéről, ha annak életet is tudott volna adni; de a ravasz anya addig járt-kelt, hogy ezen határozatot megsemmisítette s uj parancsot eszközölt ki, mely szerint a nő elválasztassék férjétől , néhány napra idegen hárembe zárassék s ott újra szoros vizsgálat s vallatás alá vettessék és ha ezt is kiállotta, csak akkor világlik ki, hogy valóságos keresztyén-e vagy nem. A ki a török életet ismeri, könnyen elgondolhatja, hogy mi lett volna a következés, ha a férj ezen tervbe beleegyezik. Egy védetlen nőt török hárembe zárni annyi, mint az örvény szélére vezetni. És mivel Ali Basa nagyvezér egyúttal azt nyilatkoztatta, hogy ha tovább is keresztyének kivánnak maradni, Konstántinápolyban nem ttiretnek; jobbnak látták elhagyni a török fővárost, mint vizsgálat alá vetni önmagukat, mely különben is száműzetésen végződött volna. Azt szerettük volna, ha a házasok nem hagyják el hazájukat, mert csak azon esetben világlik ki, hogy váljon hajlandó-e a kormány erőszakhoz nyúlni s őket hatalommal is kitiltani. Ha erőszakhoz nyúl, akkor tanúságát adja, hogy nem óhajtja komolyan török alattvalói elkeresztyénesedését. Annyi bizonyos, hogy keresztyén vallásra tért törököt nem fognak többé lefejezni, — ha csak valamely dühös embertömeg nem követ el erőszakot — de az is bizonyos, hogy sokszor felkel és lemegy a nap, míg a török kormány belátandja engedményei horderejét s mire a vallásszabadság az életbenis ugy meglesz, mint most a papiroson. Ezen állításom bebizonyítására szinte szolgálhatok egykét példával. A török kovmány évről évre küld néhány ifjat kiképzés végett az európai egyetemekre, különösen sok megy Angolországba. Ezen tanulók közül egy, ki a török hadseregben hadnagy, nem régiben protestánssá lett s megkeresztelke-