Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-07-10 / 27. szám

könyvek vezetésére szabályszerű utasításokat ad. Ezután a rendes istenitiszteletre tér át, ennek helyéről, idejéről, részéről, módjáról egyenként és kimerítőleg beszél. A rendkívüli istenitisztelet tárgyait, a házasságot, ennek köréből, a lelkészt illető minden teendőket kijeleli ?

s az ujabb korban, e tárgy körül történt módosításokat megjegyzi, s azokra világos utasításokat ád lehető legterjedelmesebben. Ezek után a papszentelésről, egyházkelésről, temetésről szólván, végzi a iiturgikát. A munka II. részét a papi gond teszi, s e tannak fogalmát s elvét elég érthetően előadván, történetét irja le, s felosztja a papi gondot három részre, a tárgyak szerint. Az első részben az egész gytilekezetrei felvigyázás körébe tartozó tárgyakat: az egyház külállapotára, a gyülekezet erkölcsi míveltségére, s a külső erkölcsiségre való felügyclést adja elő. A második részben a hallgatók kül- és beiállapotáról szól; az erényesebb hívekkel, a tévelygőkkel, babonásokkal, hitetlenekkel, gazdagokkal, főbbrar.guakkal, szerencsétlenekkel, szegényekkel, lelki betegekkel, peres- és ellen-felekkel, betegekkel, rabokkal, halálraitéltekkeli bánásmódot adja elő. A harmadik részben az egyházi fegyelemről, annak kiken s mikénti gyakorlásáról ? a kirekesztésről, s a gyülekezetbei visszatételrői szól, — az egész papi gond, elég világos s a közéletben alkalmazható elvek szerint van előadva. A III. rész ahomiietika. A bevezetésben a homiletika viszonyát fejtegetvén a rhetorikához, — az elsőbbnek elvét, s az egyházi rendszerezett szónoklat ellen felhozatni szokott ellenvetéseket cáfolván meg, az egyházi szónoklattan történetét adja elég tartalmasam Majd az egyházi beszéd fogalmáról, nemeiről s kellékeiről szólván, felosztja a tant négy részre. Első részben a feltalálási- ó 1, másodikban a kidolgozásról, harmadikban az i r módról, negyedikben az elmondásról értekezik. A feltalálásróli általános nézeteket bővebben szerettük volna tárgyaltatni; különösen a segédeszközökről tüze- j tesebben szólni: mert itt nem áll az az ellenvetés, hogy kezdőknél es/mezavart szül a bőség, sőt világosít annyiban, mennyiben különböző tehetségeknek, különféle segédeszközökre levén szükség, a tüzetes előadásnál inkább találnak utasítást. — A mi a részleteket illeti, átmenvén szerző az egyházi beszéd részeire, könyörgésre, szövegre, bevezetésre, főtételre, felosztásra, s berekesztésre, elég preeisioval s elég világosan elmond mindent, mi itt a dolog lényegére tartozik. Ezekből megtanulhatja az ifjú theologus, hogy kell az egyházi beszéd vázlatát összefüggőleg egybeállítani. Azonban, világosság kedveért, nem ártott volna, ha külön az észtani, külön a rhetorikai elrendezésről bővebben lett volna említés. A kidolgozásról szóló szakasz kevesebbet foglal magába, mint a mit a szerző a kidolgozás fogalmában igér, mert azt mondja: „a kidolgozás a szónoknak azon foglalatossága, mely a már feltalált anyagokat ugy helyezteti el s adja elő tételekben, hogy az által a beszéd célját érj e." Ezen meghatározás után azt várja az olvasó, hogy a feltalált anyagok elhelyezéséről is leend szó: azonban szerző csak a kidolgozás körébe tartozó némely mozzanatokról , nevezetesen a v i 1 á g o s í t á s r ó 1, megmutatásról, megindításról szól. Ez a kis következetlenség onnan ered, mert szerző oly dolgokat vett fel az 1-ső vagy feltalálásról -Szóló részbe, melyek szorosan a 2-ba vagy az elrendezésről szóló részbe tartoznak, mint pl. a beszéd részek ész és szónoklattani összefüggése, s az egész partitio, ezeket elmondván az 1-ső részben, a 2-ik részben nem ismételhette. Egyébiránt azon felosztás szerint, melyet szerző használt a homiletikára nézve, hogy t. i. 2. résznek a kidolgozást vette; 3-dik résznek pedig az i r m ó d o t magát, — ez az eltérés nem szembetűnő. — Azonban