Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-11-27 / 47. szám

nem győz bámulni, mikor szintannyi templomot lát s benne szintannyi jeles pappal találkozik, mint a régibb várasokban. Európában e templomokat, papokat csak cifraságnak tartanok, hisz az állam fizeti őket; de itt a nép érdeklődik irántok, a nép fizeti őket és pedig bökeztileg, s evvel sok van mondva. A templomban, átalában véve, minden családnak meg van a maga széke, melyért évi rendes bért fizet; e székbérből telik ki az istenitiszteletre fordított költség, papfizetés stb. Az ellen, hogy a különböző családok még a templomban is ekép elszigetelik magokat, felhozzák, hogy a vallásnak minden embert egyesíteni, Isten előtt mindenkinek egyenlőnek kell lenni: következőleg a templomban épen Isten imádása és Isten igéje hallgatásakor nem külön vált családoknak, hanem egy gyülekezetnek kell lenni.— De váljon a család fontossága, méltósága és kötelmei nem inkább mcgszentelvék-e, midőn ugyanazon csoportok, melyeket köznapokon a házi áhítat egyesit, vasárnap is különkülöu padjaikban egyesülve látják magukat cs minden rendetlenség nélkül, mint megannyi külön izülések egyesittetnek egy nagy testté, egy nagy családba? Ezen kivül e családi padrendszer azt is bizonyítja, hogy az istentiszteleten a gyermekek nemcsak megjelennek, hanem kellő föl vigyázat alatt vannak. Európa nagy városaiban e szó alatt n é p minden erkölcsi vagy szorosan családi kötelékek nélküli zavart tömeget képzelünk , oly ingatag tömeget, melynél csak az anyagi élvekben, meg néha a politikai elkeseredésben nyilvánul némi egység. Mihelyt az egyesült államok földére tesszük lábunkat, egészen más szempontból kell fölvennünk a dolgot. Itt a nép visszanyerte méltóság cs erkölcsi becsteljes állását a társadalomban ; e szép társadalomnak, melyben a protestantismus oly jelentékeny fejlődést nyert, fövonása a családi szellem, s hogy a család létezik és jelen van, az még azon mezőkön is feltűnik , melyekről Európában merőben eltűnt, ilyenek: az egyház, a tenip'om. Azon rendszer ellen, miszerint egy gyülekezetnek csak egy papja van, sokat lehet felhozni. Az európai embernek rögtön eszébe jut: hát tiz, busz évig mindig ugyanazon papot s ennek többször ismételt prédikációit kell-e hallgatnom? hát el vagyok-e zárva más kitűnő szónokok hallgatásától? vagy e kellemetlenségtől nem szabadulhatok másképen, mintha elszakadok gyülekezetemtől s más templomban bériek helyet magam számára? Igen, mert mi europaiakui, ha nem is erőszakkal, de önkéntesen g 1 e b a c adstrictusok vagyunk, nálunk a családok mint egy ingatlan bútorai bizonyos városnak, sőt egy bizouyos utcának ; de az egyesült államokban teljes mobilitás uralkodik ; a lakosok lakhelyüket gyakran változtatják , mihelyt pedig valaki más városba vagy városrészbeköltözik, templomát is megváltoztatja, nemcsak, hanem egy gyülekezetből más gyülekezetbe áttérés is gyakori. A gyülekezetnek egyik vagy másik tagja, gyakran odahagyja gyülekezetét s más hasonszinezetü gyülekezet templomában bérel széket, itt aztán más papot hallgat. Ez ha bár roszul is esik az elhagyott papnak, de csendesen tűri, mert az eltávozottak által megürült székeket újonnan érkezők töltik be, s már magában az, hogy a gyülekezet minden egyes tagjának teljes szabadságában áll ott maradni vagy kilépni a gyülekezetből, fentartja a vallásos élet élénkségét s biztosítja a templomjárást. De ha szintén nem is változtatja meg templomát a hallgató, ő itt nemcsak a maga papját, hanem gyakran hallandja ennek tiszttársait, mert a papok egymással cserélik a vasárnapi istenitiszteletet. Pénteken, szombatonként a vasutakon rakás papot találunk, ezeknek minden podgyászuk egy fekete viaszos vászon útitáska s 100 mérdt'öldrŐ), sőt nagyobb távolságról is jőnek vasárnapra prédikálni cserébe. Mindenek felett pedig nagyon szép vonása az amerikai vallásosságnak az, hogy havonként egyszer minden templomban adakozásokat gyűjtenek egy vagy más vallásos akár philanthropicus társulat céljai elösegélésére, ilyenek a külső, belső