Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-11-27 / 47. szám

Mi ez egyházmegyebeli lelkészek, a mint egy felöl távol jártunk a példaadás nagyszerű gondolatától, ugy más felől épen nem számítánk arra, hogy intézkedésink szerkesztői tollvonással kereken roszaltatván , szentiráselleneseknek kiáltassunk ki a prot. olvasó közönség előtt. *) Korántsem önző saját létünket biztosító gondoskodás nem engedett minket egyetemibb magasabb szempontra emelkedni: de azon tapasztalat nyomán igazolt magyar közmondás: „a ki sokat markol, keveset szorít" csalhatlan volta. Szép, igen szép az országos egyházi domestica magasztos eszméje a prot. életmozzanat jelentékeny körében, — de lehet tartani tőle, hogy mint ilyen, a kivitelben — bár én csalódjam, megtörik — egészen fölakad, valóság annak meg nem felel. — Én gyakorlat és tapasztalás mezején okulni szerető ember vagyok , s midőn e nagyszerű tárgyra vonatkozólag röpitém gondolatim a jámbor óhajtásokon túl, az eredmény gyönyörű valódi országa fölé: az enyészet elmúlás birodalmába slilyedtek azok; s lehetetlen volt önkéntesen akaratlanul eszembe nem jutni, mi történt a közel busz évvel ezelőtt, e mi superintendentiánkban megpendített gyámintézeti magasztos s közhasznú eszmével s indítványnyal. — Igen, az 1839-dik év oktob. 4-kén siratá meg, e tiszántúli egyházkerület halhatlan emlékű superintendense, akkor még generális nótárius, az erőhagyott s szolgálatra tehetlen lelkészek, tanítók s ezek özvegyei-, árváinak szánalomra méltó, szívrázó sorsát — indítványba tevén ama közhaszna intézetet, bogy legyen azoknak , kik gyermekeket s népet oktattak, végnapjaikban, erőtlen állapotjakban, legyen özvegyeiknek s árváiknak menedékhelyük s napi kenyerök. Lelkesen mondotta el egyházkerületünk gyülésteremében az üdvözült országos hirü egyházi szónok lelkéből merített buzdító beszédét — mi az egyes egyházaknak is körlevelek jegyzőkönyvébe iktatás végett megküldetett — viszhangra találtak fölhívó, nemes lelkületet tanúsító szavai minden jelenvoltak szivében , s akkor mindjárt az egyházmegyék véleménynyilvánításra fölszólíthatván, tervdolgozás végett központi választmány neveztetett ki. — 1841-dik év aug. 16-kán tartott közgyűlésben vétettetett föl egész terjedelemben az ügy, készülhetett el a terv, mely „a központosítást az egész egyházkerületre kiható gyámintézetet hozá javaslatba," és minő eredménynyel? mint sok más ilynemű indítvány a kivitelben szenvedvén hajótörést, fájdalom! csak papiroson maradt. S ha mi ez egyházmegyebeliek 11 évvel ezelőtt körülményszerüleg itt a kebelben nem mozgolódunk a magasztos ügyben, most filléreinkből több százakra menő papi gyámintézeti tőkénkkel nem dicsekedhetnénk , s nem látnánk az ettől elkülönített négy éves tanítói gyámintézet virágzását! Ezerszer bocsánat! de róla nem tehetek, ha a szóban forgó magasztos ügyben is itt veszem a leekét föl, s azt mondom ma nov. 16-kán, azt holnap s azután is, hogy árnyék után kapkod az, ki a központosítás eszméjét pártolva, országos választmányra akarja bizni, mi hova fordittassék. Ezt pedig korántsem túlzott féltékenység mondatja velem! tudom én hogy lehet választani kifogásnélküli leíkes tagokat a központi pénztár kezelésére az ország szivében. De mikép fog e pénztár oly élö fához hasonlíthatni ott, melynek árnyéka a két testvér hon legtávolabb vidékein szegénység miatt nyomorgó belhivatalnok társaink frissítésére elhatni képes legyen? Miként tud minden méltányos igények- s jogszerű követeléseknek az előítélet s elégttletlenség magvainak teljes kiirtásával megfelelni? **) Ezek s több ezekhez hasonló ellenvetések megszűnnek, az akadályok elhárulnának szerintem, ha minden egyházkerület őrállói, *) Nem az a.