a homiletika felosztására nézve csakugyan jobb lett volna szorosan ragaszkodni a rhetorika felosztásához, hogy lett volna az 1-ső rész szorosan az i n v e n t i o, 2-dik szorosan a d i s p o s i« t i o, 3-dik az e 1 o c u t i o, 4-dik a c t i o, mert szerző felj osztása szerint ismét szembetűnő az is, hogy a 3-dik részj nek csupán az irmódot veszi, holott az mint egy alkatrész a kidolgozáshoz tartozik, mennyiben a styl adja a beszéd külső alakját, már pedig a beszéd alakba öntése, csakugyan a kidolgozás feladata. A mi tartalmát illeti a 2. résznek, mind az , a mi abban elő van adva, alaposan és világosan szól. Ezt lehet mondani a 3. részről, vagy az irmódról is, röviden, de a szükségesek itt is el vannak mondva. A IV. vagy elmondásróli rész magába foglalja röviden az emlékezetről, szavalásról, taglejtésröl szükséj ges több szabályokat, a többieket a gyakorlásnak hagyván fel szeiző. — Végre a homiletikát, a homiliákról vagy analytika predikációkróli függelékkel zárja be, hol az alkalmi beszédek készítésére nézve érdekes utasításokat ád. A paptan 4. ága a Catechetica. Két részre osztja ezt szerző: közönséges és különös részre. A közönséges részben, hol a catechetica feladatáról van szó, a catecheticai tanításban három lépcső van felvéve, pl. egyes vallásos történetek elbeszélése. a még helyesen olvasni nem tudó gyermekek számára, — szentírás olvasása, magyarázattal, és a szoros értelemben vett vallástan, mint az egyház vallástétele; s a tanításmódra nézve érdekes szabályokat adván, a catechetikai kérdések és feleletek minőségét határozza meg; szól röviden a templomi catechisálásról is. A catechisálás közben elbeszélendő történetek sorozatát is adja Palmer után, nemkülönben bibliai felolvasások végett kijeleli a szentírási részeket is. A különös részben , a catechisatio tárgyának feltalálásáról, elrendezéséről, a catechetikai beszédmódról, s előadásról értekezik szerző, és a heidelbergi katechismus első kérdéséről gyakorlati alaprajzot mutat fel. Végre a papi okosságra tartozó tudnivalókat sorolja el, főleg a polgári törvényekből. Ez tartalma az egész kézikönyvnek, mely 261 lapra terjed, középszer 8-rétben, csinos kiállítás mellett; s a fenebb tett megjegyzések dacára is, melyek a munka belbecséből mitsem vonnak le, a munka méltán megérdemli a közfigyelmet: azért nemcsak ifjú theologusoknak, hanem lelkészeink figyelmébe is méltán ajánlandó: annyival is inkább , mert a felvett tárgyak szabatos és világos előadása mellett, a nyelv, melyen irva van, tiszta és erőteljes, minőt szokott szerző mindenütt használni. K. B. BELFÖLD. A dunántúli evang. egyházkerület, miután 1850-től fogva szakadatlanul Sopronban gyűlésezett, híven egy régiebb határozatához, mely az egyházker. gyűlések helyeül Sopron, Győr, Kőszeg, Veszprém és Pápa városokat tüzé ki, f. é. jun. í)-, 10- és 11-én Veszprémben tartá rendszeres évi közgyűlését ft. W o h 1 m u t h L e o p o 1 d sup. h. egyházi, és t. Radó Lajos vasi közép esp. felügyelő urnák világi elnöklete mellett, Szévald Móric, főnökségi első biztos, mint országfejedelmi biztos jelenlétében. — A szőnyegre került s közfigyelmet érdemlő tárgyai közül a következő határozatok hozattak: 1. A soproni főtanodát illetőleg, miután a kerület által megállapított tanrendszernek, mely annak idején legfelsőbb megerősítésben is részesülvén, a főtanodának, a nyilvánossági jogállapotbai viszszahelyezését vonta maga után, utóbb érkezett m. rendeletek által szándokolt lényeges megváltoztatása az egyházkerületben, az 1791. évi 26. t. c.-en alapuló önkormányzás tekintetéből, méltó aggodalmat gerjesztett, de különben is a tapasztalás annak némi hiányait tüntette volna ki; az egyházkerület szükségesnek látta, az eredeti alapelvekhezi ragaszkodás mellett, mind magát a tanrendszert, mind pedig a körüle leérkezett m. rendeleteket átvizsgáltatni, s mind a