Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-11-27 / 47. szám
kívántatik, s ennek előteremtése ismét az összes egyház feladata. Ezek, véleményem szerint, egyházi életünkben a legsürgetősb teendők s közös elintézést igénylő tárgyak, melyeknek életbeléptetésére országos pénzalap szükségeltetik. Midőn ezeket szem előtt tartva az országos egyházi domestica eszméjét szőnyegre hoztuk, senki a közvéleménynek elébe vágni nem akart, s azért tökéletesen korvonalozott tervet nem adtunk, hanem megpendítettük az eszmét, felmutattuk a terv fő vonásait, a pontok bővebb kifejtését, valamint azok kiviteli módjának meghatározását akkorára halasztván, mikor a dolog kellőn megvitatva zsinat, vagy ennek még további elmaradása esetében másnemű közös tanácskozmány elibe keiiilendett. Kimondtuk ennek nyomán, hogy köszönettel veszünk idevontakozó minden olyan észrevételt, mely arra való, hogy az ügyet előkészítse, megérlelje, tervünket kiegészítse. Hogy azonban örökké a tervezés meddő terén ne maradjunk, azt mondtuk: fogjunk hozzá tettleg, mert „dimidium facti, qui bene cepit, habét." Férfiak, testvérek! azon szilárd meggyőződésben, hogy ma szintúgy, mint hajdanta a vallásos függetlenségnél a protestáns ember féltettebb kincset nem ismer, felhíttuk figyelmeteteket arra, hogy a korszülte szükségeknél fogva sokakban megingatott e függetlenségi érzet újból felélesztése, ápolása és fentartása végett egyesüljünk szent cselekvésre. Nem nagy adakozásokra szólítottuk fel feleinket, tudván azt, hogy a lelkesedés, mely olyanokat szül, nem szokott folytonos, kitartó lenni. Nekünk állandó s oly indulatra van szükségünk, mely önbecsülésből származva, a szent vallás szeretetéből erőt merítve, megemlékezzék minél többször, de legalább egyszer minden esztendőben, hogy oly társaság tagja, melynek legszentebb javát, vallásos hite függetlenségét köszöni. E tudat által indíttatva szentelje megszokott hiábavaló évi kiadásainak egy század részét ama társaság fentartása, Isten dicsőségének terjesztésére. Az előkelő mondjon le egyetlenegyszer egy esztendőben valamely nélkülözhető luxuskiadásról, az alsóbb rendű tagadjon meg magától egyszer esztendőben egy ital bort, m«Iy nélkül egészsége ép, kedve derült maradhat, sőt a napszámos is dolgozzék egyszer esztendőben fél napot egyházáért és — szeretett közös anyánk, a szent evangyéliomi egyház léte, fenmaradása és virágzó fejlése biztosítva lesz. Feleim! itt az idő, melyben minden vallását szerető egyháztagnak tudnia kell, mely praestationak illő magát alávetnie, mely alól gyalázatos magát kivonnia. Itt az ideje, hogy szent versenyre kelve a részeket az egész érdekében működtessük, hogy viszont az egész virágzása megsokszorozott erőt kölcsönözzön a részeknek. Megvallom, most sem mondhatnám még határozottan, melyik legyen módja, köre s terjedelme az adakozásnak, melylyel az egyes tagok az Összes egyháznak tartoznak, mikép biztosítjuk majdan történendő határozatunknak végrehajtását, s mikép indítj uk cselekvésre azokat, kik közönyösségükben ingyen akarnak részesülni a vallás jótéteményeiben. — De azt is tudom, hogy a rendezés létrejöttét semmi jobban siettetni nem fogja, mint — ha lesz mit rendezni. Azért azt mondom: Nc várjuk a zsinatot, melynek tarthatása nem rajtunk áll, hanem Lutherrel szólva „gyűjtsünk, takarítsunk, míg tart a szép idő, és a nap világít! Élvezzük Isten malasztját és igéjét, míg köztünk van! Mert tudjátok meg, Isten igéje és malasztja hasonló a szökő záporhoz, mely azon helyre, hol keresztül futott, vissza nem fordul többé." Továbbá, miután áldozatkészségnek hála Istennek soha teljes hiában nem voltunk, áldoztak is mindég a hívek, de minthogy egyetemi cél nélkül, az erő szétoszlott és nem hatott: a máltakori okulva egyesítsük most valahára erőnket s ne engedjük szétforgácsoltaim egyetlen eszközünket, melylyel hathatunk. Azért necsak szóval akarjunk egyesülni, folytatván tettleg habozásunkat, állapodatlan széttekintgetésünket, mert így ismét semmire sem megyünk s gúnyt űzünk Isten legszebb ajándékából, az egyesülés szép eszméjéből, melyet Isten áldásul adott az emberiségnek. Az amérikai protestáns egyházak szervezete. *) I. Mikor Európa földrajzát tanultam, mindegyik ország vagy állam Ieirásábau előfordult ez a kifejezés: „uralkodó vallás" vagy helyesebben szólva „uralkodó egyház1 1 ; nem is találunk Európában olyan államot, melynek törvénykönyveiben legalább egy cikk ne lenne a vallásnak szentelve ; mindenütt vagy a törvény, vagy az állam maga gondoskodik a vallásról, s néhol tán igen mélyen is beleereszkedik abba, a mi voltaképen a lélekismeret dolga volna: az állampolgárai vallásos meggyőződésébe. Elég az hozzá, Európa minden országaiban a törvény védelme alatt áll a vallá3, sok helyt maga az állam fizeti a papokat, másutt pedig nem csekély előjogokkal emeli őket laicusok fölibe. Az amerikai egyesült államokban semmi ilyesmit nem találunk, itt a törvény, az állam magára vagyis inkább a polgárokra hagyja a vallást, mégsincs a földön ennél vallásosabb tartomány. Vallásosabb magánál Angolhonnál, s pontosabban megtartja mindazt, a mi a vallásos élettel közelebbi távolabbi egybefüggésben áll, mint például a vasárnapot, melynek szent nyugalma ellen ott sohasem keletkeztek oly heves viták, mint nemrégiben Londonban. Az amerikai államokban mikor a csak tegnapi vára sokhoz közeledik az utazó, a láthatárt égremeredő számtalan tornyokkal látja megvonalozva, e városok utcáin sétálva pedig meglepik a szilárdul és szép stylben épített nagyszerű templomok, melyek többnyire mind prot. gyülekezetek sajátjai. A templom épülete rendszerint emeletes; a földszint különböző teremek foglalják el, melyek közül egyik 300—400 személyre való helylyel, mindig köznapi áhítatra és vasárnapi iskolára van rendelve; az emeletben van a sajátlagos templom, kényelmes töltött padjai hétszáz ezerötszázig való híveket fogadhatnak be. Buffaloban hat*) Rey Vilmos „L' Amérique protestante" című munkája szerint. N. P.
