Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-10-23 / 42. szám

kedett; meg fogod látni, hogy szegény tanintézeteinkben tanárok működnek, kik képzettségűkre nézve a tudományos világban ragyogó nevet vívtak ki; meg fogod látni, hogy világi hivatalnokaink, mint felügyelők, gondnokok stb. éltök nagy részét az egyház javának szentelik; meg fogod magad ^allani: Tisztelet, becsület ezen egyháznak! 3. Hit dolgában nyiltan kimondhatjuk, hogy a mint a reformatio örökségét átvettük őseinktől, ugy eredeti és tiszta alakjában meg is őriztük azt, távol szőrszálhasogató iskolai veszekedések és pártokra szakadásoktól, mi annyival nagyobb érdemünk, minthogy nemzetiségi tekintetben is különbözvén, a particularismus viszketegségének könnyebben nyilik tere. Igaz, hogy a hit élesztésére nézve sokai, felette sokat lehetne kivánni a hitetlenek, babonások stb. irányában: de e baj az apostolok idejétől fogva fenáll, e baj ellen hivatva van a benső missio külföldön ugy, mint hazánkban. Mind a mellett azonban egyházunk híven ragaszkodik az evangyélmi hit elveihez, s tagjai nyiltan mondhatják: Tisztelet, becsület egyházunknak! 4. Egyháziasság, vallásos buzgóságr a nézve, mondám, versenyezünk a külfölddel. Templomaink nem üresednek, üdvözítőnk igéje viszhangra talál számos keblekben mind a mellett, hogy korunk divathibája, az anyagiság, métely gyanánt elharapódzik. De bizunk is ám a sziklára épített isteni igazságokban, bizunk az emberiség és népünk szent ihletű szellemében, mely számos tettek által bizonyítja vallása iránti ragaszkodását, s reméljük, hogy elérkezni kell azon időnek is, melyben azok kik mostanáig rosz példájukkal oly gyakran fitogtatták magokat a templom megvetésével, s mindaJ-által a míveltebbek- s előkelőkhez kivántak számíttatni, önként megtérvén, annál hangosabban fogják kiáltani: Tisztelet, becsület egyházunknak! 5. Szerkezetünket legtöbb vád éri, s mégis az minden, könnyen kipótolható hiányai mellett, egyházunk legfényesb oldala. Azok félreismerik, kik benne csak az egyház alakját, külső formáját keresni hajlandók: lényeges alapja az inkább, melyből jelen virágzása származott, melyen önállóságát megtartotta s tehát jövőjét is biztosítja. Oly szerkezet az, minden csekély hiányai mellett, milyen után a consistoriumok parancsaitól holt tétlenségre kárhoztatott külföldi protestánsok epednek, milyért illető kormányaikhoz folyamodva esedeznek, milyennek behozataláról — a múlt évi evangélikus szövetségi gyűlés bizonyságtétele szerint — csak szinte főképen várják egyházi bajaik orvoslását. Hiheted, magyar protestáns atyámfia: a midőn Némethonban a reformatio munkája a fejedelmek által megállíttatott az által, hogy az egyház kormányzatát magokhoz ragadták : addig nálunk testté vált az ige s mi birunk azzal, mit Ők óhajtva várnak! És ily szembetűnő előnyök közt szó sem lehet arról, hogy valaha egyházunk jövőjét más alapra fektetnok, mint arra, melyen gyökerezik és önállólag működik most is, midőn évtized óta törvényes kerületi elŐjáróságunk, superintendensek és felügyelők hiányában szinleg fejetlenek vagyunk. Ily előnyök közt minden rágalmak dacára mindig azt mondjuk: Tisztelet becsület egyházunknak! és követjük sz. János szavát (Jelenések III, 11): „Tartsd meg azt, a mi nálad vagyon, hogy senki el ne vegye a te koronádat!" Máday Károly, bélai ev. lelkész. Igénytelelen sző Tisza Kálmán igénytelen nézeteire. Bármily csekély szó is, ha a nézetek tisztázására s a közvélemény megállapítására céloz s szolgál, hasznos lehet s azért bár szavam egy emberé és különben is igénytelen, bátran kimondom azt, semmit sem félve, hogy akár ismerőimtől, akár nem ismerőimtől félreértessem, — legkevésbbé félve pedig, hogy igen tisztelt és igen szeretett barátom Tisza Kálmán részéről neheztelést vonjak magamra azért, hogy e lapok 40;ik számában kimondott nézeteivel szemben állok. Ot, midőn a Vay-féle kezdemény ellen szól, legkevésbé sem érheti az áldozat alól kibúni-akarás vádja, — őt, kinek a sok közül egy nemes áldozatáról, hanem is a lap homlokán, de az egyszerű vidéki rovatban épen e számban is, öröm s elérzékenyülés könnyeivel olvasunk. De a dologra. Első ellenvetése T.K-nak ab. Vay-féle,holdanként! önmegadóztatás ellen, hogy a holdak száma nem biztos kulcs, egy hold értéke 20 és 200 frt. közt s jövedelme is ily arányban varialván. Igaz. De nem is ugy indította meg az ügyet b. Vay, hogy az ő önmegadóztatási mértékszere általános kulcsesá váljék, — ő azt csak Önmagára szabta. A minthogy követői közül, ezen par exellence önkéntes adózásban, állásukhoz képest különböző kulcsokat vettek föl: mást a becsületes iparos, mást az egyszerű földész, mást az orvos, mást a lelkipásztor, mást az iskolatanító. Tökéletesen egyetértek én T. K. barátomnak azon más alkalommal kifejtett nézetével, miszerint az egyházi adóban a birtokaránylagosságot nem lehet egyszerűen állítani fel, s végletekig vinni, de miért ne legyen helyes, miért ne legyen nemes, a gazdagnak Ö n m agát ö n k é ntesen nagyobb mérvben róni meg, azt nem értem. Nem is ettől fél az igénytelen nézetek irója, sőt ellenkezően attól, hogy ez majd igen olcsó módja lesz a nagylelkűségnek, s a fösvénység vagy önzés mert az adózástól már egyáltalában nem menekülhet, mint legolcsóbbat választandja ezt. — Meglehet, hogy b. Vay s kik Őt követték, nem találták el egyszerre helyes és sem igen nagy, sem igen kicsin kulcsát az önmegadóztatásnak; nem csoda, mert hiszen szükségeink tómérdekségét érezzük ugyan, de azok egyenként és sorozatosan, nagyságuk s slirgetőségük szerint, egybeállítva nincsenek,-— egyesek által nem is lehetnek s majd midőn a maga helyén föl