Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-12-11 / 49. szám

szerül az illető telek ingyen s törvényesen át is vau már adva az egyház részére. Az alapítványt azonban, korunknak ama sajátságos nyavalyája a pénzkrisis, mind 1811-ben mind 1849-ben tetemesen leszállította. De mind e mellett is saját többrendbeli tapasztalásom után bizton állithatom, hogy a debreceni reformált egyház fökurátora, nemcsak színházépítés körül fejt ki buzgóságot, hanem presbyter társaival együtt gondoskodik az egyházi élet s a népnevelés emeléséről s épen a negyedik templomnak felépítéséről is; s általában erősen hiszem, hogy miként volt és van, ugy lészen is olyan idő, melyben hozzánk debreceniekhez, nemcsak megróvni avagy serkenteni, de t a n u 1 n i és 1 c 1-k c s ü 1 n i vágyó szándékkal is intézhetnek nyilt leveleket szeretett bitfeleink. — Jut eszünkbe az is mindnyájunknak, kik emlékezni tudunk, hogy a debreceni kollégiumban voltak egykor esteli könyörgések is, de a melyeket korántsem Debrecen egyházias szellemének sülyedése , hanem nagy mértékben épen a józan vallásosság iránti tisztelet töröltetett el, a mit értenek és tudnak mindazok, kik az efféle intézménynek mind Debrecenben, mind másutti nagy clferdülését, megromlását tapasztalták. A debreceni főiskola tanulóinak, valóban ád most is mind a törvény, mind a helyzet, mind a tanárok példája annyi serkentést és utat a józan vallásosságra, mennyit a hazai főiskolák s a külföld protestáns egyetemei adhatnak e részben; s midőn a debreceni tanuló ifjúságnak megvan saját temploma és isteuitisztelete, s c mellett egy rész a városi templomokat is nemcsak meglátogatja, de minden vasárnap meg is szokta látogatni: ha mind e mellett is van valami óhajtandó a főiskola egyháziasságára nézve, annak oka bizonynyal nem a tanárokban s mi bennünk, nem is az intézményekben, hanem másutt van. — Szabad legyen pedig e pontra nézve általában megjegyeznem, hogy mi debreceniek, azon Urnák vagyunk szolgái, ki a józan vallásosságot s az Isten országát nem kereste formaságokban s az intézmények gépezetében , hanem lélekben és igazságban, s nem tudom, hogy .,te kicsoda vagy, hogy másnak szolgáját kárhoztatod, — az ő tulajdon Urának áll vagy esik az; megerősíttetik pedig, mert az Isten megerösitheté azt." Igenis, megerősíthet és megerősítem! minket is, ha hanyatlás száll reánk; - mert benne vetett hitünk és bizodalmunk el nem fogyatkozott. Tekintve már most a debreceni reformált egyháznak azon sebeit, melyeket én másokkal együtt jól látok és búsan érzek , de a melyeket a távcső homályosan és ferdén mutatott meg a nyilt levél tisztelt írójának, s épen azért nem kellő pontjaira lövellette annak a maga hiszem, hogy jóakaratú serkentő nyilait: eszembe jut, hogy e sebekre nézve, sokkal találóbb és helyesebb megjegyzéseket tett én előttem, hazánknak egyik méltán köztiszteletben álló tudósa, egy protestáns világi férfiú, ki zárt magán levélben, de nyilt és nemesen résztvevő lélekkel, debreceni szolgálatom kezdetén igy irt vala hozzám: „Én Debrecent hírből régóta ismertem vala, egykor helyszínen látám, s nem tetszék nekem. Nem azért, mert a hír szerint negyvenezer re formátus léleknek, csak 3, 4, vagy öt lelkésze volt. holott | 4000 lélek is sok egy lelkésznek, legalább untig elég, ha igazán lelkész akar lenni. 40,000 lélek öt paptul kevés tanításban részesülhet, a lclkészkedésnck pedig nevét sem hallhatja, nem hogy érzené hatását, kivált azon osztály, mely arra leginkább szorul, s ugy láttam, Debrecenben nagyon is szorul. Ott még legalább két nagy templom kellene, ha a hivők templomba járók. De legnagyobb hiánynak éreztem azt, hogy a protestáns község nincs több parochiákra felosztva, hogy a lelkész és a hivek tudnák, ki kihez tartozik. Ugy a mint van vagy volt: Debrecenben prédikációkat mondók vannak, nem lelkészek." Ha i az egyházi élet eszményét s azon végcélt tekintjük, mely felé törekednünk kell: nagy részben igaz és helyes nézet ez, de nemcsak Debrecenre, hanem minden népesebb ina- ! gyar protestáns községre nézve is ; — s