Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-07-17 / 28. szám

Soha jobban nem öriilök, hogy a gondviselés közlönyt adott kezembe, melynek segítségével érintkezhetem testvéreimmel az Úrban, mint midőn oly ügyet kell a közönségnek bemutatnom, mint a mely iránt a fentebbi szózat kopogtat a hívek szivein. Egy cseppet sem tartok attól, hogy tán megúnja a közönség az örökkévaló kéregetést. Mert velem együtt bizonyosan más is tapasztalta, hogy annál virágzóbb valamely társaság, minél mélyebb gyökeret vert egyes tagjaiban az egymást gyámolító szeretet. A mit szent célra adunk, azt rendesen hiábavaló vagy épen lelki kárunkra szolgáló nagyobb kiadástól vonjuk el. Ez nem puszta beszéd, ez tény. Es e tényen alapul az, hogy a prot. községek azért, hogy egyházaikat és iskoláikat minden külső segély nélkül magok tartják íen, egy cseppel sem szegényebbek azon hitfelekezet községeinél, kiket semmi olyas adakozás terhe nem nyom.—-S ezért bátran eresztem e szózatot a hívek elibe, reméllve, hogy bejárást talál a szívekbe és kiki a mint vette az ajándékot, azonképen sietni fog sáfárkodni abból azoknak, kik sötétben ülnek, mert nem részesíthetik gyermekeiket az Isten legszebb áldásában, a tanításban. Megnyitjuk az adakozást 2B pfrttal a szerkesztőség részéről. Szerkesztő. T A R €3 Igénytelen észrevételek Czékns J. benső missioját érdeklöleg. Előttem Cz. J. barátom „benső misso" című jeles cikke, melyhez néhány őszinte s részrehajlatlan észrevételeimmel járulni bátorkodom. — Nem célom előnkbe tartott s H. J. uj vásári d erék lelkészben felmutatott mintaképét elhomályosítani, annál kevésbé, mert általában meg vagyunk győződve, hogy fiatal tiszttársunk aként működik kitűzött pályáján, mint buzgó lelkészhez illik. Egyedüli célom az, felfedezni azon még igen nagy szeplőt, mely a benső missionak fogalmával nemcsak meg nem egyez, hanem legnagyobb tekintetben akadályoztatja is. — Végig olvasván figyelemmel Cz. J. „benső missio" című cikkét, akaratlanul is eszembe jutott Boross M. jeles hazánkfia „Boldogháza" című irányregéje, hol Gergely tanító csodákat tön, s paradicsommá változtatá romlásnak indult születési lakhelyét. — Csak az tán a különbség, hogy midőn ez a lehetőség s buzgó ohajok csak gondolt kútfejeibe mártja ügyes irói ecsetjét, Cz. J. a már megtestesült eszme téréin legelteti lelkünket. Nem csoda hát, hogy midőn egyben a tökéletesség eszményképét egészen megközelít- j jük, másban bizonyos lényeges hiányokra akadni, s e miatt Cz. J. benső missioját egy tekintetben az Ur szellemétől eltérőnek nyilvánítani kényteleníttetünk. — Hogy korunk legveszedelmesebb mételye, s a szellemi, mint egyházi haladásnak legnagyobb gátja, a szeszes italokkali visszaélés, azt senkisem fogja tagadni. Azért ajánltatnak a mérsékleti társulatok , melyek már több helyen léteztek, de csakhamar ezen szeszdús korban az élők sorából kitöröltettek. — Boldogházán a korcsmák elpusztulván , hasznos intézetekké alakíttattak át, mert ügyes tanítójok az iszákosság undok vétkét s kárhozatos következéseit polgártársaival megutáltatván , őket a józansághoz szoktatta. Ellenben Ujvásáron , mint szerzőnk mondja, azon különféle kutforrások közé, melyek a pénz előteremtésére kutattattak fel, az is tartozik, hogy korcsmák bérbe vétetnek, torok, névnapi és más öszzejövetelek alkalmával az e cél- ! ból kitett tányérba adakoznak a hívek, mely áldozat aztán mind- j járt rákövetkező vasárnap nyilván a templomban kihirdettetik." — Őszintén megvallom, hogy e pár sorok a benső missiot anynyira sértik, mint midőn a szép mtyhöz tisztátalan kézzel nyú- 1 lünk, s azt bemocskoljuk. Az egyház pénztárában , azon pénz közt, mely a buzgó hívek fáradalmas s áldozatkész adományai- : ból gyűjtetett, vagy tán az imaházban felmelegült kebel, s adakozásra késztetett kézből, tiszta kegyelettel s buzgalommal az egyház perselyébe csepegett, olyan pénzt, mely hívek vagy nem hívek, helybeliek vagy utasok, lelket s testet ölő, vagyont pusz- j tító testi élvezeten halmoztatott, csak gondolni is borzasztó i Ezek azon vakmerő