Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-07-17 / 28. szám
figyelmeztetésül az illetőkhöz s meg ne intse őket mint Pál apostol a korinthusbélieket a szakadások iránt: „Atyámfiai! kérlek titeket a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevére, hogy mindnyájan egy hitben, akaratban és értelemben legyetek: mert mondják nékem tifelöletek, hogy vannak köztetek versenygések. Némely itek Pálénak, másikApollosénak, Kéfásénak mondja magát: pedig mindnyájan a Krisztuséi vagyunk." Ne bölcselkedjetek azért! ne tegyétek a Krisztusnak keresztjét hijábavalóvá! mertmegvagyonirva,hogy eltörültetik a bölcseknek bölcsesége, és az értelmeseknek értei messége elvétetik." I. Kor. 1. rész egészen. Az egyházi szakadásokat, — mint az egyháztörténelem bizonyítja, — nem mindig a hitelvekben s igazságokbani eltérés okozta a keresztyén egyházban, — hanem az egymástól különbözö vallási cselekvények, szertartások, liturgiái formák is gyakran előidézték azokat: vagy a hol elő nem idézték — okvetlenül az egyházi és vallásos élet gyengítésére hatottak. Csak a képek tiszteletét, az urvacsorájában a kehely feletti versenygések történetét vagy magyar reformált egyházunk ujabb idejében, az uj zsoltárok behozatala miatti zajongást, nyugtalanságot gondoljuk el, — meg fognak bennünket arról győzni, hogy a vallás körüli külsőségek változtatása nem oly csekélység, melyet minden előrelátás nélkül lehet tenni; és azokbani eltérés a szakadás és gyengülés bizonyos magvait rejti magában. Azért az ugyanazon egy confessio alatt egyesült egyház hívei közt nem célos eltérésnek lenni, az istenitisztelet körébe tartozó dolgokban; hanem egység lelkének kell építeni a közös egyházat; ha különben van, az annak a jele, hogy az egyházban nincs hitben és szeretet beni egyesülés. Azonban , minthogy evangyéliomi protestáns elveink szerint, az alak, melyben vallásos életünk nyilatkozni szokott, — változhatik, s tökélyesedhetik az örök igazságok s hitelveik nyomán, és e változtatás módjának, e körének kijelése, meghatározása, épen a protestáns practika theologia egyik feladata, — ezen tudomány evangyéliomi szellemben megalapított elveinek nyomán tájékozásul azoknak, — kik azt hiszik, hogy a protestáns egyházban derüre-borura lehet változtatni a liturgiái dolgokat, — ki fogom fejteni: hogy a liturgia körében mikép lehet? s kiknek áll jogukban változtatni? Hogy célomat megközelítsem, először is a liturgiának fogalmát adom elő. A liturgián bizonyos meghatározott formák, szabályok közti nyilvános hivataloskodást vagy szolgálatot értettek eleitől fogva: igy például a görögök, kiknél a szó eredetét vette. Ezen szóval fejeztetik ki a régi zsidó papok hivatalos szolgálata is az uj testamentomban Luk. 1. 23. Síd. 9. 21. Valamint a Jézus főpapi tisztje Zsid. 8. 6. S az apostolok szolgálata, melyet a keresztyén vallás elterjesztése körül tettek. Philippi: 2. 17. Rom. 15. 16. Az öskeresztyén egyházban értettek a liturgia alatt minden vallásos cselekvényt, mi a közönséges istenitiszteletre vonatkozott : u. m. imádságot, bibliai felolvasásokat, éneklést, sacramentomokat, s ezeknek intézését; és így látni való, hogy a régi keresztyén egyházban szélesen kiterjesztetett a liturgia fogalma, s ezen módot több jeles tudós követte az ujabb időben is: hanem mindez nem ad arra jogot, hogy mi is e módszert kövessük. Mi megkülönböztetjük a közönséges és különös liturgiát, az elsőn értjük általában azon szent cselekvényeket, s azoknak theoriáját, melyek lelkészre és gyülekezetre egyiránt tartoznak, s melyeknek végbezviteli módjáról határozni az összes cgyházgyülekezetnek, vagy az ezáltal megbízott képviselőknek áll jogában. Az utolsón értjük a lelkésznek az egyház által meghatározott formák közti hivatalos működését, ugy a rendes, mint a rendkivüli istenitisztelet körül. A közönséges liturgiához tartoznak tehát a könyörgés, egyházi beszédeknek tartása, éneklés és a sakrametomok. A különöshöz