midőn bátorságot j vettem magamnak, hogy a becses levél idézett szavait itt közöljem, nemcsak arról akartam bizonyságot tenni, hogy én az igazság rovására sebeinket takargatni nem akarom, s a nyilt levélre nyilt szívvel válaszolok ; hanem az iránt is akartam és akarok figyelmet költeni, hogy nagyobb gyülekezeteinkben valóban nemcsak egyedül abban van a hanyatlás oka és jelensége, hogy nincsenek kellő számú templomaink , s nincs kellő terjedelmit igehirdetés, hanem igen nagy mértékben abban is, hogy nincs határozott körű és irányú lelkipásztori gondviselés, és nincs kiváltképen egyházi fegyelem, melynek a szeretet vallásával egyező józan gyakorlása nálunk reformátusoknál, az egyház egészséges és életerős voltának egyik múlhatlan és mindemesetre lényeges feltétele. Ha valaha, most valóban felsóhajthatunk Calvinussal: „Quum jam imminere cernamus initia quaedam horrendae in ecclcsia vastitatis, ex eo quod nulla est cura, nec ratio coutiuendi populi: ipsa necessitas clamat remedio opus esse. Quamobrem quieunque vei sublatam disciplinam cupiunt, vei ejus impediunt restitutionem; sive hoc faciant data opera, sívé per incogitantiam : ecclesiae certe extremam dissipationem quaerunt." Ily körülmények között kérdezhetjük mi is, ama szivében megkeseredett sokasággal: „Mit cselekedjünk atyámfiai férfiak!" mibez fogjunk, hol kezdjük a munkátV Annyi előre is látszik, hogy oly mély sebeket, melyeket évtizedek romlása és hanyagsága szült egy két év alatt gyökeresen meggyógyítani teljes lehetetlen. Facilis descensus averni! Korunk és népünk nem lehet egy szempillantás alatt Saulból Pállá. Azt is tudom, hogy ha minden nagyobb város főutcáiba egy egy templomot állítunk is; ha a nép mindenütt a legszorgalmatosabb templomba járással üli is meg az Urnák szombatját, s ha a lelkész uraknak oly jó fizetést adunk is, hogy mindenütt selyem palástban s reverendában szónokolhatnak a nép előtt: nem lesz egyházunkegyéb, kivül ékes sírnál, mindaddig, mig vissza nem tér abba azon lélek, mely a molcst agitalja, s mely nem egyéb, mint a lelkészek tudományos műveltsége. Ti vagytok a földnek savai s e világnak világosságai! Érteni pedig a lelkészek tudományos műveltségén nemcsak azt, hogy az iskolából s a felvételi vizsgálatról jó bizonyítványt nyerjenek, hanem sokkal inkább azt, hogy hivatalba lépésök után is holtok napjáig soha meg ne szünjeuek művelni lelküket, nemcsak a szoros értelemben vett theologiai, de a protestáns egyházi élettel közelebbi egybeköttetésben álló minden egyéb tudományokban is. E pontra nézve legelső és legtermészetesebb kezdeményezők az egyházmegyék lehetnek, nemcsak könyvtárak, dc lelkészi értekezletek felállítása, tudományos felolvasások s vitatkozások tartása stb. stb. által. A genfi reformált egyháznak első rendszeresebb szervezete, melyet 1541 ben Calvin készített, s mely több református nemzetek szervezkedési törekvéseinek példánya volt, meghatározza a többek között, hogy a lelkipásztorok egymás erkölcse, tudományos mü vcltsége és tanítási ügyessége felett is szigorú fegyelmet gyakoroljanak; komoly tudományos vitatkozások végett minden héten rendszerint egyszer egybegyűljenek, ekkor sorban prédikáljanak, vagyis egyházi beszédet olvassanak s egymás munkáját szigorúan bírálják meg stb. stb. Voltak a lelkészek folytonos tudományos műveltségét sürgető törvények s előmozdító intézmények hazánkban is hajdan. Emlékszem többek közt egy régibb zsinati végzésre, mely megparancsolja az espereseknek, hogy a mely pap a bibliamagyarázáshoz szükséges jó könyvekkel ellátva nincs: vonják le róla a szép rókatorkos mentét, adassék el s vegyenek könyvet az árán. Most nem tudom hány parochiára esik egy jóravaló bibliamagyarázati kézi könyv, pedig c nélkül még csak középszerű vagy eltűrhető prédikátori hivataloskodás sem képzelhető. Egy szóval: protestáns keresztyén egyházban a lelkipásztorok hitbuzgalma és tudományos műveltsége nélkül sem újjászületés, sem erőteljes élet, sem egészséges fejlődés nem képzelhető. Azért uraim ! midőn látjuk, hogy a sínlő egyház és