Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-07-10 / 27. szám

A leánytan ódákról még kevesebbet gondoskodtunk , pedig minden városi vagyonosb gyülekezetnek jól rendezett leánytanodával is kellene birnia. Miért nincs valamennyi magyar városi községben legalább oly leánytanoda, mint Eperjesen, Késmárkon s egyéb felső-magyarországi községekben? Valóban szomorú dolog, hogy a 10, 12 éves magyar leányok, mikor a vidékről a pesti intézetekbe kerülnek, gyakran olvasni, irni sem tudnak! minek hát ott gymnasinmot állítani, hol még rendezett városi íiú- és leány tanoda sincs? A felső intézetről már felébb szóltam. A tiszai ev. kerület néhány év előtt keriilctileg akarta tanodáit rendezni s az ez ügyben Eperjesen tartott gyűlésen azt határozta, hogy eperjesen a teljes philosophiai, theologiai és jogi karból álló akadémia legyen. De a terv részint más okok miatt dugába dőlt. Időkőzben életbelépett a pesti theologiai intézet. A kezdet tehát megvan, s ez alapon csak tovább kell építeni. Elébb utóbb ki kell tágítani az intézetet, hogyha az egész jogi kart nem is sikerülne felállítani, legalább a theologiai és philosophiai kar legyen teljesen képviselve, ugy mint ezt a német egyetemeken értik. Mert mégis csak különös dolog , hogy például a magyar nyelvészetnek, a magyar történelemnek a protestáns egyházi jognak, s az összes philosophiai tudományoknak az egész országban egyetlen egy tanszéke sincs! Az universitás nem a miénk, abba tehát mi protestánsok nem avatkozhatunk, s a kathol. universitástól sem nem követelhetjük, sem nem remélhetjük, hogy pl. a prot. egyházi jognak külön tanárt alkalmazzon a prót, ifjúság számára. Ezt nekünk magunknak saját intezetünkben kell tennünk. Az igy szervezendő pesti intézet természetesen semmiféle létező theologiai intézettel nem fog versenyezni, a többi theologiai intézet csakis seminarium, papképezde, s ez fog maradni ezentúl is. A pesti intézet pedig nemcsak a leendő papok számára állíttatik. Ki ily felső intézet szükségét be nem látja, azzal kár szóba állani; legyen bár pap vagy világi ember, legyen tudós vagy nem tudós, magyar vagy egyetemes protestáns : annyi bizonyos, hogy a protestáns egyháznak felvirágzását Magyarországon nem óhajtja, mert megtagadja tőle azon egyetlen utat és eszközt, melyen és melylyel a prot. tudományt meghonosítani lehet. A ki pedig azt hiszi, hogy a két testvér-egyház egyetlen egy felső intézetet sem lesz képes felállítani, az talán nagyon is kishitű s kell, hogy saját egyházi jövendőjét is kétségbevonja. H u n f a 1 v y János. —«>e*f— ISKOLAÜGY. Egy szó a protestáns néptanítók ügyében. A Prot. Egyh. s Isk. lap 25. számában t. S. S. ur a néptanítóknak szabályul tűzi ki az önképzést, s ennek jutalmát , a többjövedelmii iskolákbai promotiót is említi, s ezt oly nagy jutalomnak tartja, hogy azt meri állítani: mikép „a mai időben sokkal kedvezőbb helyzetök van a tanítóknak , mint a papoknak, kik — kevés kivétellel — a hol kezdték, ott végzik pályájokat." — Majd a tanítók f'üggetlenségrei vágyódását, s más egyéb fogyatkozásaikat említvén, gúnyos iróniával mondja: „tanító uraknak igazuk van, hogy a Phedrus meséjeként a krákogó békáknak méltóságos gólya illik királyokul".— Szabad legyen nekem ezekre e következőkben felelnem. T. S. S. ur értekezésének első részét, hogy t. í. a tanítók tanulva tanítsanak, s hogy a jelenkor igényeinek megfelelhessenek, szükséges, különösen a tanítóknak az önképzés, egészen osztom, s magamévá teszem annyira, hogy az önképzésben még akkor sem látok lehetlenséget, ha és a hol talán a tanítók szük jövedelemmel lennének is ellátva, mert erre nem oly sok költség igényeltetik. A tanító szük jövedelméről sem akarok irni — mint a felebbi s rendesen kétannyi vagy több jövedelemmel biró hivatalnokok közül már sokan — jeremiádot, mert tudom, hogy a legkevesebbjövedelmű tanítóknál is vannak még kevesebb-jövedelmii lakosai minden falunak, s ha ezek megélhetnek, ő miért nem? — Igaz, hogy a tanító nem járhat szűrben, — kell neki — iia nem sok is — könyv stb., de hol ezek sem kerülnének ki — bár ez csaknem hibetlen, midőn látjuk, hogy 8, 9 zsidócsalád képes egy tanítót illően dijazni — miért rendel oda az egyházmegye tanítót nyomorogni?