-szabolcsi nagyon tiszteli lelkészi kart mondtuk mi szeutirásellenesnek, hanem a „segíts magadon"-féle nézet keresztyén elvvé emelését. Szerk. **) Felelet: ugy, hogy minden superintendentia a választmányban képviselve lévén, mindegyikre, egyetemi szempontból ugyan, de kellő tekintet leend. Szerk. különállólag, s függetlenül gondoskodunk a kiáltó szükség időnkénti kielégítéséről. Nt. szerkesztő urnák a prot, olvasó közönség előtt teljes igazságot adok abban, hogy az „ily tekintélyes egyházkerület, minő e tiszántúli, ha segélyforrásait megindítja: sok jót és hasznost tehet" ; rle nem kell a számításból kifelednünk, hogyha e superintendentia kétannyi körülbelől területben, mint a többi testvér külön vétetve: kétannyi, sőt sokszorta több szükségei is vannak. Járja el kérem, nt. ur gondolattal onnét Pestről, az egyházkerület észak-keletre eső vidékeit — helylyel közzel a többivel egyben ! mennyi temérdek szegény egyház s nyomorultul fizetett, — ha ugyan fizetett lelkész s tanító várja ott a szebb s boldogabb jövő földerülésének áldott hajnalát; kikkel jóltennünk, kikről, mint hitünk cselédiről gondoskodnunk — egyetlen egyet sem hagyva ki a várva várt segély jótékonyságából — nekünk tiszántúliaknak erkölcsi mellőzhetlen kötelességünk; s ki nem látná ugyanazt, hogyha e roppant szükségletről országos választmány, közpénztár vállalja magára a teljesen kielégítő gondoskodást: a jövedelemforrást igen nagyon apasztja az!! Végül hadd mondjunk el még kettőt e tárgyban s hadd nyugtassam meg lelkemet! Nem vádolhat minket ez egyházmegyebelieket senki, hogy egyetemibb s magasabb szempontra emelkedni nem tudánk , hiszen ott van külön állólag a pesti theol. intézet, mint leendő egyetem részére tett önkéntes ajánlatunk. Az egyházi domesticára nézve, az elmondottak alapján, fölfogásunk szerint, egyházkerületenkint fölállítandó pénztárakat indítványozunk — mint a nevezetes zászlót legelsőbben kitűzött nemes báró is tevé ezt, — de részemről ünnepélyesen nyilvánítom, most ugyan saját magam nevében — reményiem belenyugosznak igen tisztelt s szeretett tiszttársaim, miszerint sokkal jobban szeretjük mi az ügyet, minthogy külsőségeken felakadva, külön húzással megbuktatni akarnók azt. Isten mentsen ! hogy a magyarra ruházott átok alá tartozzunk ez érdemben! Ha a több egyházmegyék a superintendentiában a közös országos egyházi domesticát pártolva; okszerű aggodalmainkat teijesen el hárító terv hozatik létre e magasztos ügyben: mi a megismert jónak elrontói soha nem leszünk !! A béke, szeretet, egyetértés lelke foglaljon el minket mindnyájunkat!!! Varga Lajos. Válaea Vikár Gábor, oldi ref. tanító urnák A „Néptanítók könyve" 3-dik kötete Vl-dik füzete tárcájában Vikár Gábor úrtól egy cikk jelent meg, mely pályamüve bírálatára ellenbírálatot hoz, — melyben a bíráló választmány lelkésztagjai (mert V. ur véleménye szerint a tanító tagok meggyőződésük ellen írták alá a bírálatot) egyoldalú felfogással, készakarva ferdítéssel vádoltatnak. — Ily vádak alól azonnal menteni kellett volna ugyan magukat a választmány érdekelt tagjainak ; de szándékosan késtünk azzal, részint mivel a „Néptanítók könyve" szerkesztője zárszavában így nyilatkozik: „ugy fordulhat, hogy tollamat nem teszem le végkép, hanem csak pihentetem," — az 1858-dik évi siklósi e. m. gyűlést közvetlen megelőzött napon tartatott tanítói értekezletben pedig végzésbe ment, miszerint a „Néptanítók könyve" szerkesztője megkéressék vállalata folytatására , — minden ezen f.-baranyai e, megyében lévő tanítók előfizetni ajánlkozván folyóiratára — s így reményünk mutatkozott ott menteni magunkat, hol megtámadtatánk; részint mert V. ur felszólíttatván pályaművének átadására, azt augustus hóra átadni megígérte: azonban várakozásunk — mindkét részben — ez ideig is eredmény nélkül maradván, nehogy hosszas hallgatásunkkal Vikár Gábor ur ellenbirálatát s kifakadásait helybenhagyni láttassunk, — válaszolunk a következőkben. Vikár Gábor ur először is a bírálatot semmisnek 8 érvény-