missiok, collegiumok, seniiuariumok, biblia, vallásos értekezések terjesztése, kórodák, vasárnapi iskolák stb. stb. E társulatok mind amerikai benszülöttek y ezek segélyezését a valódi evangyéliomi egyházak különös és szoros kötelességöknek ismerik. Ilyenkor aztán azon társulat ügynöke lép fel a szószékre, a melyik számára törtéj nik a gyűjtés, a ki is e célra készített beszédében előadja ügyének fontosságát, keresztyénszeriiséget s felmutatja az eddig nyert eredményeket. Ez életet Önt s érdekessé teszi a templomokat, ennek köszönhetik az amerikai keresztyének, bogy ők lehető legjobban értesülvék minden jóról a mi náluk, vagy külföldön történik. Végül a prédikálás itt a lélek növelése az egész életen át, jó tehát folytonosan ugyanazon kegyes férfiú befolyása alatt maradnunk, a kit bizalmunkkal megajándokoztnnk és a ki ránk nézve minden lehető barátinknál becsesebbé válhatik. Nem állhat meg az egyesült államokban létező rendszer ellenében azon első tekintetre fontosnak tetsző ellenvetés, hogy e szerint hát a jobb prédikátorokat csak a tehetősebb emberek elvezhetik, minthogy a szegénynek erszéuye nem birja el az ilyen prédikátorok templomában fizetendő magos székbért. Ugyanis itt tapasztalhatjuk, hogy az evangyéliom megnyitja a sziveket; mert bár minden gyülekezet maga fizeti a maga papját, de azért korántsem oly szűkkeblű, hogy templomából a fizetni nem képes egyéneket kizárja. Az idegent, az ismeretlent, a tudvágyót mindig szívesen látják azon székekben, melyeket a tulajdonosok gyakran drágán fizetnek. Sőt megesik az is — és pedig nem ritkán, — hogy a tehetősebb emberek kivesznek egy tiz-tizenkét széket s olcsón vagy épen ingyen kiadják a szegényebbeknek. E kivül még, a kinek nincs tehetsége a székbért fizetni, folyamodik a gyülekezet elöljáróságához, mely szívesen befogadja. De mindezek felett, az amerikai prédikáiási modor nem szinházias, néni arra számított, hogy ezernyi ezcrcketcsődítsen maga köré; hanem mindenütt teljesen evangyéliomszerü, leikök mélyéből meggyőződött emberektől jövő és mindig a szentírásra támaszkodó ; ugy annyira, hogy nagyon ritka és kitűnő kivételekkel, mindegy akármelyik papot hallgatjuk. Az amerikai egyházi szervezet természetes következése, bogy az egyének bámulatos bőkezűséggel adakoznak annak fentartására. Itt minden ember legfontosabb és elmaradhatlanabb kiadásai közé számítja az egyház szániára teendőket. Igen sokan évi jövedelmük harmadát, sőt felét is rendesen e célra szentelik, nagyon természetesen előbb levonva belőle a magok és családjuk számára megkivántatót. Például egy skót takács fia önerején megtanulva latinul, előbb iskolamester, később könyvárus lett, ekkor feltette magában, hogy évi nyereményének felét változhatlanul az Urnák adja; busz éve már, hogy beváltja szavát s ma '200,000 dollárja van. Abból, a mit maga és számos családja számára fordított, következtethetni azon összegre, a mit vallásos célokra adott, a minek tehát lepnie kell legalább is annyinak, mint a mennyi jelenlegi vagyoni állása. A szükmarkulag adakozó gazdagok sokkal ritkábbak az egyesült államokban, mint Európában, s az ilyeneknek nagyon csekély tekintélyök. Még ritkább az olyan eset, a mi egy tizmilliomossá lett bevándorlóval történt, t. i. nem akart adni egy collectába. „Hisz fiad ennyit adott!" mondák neki. „A semmirekellő — felkiálta — tudja, hogy az apja gazdag!" New-Yorkban egy tisztelendő tudor gyülekezete a nélkül, hogy a leggazdagabbak sorába tartoznék, azonkívül, hogy papját és más kebli kiadásait rendesen fizeti, a vallásos társulatok számára középszámítással minden évben ad 25,000 dollárt. Egy évben, mikor rendkívüli erőfeszítés szükségeltetett, az adakozás 60,000 dollárra ment; s pedig az egész gyülekezet csak 1000 tagból áll. Itt oly fontosnak tartják azt, hogy az emberek megtanuljanak adakozni, hogy a legszegényebb s önfentartásukra képtelen egyházaktól is megkívánják azon társulatok, a melyek ezeket segítik, az iskolák, missiók stb. számára való adakozást. Nem a tőlök begyülö csekély összeg