Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-11 / 49. szám

dett. Azt gondoljátok talán dicsérő oklevelet kapott kor- j mányától? Kapott bizony elbocsáttatást s azon tilalmat, hogy többé török földre ne merje tenni a lábát. Damaskusban szinte börtönben eped egy keresztyénné lett török. Azonban nemcsak a vallási ügyet érdeklő engedmé- j nyek, banem a török és keresztyén alattvalók egyenjogúságát illető törvények életbeléptetése is nagyon ráklábon mászik Törökországban. Mind a mellett pillantsunk vissza a múltba és gondoljuk meg, hogyan volt hajdan és hogyan van ma, bizonyosan nem fojthatunk el egy titkos örömet, azonvaló örömünket, hogy a beteg ember mégis kezd lábbadozni. Hasonlítsuk össze a múltat a jelennel s bámulni fogjuk az isteni gondviselés működését, ha kivált meggondoljuk azon népfajt, mely ellenében az ujjáteremtés nagy müve kivívandó. Sok fontos lépés tétetett már; sok dolog levetette régi bőrét, és sok eszme öltött uj palástot s tinnepies ruhát az eddig elzárkozott s minden újítástól remegő török birodalomban. Protestáns hitfeleink szabadon gyakorolhatják vallásukat mindenütt az egész országban. Nem mondjuk, hogy nincsenek kivételek, de annyit is állíthatunk, hogy a kormány azonnal segít a bajon, ha nála panasz tétetik. Tisztelet, becsület a sultánnak és kormányának azon védelemért, melyben a protestáns hittérítőket részesíti; tisztelet azon szabadságért, melylyel ők a hittérítés nagy munkájában a török birodalmat keresztül kasul utazhatják s jöhetnek mehetnek oda, a hova tetszik. Számlálhatnánk elő elég európai keresztyén országot, melyben sokkal kevesebb védelemre számíthatnának a protestáns hittérítők, és sokkal korlátoltabb szabadsággal épithetnék a világosság országát. Igaz ugyan, hogy ellenséges indulatu örmények, vagy azok által feluszított mások Törökországban is tesznek testi vagy vagyoni kárt a hittérítőknek; de nincs rá eset, bogy elégtételt ne nyertek volna, ha panaszt tettek a kormánynál. Igaz ugyan,hogy sokszor nem lehetett a bűnöst, a háborgatót feltalálni, de annyit ismét be kell vallanunk, miként a török kormány mindig szigorúan szivére kötötte a vidéki hatóságoknak, hogy az amerikai és így a protestáns hittérítőket különös védelmök alatt tartsák. Mi lesz Törökország jövője, mit fog a történet múzsája a következő évek lapjaira jegyezni, az homály és titok, s rövidlátó szemünk nem képes a jövő leple alá betekinteni ; de annyit teljes meggyőződéssel merünk állítani, hogy jönni fog azon idő, midőn a keresztyén vallás diadalmaskodni fog Törökországban is, mint diadalmaskodott, mióta isteni alkotója halált szenvedett és feltámadott, mindenütt , hol Isten igéjének magva elhintetett. Sőt többet mondunk, máris diadalt arat a protestantismus , különösen az örmények közt, bár nemcsak ezekre szorítkozik a hittérítés nagy munkája. Istené legyen a dicsőség, több mint negyven szervezett gyülekezetünk van Törökországban s a dolog természeténél fogva teljes lehetlen , hogy Istennek ez élő tanúbizonyságai kisebb s nagyobb lelkesítő s vigasztaló befolyást ne gyakoroljanak a körülök tespedésben élő tömegekre. A savanyú kovász megkezdte hatását; az elvetett mag gyökeret kezd hajtani s nincs forróbb óhajtásunk, mint az, hogy, miután a holt keresztyén gyülekezetek újra kezdenek éledni, a mohamedánok és zsidók is, kik a keresztyén vallást eddig csak eltorzított alakban, mint üres bálványimádást ismerték, ugy ismerjék meg az újonnan alakult protestáns gyülekezetekben, mint üdvösségre vezérlő isteni erőt s mint lélekben és igazságbani istenitiszteletet és ezen ismeret, ezen tudat vezérelje őket ennek szívbeli elfogadására, hogy legyenek a keresztyén vallás isteni, s egyedül éltető s üdvözítő erejének élő tanúi. Ez az egyedüli gyógyító ír a beteg ember felüdítésére és ha azon kegyes kormányok, melyek annyira szivükön viselik annak újraéledését, érvágások, köpölyözós, piócázás helyett ezen