— miért nem vi szi ott a lelkész a tanítói hivatalt is? hiszen ott kevesebb keresztelés, temetés, szóval kevesebb lelkészi munkák lévén, folytathatná mindkét hivatalt, s igy másfélannyi jövedelme lenne; — mert e tárgyban azt, mit e lapok egyikében olvastam: „hogy a lelkészek rendszerint rosz iskolatanítók", a papi tekintély kisebbítésére nem akarom osztani. A mi a tanító önképzése, s hivatala pontos teljesítése jutalmát — a promotiót illeti: ez szerintem nem nagy jutalom , várni „dum defluit amnis", és nem hiszem, hogy t. S. S. ur is, a minden egy, vagy két évben más más helyrei költözködés —, mint valamely nomád-éleiben boldogságot lelne, mert mint a közmondás tartja: „minden költözködés fél megégés;" — a tanító — söt minden ember önképzése maga magában már jutalom. Majd a hanyag tanítókat ostorozván t. S. S. ur, a tanítványok köny vbőli kérdezését hibául, söt nevetséges alakban rój ja fel, s így őket pclengérre állítja. — T. ur! én ismertem lelkészeket, kik nemcsak az imát, tanítást, de az uri imát is olvasták ; tudnék említeni honunknak egy tudósát, ki megvallja, Iiogy ö neki a magolás sohasem ment; ámde ennek irásai becses müvek; amazok pedig mindig uj és magok munkáit olvasgatták s épen ezért kedves papok voltak; ellenben ismertem olyant, ki bár nélkülözte szónoklat közben az olvasást, mégis mivel tudták vagy sejtették felőle, hogy nem a maga müveit mondogatja, nem becsülték annyira. A tanitó midőn tanítványaival a leckét fölmondatja, annyival inkább midőn vizsgát ád, többnyire merülnek föl az első ízben, magyarázni s világositnivalók; — a második ízben pedig sokszor discussiok tárgyai is; szerintem tehát ott kell a tanító kezében a könyvnek lenni, hogy a kérdések fonalát a magyarázat, s illetőleg a discussio közben elne veszítse, mert ez gyalázóbb lenne a könyvbe tekintésnél. A mi végre a tanítók függetlenségrei vágyódása vádját illeti: itt t. S. S. ur epébemártott tollal ir, és midőn a tanítókra a r

félszeggondolkodásu rationalismus bélyegét süti, melyet beléjök — szerinte — némi ilygondolkozásu világiak vertek volna", iróniába burkolt gúnyos szavaival a különben is keserű kenyerű tanítókat pofozza. Ha nemtudnám, hogy t. S. S. ur lelkész, Isten szolgája s tiszteletünkre méltó hivatalu, Sz. Pál (Csel. 23, 3) szavaival válaszolnék neki. A függetlenségre való vágy minden okos emberben megvan. S én azt hiszem, hogy nem akarnak a tanítók függetlenek lenni, mint nem függetlenek a lelkészek is: hanem ezeket igenis akarják: a) hogy őket a lelkészek ne nézzék s tartsák subordiuatusaiknak, hanem nézzék s nézessék a néppel is ugy, mint a gyermek templomának, az iskolának papját; ha a tanító csakugyan ilyen, b) Már azon oknál fogva, hogy a tanító egyházi hivatalnok , — ha a subás, szűrös atyafiak ott ülhetnek a presbyteriumban — legyen ott a tanítónak is széke s szavazati joga; *) — és c) ha mint esperesek és ülnökök nem lehetnek is jelen az egyházmegyei gyűléseken, engedtessék meg nekik, hogy legalább midőn de corio agitur egy pár választott küldötteik által képviseltessenek, kik a gyűlésben tartozzanak ott lenni, s legalább kérőszóval fölléphessenek: mint ez már a mult évtizedben a pesti ref. egyházmegyében, ezen nt. egyházmegye valóságos philantropicus érzésű egyházi s világi főnökei s elöljárói által létesíttetett. Ezen kérdésre nézve az indítvány az illető helyen már régebben megtétetett, az ügy jelenleg az egyházkerületek elébe van terjesztve ; minélfogva az iskolatanítói kar a legjobb reménynyel lehet. Szerkesztőség.