Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-07-17 / 28. szám
tésre hivott lelkipásztorát csak a főtiszt. egyházkerületnek évenkénti kegyes segélyével tarthatta fon. Ezen, minket ma is hálára kötelező segély néhány évig tartván, annak köszönjük, hogy aradi ref. egyházunk lassankint meggyökerezett, és már kezdetben szép reményre jogosító gyarapodásnak indult volt. — Levén már a híveket összepontosító közönséges istenitisztelet, a négy superintendentia minden tájaiból Aradra költözött hitrokonink megnépesítették egyházunkat. Ez a népesedés most is évenkint foly, ugy hogy egyházunkat, nem helybeli szülöttek, hanem a superintendentiákból ide származott testvérek egyházának mondhatván, már csak e figyelemreméltó körülménynél fogva is egyházunk sorsa és virágzása fölötte közelről kell hogy érdekelje a magyar reform, anyaszentegyházat, mert saját gyermekeiből alakult az aradi ref. egyház. Növekedvén a ref. keresztyének száma Aradon, a lelkesedés szép napjait élte a zsenge egyház! — 1840-ik évben — addig bérlett szálláson lévén lelkész és iskola —• egy belvárosi telek vásároltatott a kicsiny gyülekezet egybegyűjtött pénzén. Legszebb éve volt pedig gyülekezetünknek 1847, melyben iskolául is megvétetett egy belvárosi telek , és a miért évek óta epedve fohászkodánk, végre meghallgatta a kegyelmes ég, mert ugyanazon évben templomunk alapköve nemcsak letétetett, hanem még a tél bekövetkezése előtt fedél alatt is állott, ugy hogy beirsőleg bár akkor még fölszereletlen, de a buzgó imádkozok befogadására alkalmassá lett. Hálaérzettel emlékezünk itt az egyesek és testvéregyházak adakozására, melyek egyházunk jegyzökönyvébe iktatvák. — — — A következő évek nehéz napokat hoztak egyházunkra! — — A szükséges egyházi épületeknek — melyekre még a telkeket is pénzen kellett szerezni — — előállítása egyházunk tagjainak anyagi erejét kimerítette, a csekély tőkét elfogyasztotta — és a mi legnehezebb, tetemes adóssággal súlyosodott egyházunk zsenge életére. — A buzgalom még mind növekedőben, de az anyagi tehetség egészen kimerítve ! szomom helyzet! — — — Egyházunknak, mint uj jövevénynek e városban, — épületeit magának kelletvén használni , — semmi jövedelmező vagyona nincsen; csak szegény sorsú híveinknek évenkénti adózásában van egyetlen jövedelemforrása,mely aligalig fedezi a mulaszthatlan évenkinti szükségeket, különösen pedig a kamatokat. — De a nehéz évek alatt is az áldozatig feszített erő meghozta gyümölcsét: 1850-ben a hívek buzgalmából összeszedtük az evangyéliomi özvegyéhez hasonló filléreinket is, s azokkal gyönyörű stylben épült templomunknak még vakolatlan állott külsejét bevégeztük; 1852-ben harangtalan tornyunkat, mely mint néma s fájdalmas felkiáltójel a mellette elmenőt egyházunk szegénységére emlékeztette, szép harangokkal elláttuk, templomunkat szószék és ülő helyekkel felszereltük. Fölötte sokba kerültek ezek, de hála híveink végletekig ment áldozatkészségének , ezek által nem neveltük adósságainkat egy fillérrel is. Ennyi gond s áldozattal megalakult egyházunknak, hogy ingatlanul állhasson, és az egész magyar reform, anyaszentegyház örömére ezen geographiai fekvésénél fogva a protestantismusra nézve fölötte nevezetes helyen a reformatio nagy elveit méltólag képviselhesse, s hirdethesse, egy nagy horderejű teendője van : Az aradi reform, egyháznak rendeltetéséhez méltó fiú- és leány-iskolát kell állítni. Hiában áll fen gyönyörű templomunk, Aradnak egyik díszépülete ; hiában törődnek meg ragyogó tornyunk fedelén a napsugárai; hiában gyűlnek ünnepeinken a vidék református hívei sok százankint egyházunk uri szentvacsorájához; hiában emelkedett itt a reform, keresztyén lelkek száma alig egy százból, másfél ezerre: Sirba szállnak néhány év múlva azok, kik más testvérgyülekezetekből reformált szellemet hoztak ide, — ha itt született iíju népességünk elveink szerint nem iskoláztathatik borzadunk kimondani a következést! Szellemi képzettség, az Isten igéjébeni jártasság nélkül, nincsen reformatio. A hol a szellemi setétség és tudatlanság kezdődik, ott van a reformált egyház véghatára ! — Yan ugyan egyházunknak iskolája kezdettől fogva; de egy felől a különben is nedves és sötét iskola-ház magában