Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-11-27 / 47. szám

mint egy kutyáé, vagy macskáé, utoljára oly hatalmas és számossá lett, miként jogosítottnak érezte magát a sultán elé törvényeket szabni s egész törekvése oda volt irányozva , hogy Törökországot minden európai befolyástól elszigetelje. Nem egy sultánnak került életébe és koronájába, ha ezen hatalmas osztály parancsának ellenszegülni merészelt; sőt maga Mohamed — ki ezen zsarnokoskodásnak véget vetett — pályája kezdeté#

n csaknem áldozatául esett ezen rajongó vad csoj eredmények merülne! >ortnak. Es ki mondja meg, hogy mi fel, ha az 1827-ki véres küzdelemben ők nyerik el a győzelem koszorúját? De azt nem nyerhették el. Isten keze harcolt ellenük, Isten lelke edzette meg Mahmudot kitartás- és bátorsággal, Isten szelleme fegyverezte fel a sultán karját erővel és vitézséggel, hogy a véres küzdelemben el ne csüggedjen , hanem győzedelmeskedjék, és a zsarnokok hatalma megtöretvén, általa eltöröltessenek a föld sziliéről. Isten akarta és a janicsárok megszűntek lenni. A janicsárok végével kezdődött Törökországban az njitás nagy müve. Ekkor kezdett a Törökországban lakó keresztyének sorsa jobbra fordulni, mivel a janicsárok, mint egyetlen akadály megsemmisítésével a vallásszabadság elvének hajnala kezdett felpirkadni. És ez a második reudkivüli esemény, mely az utóbbi harminc év alatt történt Törökországban. Előrebocsátjuk, hogy Törökországban a keresztyén alattvalók mindig élveztek némi vallásszabadságot. Jelesül akárhol templomot építhettek, vallásos szertartásaikat gyakorolhatták, egyik felekezetről a másikra térhettek. Római hittérítők mindig foglalkoztak azon vidékeken , hogy a görögöket, örményeket, nestorianusokat a pápa felsöségének elismerésére indítsák, és bár egész gyülekezeteket nem nyerhettek is meg, de találkoztak egyesek, kik mézes beszédeiknek hitelt adtak s vallást cseréltek. A török kormány tudta ezt, de azért sohasem avatkozott az ügybe és pedig nem vallásszabadság elvéből, hanem közönösségből, és a finom kérdések nem értése miatt, melyek körül forgott az ügy. Török hivatalos nyelv szerint a török szemében minden keresztyén hitetlennek tartatott, e szerint az ő fogalmukhoz mérten görög, örmény, r. katbolikus igen kevésre bccsültetett. De nagy változás történt, mely egy uj eszmének készített ágyat. Egy örmény vallásra tért töröknek lefejeztetése, mely Konstántinápoly utcáin vitetett véghez, uj fordulatot adott, melynek az angol követ, lord Stratford volt a mozgató erője, ki a török kormányt azon uj tanra tanította be, miként a lelkiismeret mezején csak Istennek van hatalma. A nemes lord egészen uj magyarázatot adott a koránnak, melyet a török törvény legtudósabb tudorai sem lettek volna képesek kitalálni, melyet azonban — mint reményleni lehet — mostantól fogva, sohasem fognak feledni, jelesül, hogy csak egyedül Istent illet a vallási tévedések fölött Ítélni. Ugyanakkor magától a sultántól is azon vallomást csikarta ki, hogy ennekutánna senki sem büntettetik halállal a próféta vallásátóli elszakadásért. Kezdetnek ez is jó volt, s ámbár nem minden engedtetett meg, de sok messzelátó mohamedan előre látta, miként ezáltal oly elv állíttatott fel, mely végtére is polgári egyenjogúságra fog vezetni. A legközelebbi háború bcvégeztével ezen eredmény oda terjesztetett ki, hogy minden mohamedánra nézve érvényes, a ki ezután keresztyén vallásra kiván térni. A hattischerifben világosan igy szól a sultán : „Mivel az én országomban minden vallás háboríthatlanul elismert, s akarom, hogy az lehessen is, tehát minden alattvalóm, bármely vallásfelekezethez tartozzék is, vallását szabadon gyakorolhatja, s nem engedem, hogy az bármi módon is gátoltassék. Senkitsem szabad kényszeríteni, hogy vallását változtassa." És Fuad basa, az akkori külügy-miniszter igy szól egy a követekhez intézett iratában: „A magas portakinyil tatja, hogy ennekutánna az azon időben (t. i. 1843-/" d?n a lefejezés történt) hozatott rendelet általában minden ^hagyottra kiterjesztetik." És ez vezet a harmadik pontra: jelesül, hogy a protestantismus mint vallásfelekezet elismertetik Törökországban, miről a következő cikkben fogok szólani. B o r o s 8 Mihály. Berlin. Itt 1859. jan. l-jén „Neue evang. Kirchenzeitung" cím alatt, az evangyéliomi szövetség német ágának organuma fog megjelenni Messner Ármin szerkesztése alatt. A programra szétküldetett, melyből kiemelendöknek véljük, a lap irányát jellemző szavakat: „E lap feladata az összes keresztyén egyházat minden érdekeiben átkarolni, s különösen a különbözö evangyéliomi egyházközségek mezején felmerülő jelentékenyebb életnyilvánulásokat, az ev. szövetséget vezérlő eszmék világosságában, a közlés és megítélés tárgyává tenni" Berlin. A „Voss. Zeit." legújabb tudósítása szerint, Poroszországban a házassági elválások száma, évenként mintvgy 3000-re rúg, ugy hogy 100,000 lélekre körülbelől 40 elválás esik. Szászországban 100,000-re 18 ; a bassiai fejedelemségben pedig csak 2 elválás esik ; mi ha az erkölcsiségre nézve, —• mint azt venni szokták, — mértékadónak tekintenék, ugy Németországnak Hassia volna legerkölcsösebb tartománya. Stuttgartban Ebner és Seubernál „Christliches Kunstblatt für Kirche, Schule und Haus" cím alatt jelenik meg minden két héten, egy íél ív, 7'/2