gyógyszerhez nyúlnak , bizonyosak lehetnek, hogy célhoz jutnak. Nagyon tudjuk, hogy gyönge szavunk csak a pusztában elhangzó szó; de azért köteleseknek tartottuk magunkat elmondani az emberiség nevében azt, a mivel tartoztunk. Boross Mihály. TT A. R C? Ausztria. B é c 3. Ő cs. k. Apostoli Felsége 20-dik Novemberben kelt cabineti irat által Zimmermann J. András, a cultus- és oktatásügyi ministerium osztálytanácsnokát, ministeri tanácsosi címmel és ranggal legkegyelmesebben felruházni méltóztatott. A szerencsétlen házasságok ügyében. A házasodás egyik , öszi időszaka , mikorra soraim világot : látnak , faluhelyeken már lezajlott. Hátra van a hosszú farsang, | a midőn, reménylhetöleg , nem egy szívszövetség fog köttetni s | megáldatni az Ur házában, mi alkalmat nyújt a szerencsétlen házasságok ügyében egy igénytelen észrevételt tennem. Jól tudják falusi tiszttársaim, hogy ritka esetben kelnek össze azok, kik közt valódi szívviszony fejlett ki, hanem az egész 1 életre oly eldöntő befolyású ügyben, a házasodásban, többnyire a szülök akarata határoz s az ifjú azt veszi el nőül, a leány pedig ahoz megy férjhez , a kit szülői hol szép szerrel, hol néha durvábbacskán is ajánlanak. Minden falusi lelkész több példát volna képes mondani, hol a házasok, természetesen két községből egybekeltek, ha látták is egymást egybekelésök előtt, de, saját vallomásuk szerint, soha egymással nem beszéltek, mégis, mert szülőik ugy akarták, férj és feleség lőnek. Áldandó az isteni gondviselés , hogy ily körülmények közt nem több , mint a mennyi a szerencsétlen házasság. Megtörténik azonban , hogy a szív néha , visszakövetelve jogaitfellázad a zsarnok szülők ez ügyben bitorolt hatalma ellen , s az eljegyzettek egyike vagy másika visszalép akkor, mikor az illetők nemcsak a kézfogáskor költekeztek, hanem némi előkészületi kiadásokat is tettek már. Hogy ily esetben annakelötte is oda itélte, most is, a Polg. törvénykönyv 46. §-a alapján , oda itéli, ha a lelkésznek nem sikerülne a barátságos ki| egyeztetés, a cserben hagyott fél részére az okozott kár megtérítését a polgári hatóság, az a maga rendén van. Ezzel azonban nincs vége a dolognak. A visszalépett fél papja is előáll s büntetésül kisebb nagyobb összeget követel az egyház számára és kivált ha már hirdette a jegyeseket, magának is. Ha két egyházban laktak a jegyesek, ugyanazt teszi a cserben hagyott fél lelkésze is. Igy van-e ez hazaszerte ? állítani nem merem, de hogy ugy van sok vidéken, bizonyos. Ily körülmények közt a visszalépett fél családja felszámítja a netaláni barátságos megegyezés által megállapítandó, vagy ellenkező esetben, a polgári hatóság által megszabandó kárpótlást és a lelkész vagy lelkészek által követelt bírságot s ugy találja, hogy az szép összegecskére rúg. Ekkor nagyja, apraja rátámad a visszalépőre, ki miatt ennyi vagy annyi pénzt kell hasztalanul kidobni s nincs vége hossza a nyers szidalmazás-, sokszor a bántalmazásnak, s a szülők meg nem gondolják, hogy tán ők magok legnagyobb okai a sajnos eseménynek. A szegény áldozat pedig, megunva a szünetlen zajgást, elvégre elszánja magát s odaadja kezét annak, a kit élettársul nem kiván. Nem így van-e, falusi lelkésztársaim ? Csoda-e azután , ha az ekép kötött házasságok között elég a szerencsétlen házasság ? Es ha ez igy van, teendőinket mindegyikünk könnyen láthatja ; én tehát csak azt kérdem: minő jogban és alapon sarkailik a lelkészek említett követelése ? melyet én nem habozok viszszaéiésnek nevezni, mert ugy vagyok meggyőződve, hogy azon egyház, mely azt tanítja, hogy az illető feleknek szabad még az oltár előtt is visszalépniek , nem lehet az érintett eljárás helyeslése által szerencsétlen házasságkötések eszköze. Azon lelkész pedig, ki említett követeléseivel maga is eszközölte az ilyen jegyesek összekelését s utóbb ezer baja van a háborgók békéltetésével, tegye kezét szivére s mondja el: „etiam mea culpa !" D.