is tarthatlan állapotban roskadoz, s helyébe halaszthatlanul ujjat kell építeni; más felöl — a növelési elvek ellenére egyetlen terembe szorítvák, ugyanazon tanító vezetése alatt, fiúk és leányok együtt, és aztán a mi legszomorítóbb, tantermünk, ezükvolta miatt , a jelenlegi 60 számra menő iskola népességgel is túltömve lévén, még egyszer annyi számú, söt annál is több gyermekeink szük termünkbe be nem férhetvén, vagy más városi iskolába szorulnak, vagy az utcán nőnek föl iskolázatlan. Azért aradi reform, egyházunknak, ha jövendőre, és az egész magyarhoni reformált anyaszentegyházra nézve megsemmisülni nem akar, külön fiú- és külön leány-iskolaházat kell építni, ós mindeniket külön tanítóval ellátni. { Huszonnyolc év óta zsenge egyházunk mint idegen uj jövevény e fontos helyen lételeért küzd és áldozik. Szegény — | többnyire napszámos sorsú hívei Isten segélye és áldása által, nagy összeg értékű egyházi épületeket állítottak elő, és közelebb 1855-ik évben, hogy a kamatokat és egyébb rendes kiadásokat pontosan fizethessék, addigi egyházi adózásaikat, önkénytesen megkétszerezték ! —• — És most ez egyház lelkesedésében, ós jövője felöli hitében meg nem törve, de anyagi tehetségében teljesen kimerítve, a vallás- és oktatásügyi cs. kir. magas ministeriumnak 1857-ik évi junius 25-én 867 9 /,7 0 - szám alat kibocsátott kegyes engedélye folytán, a Magyarhon és Szerb-Vajdaságban lakó reform, hitvallású testvéreihez folyamodván, segítségért kiált, és esdekelve nyújtja ifjú karjait a keresztyén atyafiúi szeretet adományaért, egy fiú- és egy leány-iskola állíthatására! Nem vagyunk tűztől égettek, de éget folyvást minket a szükség, melynek mint egy üszkeiül mutathatjuk föl a kamatokat, miket fizetnünk kell, és gyermekeinket, kik iskolázatlan nőnek föl. Mind egyre megy, akár azért nincs iskolánk, mert tűz hamvasztotta el, akár azért, mert építenünk lehetlen. Tudjuk, hogy nagy a segedelmezést igénylők száma, de dicsősége ez reformált anyaszentegyházunknak, hogy három század óta elveiért való szent lelkesedés által, és vallása iránti kegyeletből tartotta és tartandja fön tudománynyal teljes iskoláit és más intézeteit. Hitbeli őseinktől öröklött nagy kincsünk a vallásunkért való áldozatkészség, és olyan ez , mint a sareptai özvegy olaja, mely „elnem fogy addig, míg az Ur esőt ád a földnek színére." (1 Kir. XVII. 14.) Ezen áldozatkészségbeli kötelességérzetet tanúsította mindig minegyházunk a segélyre szólító testvéregyházak irányában, ezt kéri és esdekli mostan maga is. Kérjük a t. c. és tisztelt superintendens, esperes ós lelkész urak buzgó tevékenységét, kérjük mind azon tisztelt hitfeleinket, kik ez ivet segélygyüjtésre hivatalosan veendik, hordoztassák ezt hitbeli testvéreink házaihoz, és a netán gabona-adományt pénzzé téve, méltóztassanak a mint könnyebb leend vagy a tiszántúli superintendensi hivatalhoz Debrecenbe, vagy egyenesen ide hozzánk küldeni. A szeretet, ha csak filléreket adna is, fölötte becses leend az a mi közös mennyei atyánk, az Isten előtt! — A bejövendő adományokról koronkint a mint érkeznek; és annak idejében azoknak fölhasználásáról értesítendjük adakozó t. hitrokonainkat a hazai hírlapok utján. Aradi reform, egyházunknak hivatása képviselni és hirdetni e vidéken a reformatiot; hivatása a négy superintendetiából ide telepedő hitfeleinket anyai keblére fogadni, hogy erősítse őket a hitben, és megtartsa reformált anyaszentegyházunknak. Mind nagy figyelemreméltó szempontok , melyek fölöslegessé tesznek hosszabb indokolást, ós több nyomatékkal jelentik, mint mi szóval kifej ezhetnők — hogy jelen segély kiáltásunk a rendes alamizsna-kérésnél magasb szempontból tekintendő. — Atyafiúi szeretetből folyó fölhívás ez a reformatio nagy ügyének, hitbeli őseink szellemében való fölkarolására ! — „K iki a mint elgondolta szivében, ugy cselekedjék; nem szomorúságból vagy kényszerítésből, mert a jókedvű adakozást szereti az Isten. Az Isten pedig az őhatalma szerint megcselekedheti, hogy a ti jó kedvből való adakozástoknak haszna ti reátok térjen." (2 Kor. IX. 7,8.) Üdv és örök virulás anyaszentegyházunknak! Aradon, Advent 1-sö Vasárnapján 1857. Az aradi ref. egyház nevében annak prcsbyteúuma.
