Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-11-27 / 47. szám

Tájékozás az országos egyházi domestika ügyében. Gondoskodjatok ezentúl jobban ügyeitekről, nagyobb éberséggel, mint eddigien ; fenmaradástok forog kérdésben. — Gondoljátok meg az Isten szerelmeért, hogy Istenben , jogban csak az éberek, csak a munkások lelnek támaszt. Frangepán Ferencz Verböczi Istvánnak. (B. M.) A kivitelre nézve — azt tapasztalom — nem sokkal csekélyebb baj és akadály az, ha valamely létesítendő eszme a közkívánattal nagyon találkozik, mintha erős ellenmondással kell megküzdenie. A mit mindenki nagyon kivántosnak talál, azt rendesen oly fényes világításba és oly magasra teszszük, hogy végre erőnk felettinek hisszük, pium desideriumnak kereszteljük el, és létesülhetésébe nem biz vári, hozzá fogni sem merünk. Körülbelől így van sokakra nézve az a domestica ügye is. Mindenkitadja, hogy ugy a mint vagyunk, tovább nem maradhatunk, hogy a százados bajokon, melyek fejünkre nőttek, csak egyesült cselekvéssel segíthetni; továbbá mindenki átlátja, hogy közöspénzalap létesítése nélkül semmire sem megyünk, ellenben, hogy ha azt előteremtettük : egyházunkat bizonyos regenerationak vezethetjük elibe s mégis — vajmi kevesen láttak még komolyan hozzá, hogy a mit mindnyájan óhajtunk, létrejöjjön. Azokból, mik e tárgyban eddigelé elmondattak, mindenki meggyőződhetett ugyan, hogy a mire törekszünk , nem annyira szerfelett nagyszerű, mint szükséges, s hogy az egyesektől igénybe vett áldozatok sokkal csekélyebbek, semhogy az egészre nézve a dolog kivihetetlen volna. Hogy azonban a vis inertiae-nek kibúvója ne maradjon, melyen magát a cselekvés kötelessége alól kivonja, s minthogy tettre kész férfiak is találkoztak, kik az ügyet még eléggé formulázottnak nem találták : kötelességünknek tartottuk újra felszólalni s a kérdést tehetségünk szerint felvilágosítani. Mint vallástársulatnak el nem engedhető feladatunk, hogy a vallásosságot s erkölcsiséget, és a mi ezeknek főeszköze, a közértelmiséget lehető legmagasb fokra emeljük. Minél komolyabb pedig e feladat fenmaradásunk és gyarapodó virágzásunk tekintetéből , annál feszültebb iparkodással kell minden anyagi eszközöket, minden erkölcsi rugókat felhasználnunk, hogy a feladat sikeres megoldását megközelítsük. Azonban azon kérdésre, mit kell e feladat sikeres megoldása tekintetéből legközelebb tennünk, részletekbe bocsátkozó feleletet tulajdonképen csak akkor adhatunk, ha elébb tisztába jöttünk az iránt, mik azon mellőzhetlen intézkedések, melyek nélkül az egyház magasztos céljait nem létesítheti, mikre nézve tehát az összes egyház közremunkálása elkerülhetetlen szükséges. I. Első közös kötelessége minden keresztyén vallástársulatnak gondoskodni, hogy az evangyéliom áldásaiban minden tagjai egyiránt részesülhessenek. Ez oly közérdek, melyet egészen sem egyes emberekre biznia nem szabad, sem egyes gyülekezetekre nem ruházhat át, s épen ebben áíl a szentek egysége, ama lelki solidaritas, mely a kerestyénségnek egyik legistenibb, legszebb jellemvonása. Mert ha valamely helység vallásosságban megfogyatkozott, a jó útról lehanyatlott, ez nem kisebb csapás a szomszédokra, mint önmagára nézve; az egész pedig magától érthetŐleg azon mértékben szenved, a mint több vagy kevesebb tagja beteg. Valamint tehát elvitázhatatlan igazság az, hogy minden egyházi község köteles a vallás intézmények kebelében történendő létesítéséről gondoskodni, ugy nem kevésbé világos, hogy ha valamely gyülekezet tehetséghiány miatt egyházi feladatának megfelelni nem képes, az egészre háramlik a kötelesség segíteni. E tekintetből az összes egyház közös teendői a következők lesznek : 1. Minthogy a legkisebb, legszegényebb gyülekezetnek is lelki üdve az Ur előtt oly drága, mint a legnagyobbé: az evangyéliomi egyház égető szégyenpír nélkül el nem nézheti, hogy a Jézus evangyéliomának hirdetője, legyen az akár lelkész, akár iskolatanító, inség és nyomor martaléka legyen, s Isten szent országa az élet szükségeivel küzdő, s utóijára lelkierőben megfogyatkozó lelkész vezénylete alatt puszta és ékesség nélkül legyen; minélfogva önálló, de lelki vezéreit kellőn dijazni nem képes egyházakat gyámolítani az összes egyháznak kötelessége. 2. Valamint az ügyefogyott gyülekezetekre, ugy nemkülönben a vallási vigasz nélkül szűkölködő egyesekre is ki kell ápoló gondját terjeszteni az öszszes egyháznak. Gondoskodnia kell e szerint különösen arról, hogy a más hitfelekezetiiek közt elszórva élő hívek (diaspora) az egyházzal szoros hitbeli összeköttetésben megtartassanak, annak élő, résztve vő tagjai maradjanak. — Ide volna sorozandó aztán moldvai testvéreink ügye is, kiket gyámolítani, bennünket keresztyéni és nemzeti kötelesség egyiránt int. 3. Miután köztudomás szerint vannak esetek, midőn a lelkész és iskolatanító ellen canonicus hiba ugyan be nem bizonyítható s így elmozdítása törvény szerint nem eszközölhető; azonban egyházi működése a helyett, hogy a vallásosságot, erkölcsiséget és közértelmiséget előmozdítaná, azt inkább siilyeszti, a helyett, hogy építene, inkább ront: ily esetben kétségkívül az összes egyház közös érdekében van, hogy az ily lelkész vagy tanító kellő dijaztatással nyugalomra tétetvén, a gyülekezet lelki üdve tovább ne veszélyeztessék. Az ily lélekben megfogyatkozott, elaggott vagy máskép elkényszeredett egyházi szolgákról (deficiensekről) való gondoskodás teliát ismét az összes egyházra néz. 4. A közös egyháznak még inkább mint akármely egyes gyülekezetnek érdekében áll, hogy az egyházi szolgálatot a legjobb szellemi erők keressék.