Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-01-21 / 3. szám

Mivel kezdhetném szerencsésebben e szerény tarlózatot, mint egy oly gyakorlati paptan ismertetésével, melyről óhajtanám vajha távoli hazájából, a reformatio egyik bölcseje — a kis Helvetiából — hozzánk is átültettetnék. Addig is mig ez lehetne, legyen róla ez egykét sor. 1. Theologie pastorale, ou Theorie du ministére evangelique. Par. A Vinet. „Miről irjak barátom, először is, lapodba?" Kérdém a minap e lapok szerkesztőjét — de a kérdés egyelőre felelet nélkül maradt. Azután beszéltünk egyről másról, egyházi állapotainkról nagy és kis körben 5 reményekről és aggodalmakról a jövőben; fájdalomról a sivatag jelenben; hit, buzgóság és tudomány hanyatlásáról ott, hol annak most kétszeresnek kellene lenni; könyvekről, melyeket olvasánk s melyeket (végetlen sorozat!) olvasnunk kellene! mert minden jó könyv egy kút, mely saját• ságos izü egészség- és gyógyforrással buzog, miből merítni kell, hogy. a lélek soha ki nem elégíthető szomja tápláltassék. Történetesen előfordult azon könyv is, melynek cimét az imént leirám, melytől egészen áthatva, melylyel — mint a magyar mondja — egészen televoltam. „Erről irj legelőször is, kiálta fel élesen észlelő barátom, •—• mert a szívnek teljességéből szól a száj !" Könnyebb azonban valamit kimondani s elhatározni, mint teljesíteni. Három nap újra asztalomon, kezemben "a könyv, s - lelkem egészen benne, s még sem tudok írni felőle, mert szeretném magam helyett a könyvet beszéltetni, egészen ide írni, pedig csak egykét hasáb áll rendelkezésemre s ismertetnem kell azt, egészben és mégis röviden. Mondhatnám hogy(

e huszonhat ives könyv egy gyönyörű predicatio, melyből a kedves atyáHifi a i-tól kezdve az A m e n-ig semmit sem lehet kihagyni, hogy az egész szellemének ne ártson; melyben csodálatos melegség foglalja el a beszélő szivét s dobogtatja a hallgatóét; melyben a hit és buzgóság a csipkebokor rejtelmes tüze világit és hevit, a nélkül hogy emésztene; mellen a lelki pásztori hivatal eszményi magosságban van felállitva s még sem szédítő és ködös kivehetlenségben hanem csodálatosan jó eső közelségében a gyakorlati lehetőségnek ; melyben Krisztus e szavai a textus : H a annyi hitetek volna mint a mustármag, azt mondanátok ím ez hegynek: menj el innen amoda; és elmenne, és semmi lehetetlen nem volna nektek. (Máté XVII. 20.) vagy ellenkezőleg, Pál apostol e mondása; Ha jövendőt is tudnék mondani és minden dolgokat és minden bölcseséget tudnék is és ha egész hitem volna is, ugy annyira hogy a hegyeket elvinném helyükről: ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok. (1 Kor. XIII. 2.). Egyszóval a könyvből ellenállhatlanúl azon meggyőződésre jutunk hogy írója teljes volt hittel és lángoló szeretettel, s minden papnak ki hivatásának teljes mértékben meg akar felelni, e kettővel szintoly mértékben teljesnek kell lennie. Vinet könyve a lelkipásztorról, nem szenvedőleges tiikür, melyben minden pap, a mint bele néz ugy látná meg magát a minő : hibáival és erényeivel; hanem egy minden részletekben tökélyesen kivitt eszménykép, mely mellé állítsa minden pap a lelkiismeret őszinte tükrét s saját vonásait hasonlítsa össze amazzal. De nekem e sziik téren nem lehet célom a tökély es kép minden vo'násait vissza adnem; hiba is volna, mert vázlatom ugy állana a könyvhöz, mint Tizián vásznához a fametszet, melyen a vonások ereje elveszett s a színek élénksége letörültetett. Szabad legyen azonban a kiindulási pontokat röviden, s bár szaggatottan, ismertetnem — s itt helyen helyen magát az irót beszéltetnem : ö magyarul is sokkal szebben beszél mint én tudnék. „Foglaljuk öszve a mondottakat," igy szól a 21 lapon, miután a lelkipásztorról külünféle nézeteket elmondott, s részint bibliai, részint canoni meghatározásokat adott: „a lelkipásztor nem egyéb, mint az isten-igének hivatalos osztogatója. Oly ember ki arra szentelte magát, hogy megtörje a sokaság számára az igazság kenyerét. Oly ember ki rá adta magát, hogy Urunk a Jézus Krisztus váltsága munkáját az emberekre alkalmazza és sajátjokká tegye, a mennyiben isten elhatározá hogy a predikatio bolondságá által tartaná meg az embereket. Valamint Jézus Krisztus isten által, ugy ö Jézus Krisztus által küldetett. Készéről ö háládatosságból jő teljesitni mind azt, mit Jézus Krisztus szeretetből teljesített. Mindenestől ismétli Jézus Krisztust, kivévén annak érdemét kötelességeire nézve, mik rá vannak vetve, sem több sem kevesebb, mint mestere. Az isteni kegyelem reményében mind azt megteszi, mit Jézus Krisztus isten haragjának súlya alatt megtett. Szóban, munkában, engedelmességben, Jézus Krisztus folytatása ő." A fölfogás nagy, magasztos és teljes. Megdöbbentő a gyöngeségét érzőre, -—• de egyszersmind fölemelő a hivatása színvonalára törekvőre nézve. Vinet-nek ez kiindulási pontja. Melyik lelki pásztor ne fogadná el ezt utolsó célpontjául ? Midőn azon kérdést fejtegeti, van e szükség az egyházban hivatalos papokra, s a tagadólag felelőket okokkal győzi meg tübbi közt igy szól: (a 31 lapon.) „Legalább, missionáriusokra szükség van : mert ez idő szerint, a mint a keresztyén egyház terjedtsége áll, elmondjuk Páll'lal:r

