Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-07-17 / 28. szám
határozottan még nem szólhatunk , arra majd a jövő tanít meg bennünket. Szabadabban és nagyobb áldást terjesztve fejlődik a vallásos élet a püspöki egyház másik táborában, melyben jelenleg is nagy számmal működnek a legjelesebb s legmunkásabb férfiak , kik vallásos buzgósággal és igaz szeretettel közelitnek más hitvallású testvéreikhez, hogy kezetfogva, közösen működjenek az Ur dolgában. Igy például megemlíthetjük azon szövetséget, mely köztök s a methodisták, presbyterianusok, independensek, és baptisták közt létezik ; ez ugyanis valóban testvéries és benső. Miután a methodistákról már tüzetesebben értekeztünk, vessünk egy pár pillantást a többi felekezetre is, s ha bár röviden, de néhány fővonásban jellemezzük. A presbyteri rendszernek alapelvei a következők : Krisztus egyházában a papságra nézve semmi hivatalbeli különbség vagy rang nem létezik, mert noha a szentírásban különböző nevezetek, mint püspök, legvénebb stb. fordulnak elő, mégis a presbyterianismus papjai mindnyájan egyenlő rangúak. E papok azon hatalommal vannak felruházva, hogy ők aránylagos népképviselet mellett, akár a közönséges egyházi tanácskozmányokban, akár a zsinaton minden egyházi kormányzatot vagy fegyelmet illető kérdéseket megvitathatnak és eldönthetnek. Skóthonban ezen presbyterianismus a népvallás; ezelőtt Angolhonban is nagyon el volt terjedve. 1570 táján Carthwright erélyesen kikelt a püspöki rendszer ellen, s ez idő óta a presbyterian-nézetek általánosan elterjedtek az országban, s számos követökre találtak, ugy hogy a polgári háborúk idejébeu az angol nép többsége e rendszernek hódolt, s Angol honban az istenitisztelet és fegyelem tekintetében ez volt j az egyedül törvényes forma. E siker azonban csak kevés ideig tartott. A köztársaság idejében, ugyanis főképen a seregnél felülkerekedtek az independensek, s azok túlsúlya j megakadályozá e rendszernek megszilárdulását, és. midőn II. Károly restauratioja megtörtént, a püspöki igazgatás teljes épségében és erejében állíttatott vissza. A presbyterianusok még csak annyit sem birtak kieszközölni, hogy egy püspöki synodus, mint Usher érsek indítványozta, tartatnék, noha ők magok hajlandóknak mutatkoztak egy ily választmány ítéletében megnyugodni. Ez által lehetlenné vált az, hogy e rendszert a polgári hatalommal összekapcsolni s azzal együtt szervezni lehessen; s minthogy ezt az akkori viszonyok közt kivihetetlennek tartották és átlátták, mikép ott a status gyámolltása nélkül egyházat alakítani s fentartani nem lehet: annál fogva a presbyrianismus Angolhonban néhány év alatt csaknem egészen eltűnt a többi vallásfelekezetek sorából. Mind azon társulatok, melyek idővel a presbyteri rendszer költőiből alakultak, csaknem mindnyájan az independensek vagy az úgynevezett congregationalisták példájára szervezték magokat. Igy történt, hogy Angolhonban jelenleg a presbyteri gyülekezetek száma igen csekély; Összesen mintegy 160 templomuk van, melyeket körülbelől 47,000 hívő látogat. Az independensek elmélete a keresztyén egyház mintájáról, mely a szentirás tanításával megegyez, olyan, hogy minden államegyháziintézkedést vagy befolyást visszautasít, a minthogy minden külről jövő beavatkozás ellen a leghatározottabban tiltakoznak, s teszik ezt még oly esetben is, mikor a nagyobbrészt világi tagokból alakult gyűlés, — mint ez a presby terianusoknál napi renden van, — az illető egyház népképviseletnek legjelesb elemeit foglalja is magában. Különösen tiltakoznak minden világi s egyszersmind vegyes testület, mint például a nemzeti parlament beavatkozása ellen, mely, mint ők állítják, az államegyház minden perügyeiben közvetve bár vagy közvetlenül befoly. Az independensek azonban nemcsak az önkormányzás sérthetlensége szempontjából nyilatkoznak, minden beavatkozás és általában az államegyház ellen, hanem