ezüst garason, mely az evangyéliomi kat közöl. egyház történetéből képeket és leirásojelent. Bunsen bibliai munkájának második félkötete meg-Sonnenburgban Sept. 29. a János rend által ott alapított kórház kápolnája, Károly berezeg mint a rend mesterének jelenlétében, Dr. Büchsel superint. által felszenteltetett. A betegek — kiknek száma 48-ra van határozva — oct. l-jén kezdtek felvétetni. Stargardban ugyancsak a János-rend és a városi tanács között szerződés készült, mely szerint közös erővel e városban is kórház fog épülni. Legközelebb a János-rendnek hazánkban is neveztettek befolyásos vitézei s nem kédkediiuk, hogy a tisztelt vitéz urak komolyan fognak gondolkodni, hogyan lehetne például Pesten kapcsolatban tán az itteni protest. egyházakkal kórházat nyitni. Sz. E lapok 44-dik száma 1112-dik hasábján olvasható szerkesztői szerény észrevételre hasonmodoru megjegyzés. „Hanc veniam damus petimusque VÍCÍSBÍTI." A feleselésnek, sok szószaporításnak barátja ugyan egyáltalában nem vagyok; de most a körülmények parancsolnak velem , hogy megnyissam számat, s jelen soraimban ellenészrevételre emeljem erőtlen bár, de jó s tiszta szavamat. Nem titkolhatom el, hogy nagyon meglepett és különösen hatott rám a kérdéses észrevétel eme kifejezése: „a dolog lényegére az országos egyházi domesticára nézve csak ott vagyunk, hol voltunk, maradunk scopae dissolutae" stb. — S ez azon állítás, mi körül el kell mondanom, legmelegebb szeretetétől áthatottan, minden önzésszabad lélekkel saját nézetimet,