mimódon hívják segítségül azt, a kiben nem hijendenek?és mi módon hisznek abban, a ki felöl nem hallándanak? mimódon hallanának pedig predicatio nélkül? Mi módon prédikálnak pedig, hanem küldetnek? (Róm. X. 14.15,) De nem mindazon egyházi szolgák, kiket Jézus az első egyháznak adott, valán k missionariusok azon szoros értelemben mit mi e szóhoz kötünk ; sokan való ban pásztorok voltak s azon szükségekről gondoskodtak, melyek ma is léteznek s létezni fognak minden időben. Külünben a pásztor is, legalább-is félig, nem missionarius-e ? Egyháza kebelében, maga körül, egész közelében nincsenek-e lelkek melyeket szintúgy föl kell keresni, mint fölkeressük ezer mértföldnyire a pogányokat és bálvány imádókat? A térítés munkája bevégződhetik-e valaha? Nem kell-e mindig, távol és közel, kivetni a hálót, mely embereket halász ? kövtkezőleg: a körülmények, melyek kezdetben a lelkipásztori és prédikátori hivatalt igényeltek, nem ugyanazok-e ma is, nem szükségelik-e ugyazon rendszabályokat ma is ? S nem Jézus Krisztus megtagadása volna e: nem tenni meg nevében ma azt, mit ő tenne ha közüttiink volna?" Külünben e kérdést, melynek feleletéből idéztem e néhány sort, t. i. van-e szüksége az egyháznak hivatalos papokra, — melyet egy egész secta (a quakerek) tagadólag düntütt el, melyre a tübbi felekezetben is künnyü volna ezerenként szedni a tagadó szavazatokat, — és az ezzel egybefüggő másikat: külön rend-e az egyházban a papság? oly jelesül oldja meg irónk, hogy ha a szerkesztő s olvasók jóságával vissza élni nem félnék, külön egész terjedelmében sietnék — habár csak mutatványul is, egy talán elkészülendő teljes fordításból •— közleni mind azt, mit Vinet a 28—42 lapokon elmond. Halljuk még, mikép jellemzi a lelkipásztor életét a 45 és 46 lapokon. „Mindennapi élete, a helyett hogy köznapi lenne mint az emberek legnagyobb részéé, ünnepélyes. Teendői az emberi élet alapjaihoz s gyökereihez fogódznak. Hivatalánál fogva csak komoly és megindító dolgokkal érintkezik. Ama nagy kiindulási s megállapodási pontok, ama fontos percek övéi: a születés, a házasság, a halál. „Elete önmegadásból áll; e nélkül nincs értelme. Pályája folytonos önáldozat, melybe besodorja mind azt ki hozzá tartozik. Családja fölszentelve erre; szolgálatának részese, részese nélkiilüzéseinek. Mint Jézus nem azért jütt a világra hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, ugy a lelkipásztor dicsősége ez: „szolgálni istennek, ez az uralkodás." Egyenesen isten dicsőségét keresi; azt keresi, az embereknek szolgálván is, mert isten iránti szereiből szolgálni az embereknek, annyi mint istennek szolgálni. A lelkipásztor jóakarat és részvét embere, Es senki se csalja meg magát: mindenki, még a természet fia is, szeretetet kiván a lelkipásztortól; s a keménységet, fösvénységet, szigort és jósághiányt, mindenki szemére vetné. Mind ez a keresztyénség sajátságában van. A nem-keresztyén népeknél, még a zsidóknál is, a pap nem bir e jellemmel; sőt néha mint félelmes és rosszakaró lény tekintetik; mig ellenben a legkevésbbé hivő ember is hiszi, hogy a keresztyénség a jóság vallása. A lelkipásztor oly ember kihez igy szólt isten : vigasztald, vi-3