még esetben is ellene volnának, ha a kormány a legnagyobb szabadságot engedné is, és hatását csak annyiban érvényesítené, a mennyiben a nyilvános istenitisztelet gyámolítására a szükséges pénzt előteremtené, mert még ekkor is legyőzhetlen akadályul szolgálna ama meggyőződésünk, miszerint vallásos célokra semmi dotatio sem engedtetik meg. A vallás, mondják ők, csupán követőinek munkás szeretete által gyámolítassék, í entartása és terjesztése tekintetében csak azok buzgóságára támaszkodhatik. A vallásos buzgalom — a mint helyesen vélekednek, mindenkor elő fogja teremteni a kellő eszközöket arra nézve, hogy a szükséges intézeteket fentartani, a lelkészeket és térítőket megnyerni és megtartani lehessen. Ha valamely egyházban e buzgóság hiányzik, bizonyosak lehetünk abban, hogy ott az igazságot egyátalábau nem hirdetik, s annál fogva nem is ismerik, vagy legalább nem ismerik teljes tisztaságában. Igy okoskodnak és következtetnek továbbá : Ezen önkénytes indítóokok hatása a legbiztosb kezességet nyújtja nemcsak arra nézve, hogy az igazi vallás kellő gyámolílásban részesüljön, hanem arra nézve is, hogy az áltanok lábra ne kaphassanak, vagy csak igen csekély eredménynek örvendhessenek. Minthogy az állam, mint olyan, képtelen az igazságot a téveszmétől megkülönböztetni, még kevésbé képes pedig az igazságot különböző alakulásaiban kellőleg méltányolni, annálfogva azon kettős veszélynek van kitéve, hogy vagy az áltanoknak nyújt akaratlanul nem érdemlett segélyt, vagy az igazság egy különös nemének ápolása által, minden egyéb formái iránt igazságtalanságot követ el. E nézetek indokolására az independensek a szentírásnak eme szavaira hivatkoznak: Urunk Jézus Krisztusunk országa legyen lelkiország, és megalapítására, kiterjesztésére , s megoltalmazására csupán szellemi eszközöket és fegyvereket használjunk. Az independenseknek, kik még mindig tiszteletteljes állást foglaltak el, és folytonos, életvidor fejlődésben voltak, jelenleg Angolhonbau 3244 templomuk van, s ezekben mintegy 516,000 lélek imádja az Istent. A jelenkor legjelesebb férfiai közül többen, például James J. A., Hall Ncwmann, Dr. Rafíies stb., kik mind kegyességük, mind tehetségük és tevékenységük által kitüntették magokat, ezen egyház papjai közé tartoznak. VanAndelAd. Lehet-e ? s miképen lehet protestáns elvek szerint liturgialis dolgokon változtatni? Időnkben, midőn egy részről a rationalismus szines lobogoja alá seregestül tódulnak egyházunk hívei, még pedig mlveltek és míveletlenek egyiránt, — mely utóbbiak az evangyéliomi egyháziasság ösvényéről való letévedésöknek még csak okát sem tudják adni: más részről midőn a vallás iránti közönyösség annyira fejünkre nőtt, hogy avatatlan kezekkel nyúlnak sok helyen ahoz, a mi szent, mihez nyúlni nincsen jogukban: p. o. locale consistoriumok hivatva érzik magukat, vallásunk egyszerű bár, — de épen egyszerűségénél fogva méltóságos és szívemelő istenitiszteletének formáján, — egyben, vagy másban változtatni, — bal felfogás szerint a közönséges népéneklés helyett, arra nem képezett s hivatott egyénekből álló karéneklést venni fel; időnkben, midőn a protestantismus becses nevének oly értelmet szeretnek sokan adni, miszerint az szabad út a hitlenségre, egyháziatlanságra; jogosultság az egyháztagoknak a vallás s egyház körüli korlátlan rendelkezésre; egy szóval: miután sok protestáns ember van, ki nem abban találja dicsőségét, miben Jézus, —hogy az egyházi téren hol áll — „soknak szolgálhat": hanem abban hisz magára nézve mint protestáns egyháztag sok előnyt, hogy másoknak parancsolhat, — értelmiséggel, vagy más befolyással sokak felett túlsúlyt gyakorolhat: ezen egyházunkra nézve szomorú időben, midőn az ambitionak ennyi tér nyittatott,—-nem lehet megállni annak, ki a vallás oltára mellett, igaz evangyéliomszerü meggyőződésből szolgál, hogy ott, hol tér nyilik, — őszinte szót ne emeljen