a sacramentomok kiszolgáltatása, szentelési szertartások, házassági esketések, s temetés végrehajtása. Azonban ez a megkülönböztetés, vagy a liturgiái tárgyak ekkénti elemezése, távolról sem arra mutat, mintha talán egyik liturgiái elem önkénytesen változtatható, a másik pedig kevésbbé volna az: sőt inkább arra való ez, , hogy tisztán kitessék, miszerint a liturgia körébe tartozó ; minden tárgyak oly vallási cselekvények, melyek az istenitiszteletet alkotják, s fejezik ki, következéskép az egyház erkölcsi és szellemi viszonyaival, s életével függnek össze. Ezek nélkül a keresztyán vallás csak abstract tudomány lenne, semmi egyházközönséget nem alkotna, csak mint az élettől különvált iskola, nézletét adná az erkölcsi életnek, s tökélyesbülésnek, a nélkül, hogy annak kifejtésére gyakorlatilag hatna Ha e szerint a keresztyén isteniliszteletet alkotó elemek benső szükséglete az egyház természetében rejlik, — ugy azon elemek egységének, határozottságának , szabályszerűségének, s összefüggésének is szükségesképen az egyház természetéből kell folyni; különben gyakran ellenmondásba jöhetne a keresztyén vallástan a keresztyén erkölcsi élet kifejezésével, s szabad tért nyitna a tévelygéseknek és egyházi szakadásoknak. Innen következik, hogy magának a concvet egyháznak áll ; jogában kimondani, meghatározni a vallásos istenitiszteletre tartozó dolgokat, annak alakját, alkotrészeit, így lehet az a vallás elveivel, a bevett confessionalis tan lelkével, hitigazságaival teljesen összefüggő; igy lesz a közönséges istenitisztelet az egyház édes, s forrón ölelt gyermeke, az erkölcsi életnek éltető gyökere, mely kivánt gyümölcsöket terem. — Nem lehet c szerint a liturgiában semmi történetesnek, véletlennek, elhamarkodottnek, egyik vagy másik egyházgyülekezet veszélyéből eredettnek lenni; hanem itt mindent az evangyeliom és egyház szellemi vezérlete alatt alakult közvéleményt dönt és igazit el. Azért van rendszerezve az evangyéliomi protestáns egyházban az a tudomány, mely a liturgiáról közönségesen cs különösen oktatást ad, — mely az istcnitiszteletnek nemcsak lényegéről, hanem minden a körül megkívántató külső és belső kellékekről, s kötelmekről tanít. S vajha ezeu tudomány kivánataira eleitől fogva élénk figyelem fordíttatott volna! akkor ez evangyéliomi istenitisztelet kellő öszhangzásban fejlődött volna ki, és sok káros következmények, melyek az egymás iránti gúny és vérengezésekben végződtek a vakbuzgó felekezetek közt, — ki lettek volna kerülve. Azonban, ha nem ugy áll is e részben a dolog; mint ohajtanók: a liturgiát, mint tudományt nem szabad mellőznünk, mert legyenek bár eltérő szertartások, szokások, az | evangyéliomi keresztyén egyházban, az általánosan kötelező s megdönthetlen elvnek, mely szerint az evangyélioj mi cultusról Ítélhetünk,— állni kell örök időkre: ez az elv a Jézus szájából jött s a szent Írásban van letéve, s így szól: „Istent lélekben és igazságban kell imádni." Ezen elv megtestesítését Jézus életében, cs az első keresztyén egyházban látjuk legtisztábban, s ez az elv volt iránytűje Jézus egyházában mindig a benső keresztyéni életnek, a mint az hanyatlott, vagy elnyomatott a külsőségek terhes igájában, —• ugy hanyatlott a keresztyéni élet is. Azért parancsolja Jézus az istenitiszteletben az egyszerűséget, — azért tilt el attól minden kétszíntis' ködést, Máté 23, — és sok más helyen : ugy hogy a hol lélektani, és szépizlési mozzanatokról van is szó a cultus -ban, mindenütt a szentírásnak kell azokat irányozni, gazoknak határát kijelölni; mert a cultus körében semmi nemtelen, tisztátalan, erőltetett dolog sem foglalhat helyet, hanem itt mindennek a legnemesebbnek, méltóságosbnak és okosnak kell lenni. Rom. 12. 1. S épen ezen mozzanatok bölcs és evangyéliomszerü kijelelése alapja a liturgiái tudomány nak ; ez szabja meg módját, határát, eszközeit a cultus tökélyesítésének s változtatásának, ez szedi össze s rendsze-