pénzváltók , kiket üdvözítőnk a templombo; kiűzvén , mondá: az én házam imádság háza, ti pedig tettétek azt latroknak barlangjává. Torok es más összejövetelek ellen, már a Vasárnapi újságban egy lelkes népbarát szót emelt; mert ezek leginkább cégérei a népet lélekben s testben megölő mértékletlenségnek. — Nem volna-e hát kívánatos , hogyha benső missioját jól ismerő ujvásári lelkész ur, mint ki nemcsak szóval, de szerencsés szigorral is tud hatni híveire, az említettem kutforrások minélelőbbi bedugulását eszközölné, s a többi káros összejöveteleket is szigorún megtiltaná ? — Mi papok egyébiránt örvendünk , hogy körünkben találkozik oly lelki bajvívótársunk, kit köztünk Cz. J. barátunk egyik legbuzgóbb s legtevékenyebb lelkésznek tart; úgyde aggódunk , hogy midőn egykor őt is az Ur magához kiszólítja, hogy a hív fezolgák jutalmát elvegye , e két szó : „korcsma és tor" rövid idő alatt lerombolhatja azon jeles műveket, melyeket alapított, főleg ha kontárkezekre kerül azon nyáj , mely felett ö jelenleg híven pásztorkodik. — Mi öt ; szívesen utánozni fogjuk; — tettünk azonban eddig is s teendiink; — mi egyházi évkönyveink s szivünk tábláján maradand bevésve; bár azzal is megelégszünk, ha bal kezünk sem tudandja meg, mit cselekszik jobb kezünk. Többet is tenni akarnánk, de i még mindig lesz jó föld mellett tövis is, mely elfojtja csirázás-i nak indult ügyekezetünket, kő, melyen az Isten igéjének magva ki nem kél. „Kényelem," melynek párnáin sokan heverni mon-I datnak lelkes barátom által, mily messze vagy azoktól, kik „bolondok lettek a Krisztusért;" — bár kissé közelebb jönnél hozzánk mielőbb! — Ugy tán fedezve levén mindennapi szükségeikben az Ur szőlőjének mívesei, nagyobb erejök s kedvök is volna megküzdeni az Ur országának hatalmas elleneivel, nem vegyülni a mindennapi kenyérkereset foglalkozási közé, élni csupán Istennek és egyházunknak ! Hoznék János, jolsvai leik. Rövid nyilatkozat ref. protestáns egyházi éneklésünk ügyében; s válasz Sz. Nagy Károly nr prograinnijnra. Hogy Magyar és Erdélyország reform, prot. egyházaiban az izlésteljes s buzgóságot gerjeszt'ő éneklés hanyatlásnak indult: ez tény; de kit súlyt a vétkes elhanyagolásért a felelősség terhe ?! Nem remegek kimondani: hogy egyházaink felesküdt őreit s elöljáróit, elszomorodva látjuk s tapasztaljuk, hogy minden más egyebekre éber s kellő figyelmet fordítanak — csak az énektanítás, e szívnemesítő s érzésfinomitó tanulmányra gondolnak közönyösen s hidegen. — E század elein, sőt azelőtt sem voltak énektanító- s kántorképezdék magyarhoni ref. prot. egyházunkban, még is — lelki örömmel telik meg keblünk — amaz Ősapák fenmaradt becses emlékükön : hogy ők vallásos buzgó igazi egyszerű tiszta apostoli lelkülettel tanulták s tanitatták lélekemelő nagybecsű énekeinket; a hagyományból seholsem derül ki, hogy éneklésük hatástalan, Ízléstelen, s megsemmisüléshez közeledett volna; fájdalom! ma, ez izlésteljes, művészies korszakban nem látunk s nem hallunk egyebet sülyedésnél; s érzékeny feljajdulást éneklésünk hanyatlása miatt; igen! mert ma hidegen, érzés nélkül — mint valami becsevesztett hagyománytól — megvetve, lenézve fordulnak el nagyjaink s míveltebbjeink, nem gondolván fel: hogy az örök mindenség Urát ihletteljesen éneklésben s imádságban lehet igazán imádni, dicsérni és magasztalni. Fordítsák hát éber figyelmüket az illetők egyházi énekeink élettel s lélekelevenséggel párosult taníttatására, kellőleg ügyeljenek fel: hogy a szent hivatalát folytatandó egyén mily szorgalmas kitartást és sikert fejt ki az énektanításban ? Protestáns hitelvünk, s szent vallásunk követeli ezt tőlünk! ha ezt elmulasztjuk s hideg közönyösséggel járunk el jövőben is e lényeges tanulmány felkarolásában, bizony hasztalan lesz s eredmény nélküli minden hosszadalmasan fejtegetett javaslat, sikernélküli bármily alapon kidolgozott énektankönyv, s a sok szép eszmelehangoztatás csak kiáltó szó a pusztában. A tapasztalás bizonyítja, hogy vannak egyházainkban agitátorok, kik szeretnek irányt adni, vezérkedni; oh bár ne tévesz-