Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-07-10 / 27. szám
mindenki azon igyekszik, hogy az Ur szolgáját minél szivesebben lássa, és végre mikor eloszlik a gyűlés, az öreg házi gazda, Simeonnak ezen szavaira fa kad: „mostan bocsásd el Uram a testből meghalni a szolgádat." Luk. II. 29. Az egyház közpénze a szíves fogadás miatt meg nem apad, — a gondnok — mint J. A. mondja „számadásáért, sokszor adósságáért zavarba jő" — minálunk ez tapasztalaton kiviüi, mert egy ember életében, legfelebb egyszer kétszer kerülhetvén a gyüléstartás minden egyházra,— ritkasága miatt is, mindenki örömmel látja házában a gyűlésre megjelent s a gondnok által hozzá beszállásolt vendéget, mert csakis ennyi teendője van nálunk ilyenkor a gondnoknak, presbyteriumának. Én mindig azt állítom, mert a tapasztalat is ezt kiáltja, hogy a vándorgyűlés nagyon szükséges horderővel bir jelen időben és azt a nép maga kívánja.Hátha még az oly vallásos érzelemmel, buzgósággal tartatik meg, mint a papi gyűlés szelleme kívánja — mi jótékony hatást fog gyakorolni a népre! Legyen csak kezdete a vándorgyűlésnek mindenkor egy közönséges istenitisztelet, melynek tartására, ünnepélyesebbé tételére mindig az egyházmegyében lévő jelesebb énekeseink (a papok és iskolatanítók közül) esperesi uton előre kirendelendők, és egy szónok, ki a reformatio történetébe s annak férfiai életébe beereszkedvén, kimutatandó legyen azok szilárd vallásos jellemöket, ébresztendő bennünk a sziveket és veséket átjáró hathatós szónoklatával a közönbössé vált vallásos érzületet. Más oldalról szorosan megkívánandó, hogy % pap — pap legyen templomban és azon kivül, társalgásban , magaviseletben, beszédben. — A szenvedélyes lárma, gyanúsítással teljes kifakadások egészen kizárattatván gyűléseinkből, mert ha valakinek, nekünk mondatik e nagy erkölcsi lecke: „Csekélységen fenn ne akadj, Éktelen szókra se fakadj." Ekkor, és csak ekkor fogja azt mindenki belátni , hogy a vándorgyűlések tartása, következményekben mennyire áldott! „Fecsérlő, korhely presbyteriumot, garázdálkodó cselédséget" vándorlásunk alatt, még mi eddigelé nem ismerünk. Azonban legyen, hogy J. A szerint: gyűléseink állandósíttassanak. Szabadjon kérdenem, ki ád helyet, házat egy központon e célra ? vagy kinek nyakára táljuk erőszakosan magunkat? vagy elébb pénzért vegyünk — építtessünk? Minden van egyébb mai időben, csak pénz nincs! Itt kiáltanak már nagyban mind a szellemi, mind az anyagi károk. Ha gyűléseink állandósíttatnak, nem az álland-e be, a mit most J. A. ki akar velünk kerültetni: „senkinek terhére ne legyünk." Az állandósított gyűlés helyén, bár hol legyen is az, elébb utóbb a pap és egyház megiint nyűgei leszünk, — és ez már a szoros értelemben vett alkalmatlankodás, melyet az illem szabályai sem engednek meg. Ha a teher közös, mindnyájan tartozunk azt hordozni, mert csak a teher szétoszlatása által nem érezzük annak valódi súlyát. Vagy az ilyen állandósított gyűléseinkre küldendő követeinknek kitartásukra — hogysem a papnak , sem az egyháznak ne alkalmatlankodjanak — fizessünk? De hát miből s honnan? holott az egyházakra több terhet róni nem lehet, a fizetéses szolgálattételekuek maga J. A. is ellene mondván! Vagy csak a jobb egyházak jövedelmeivel biró papok képviseljenek ott bennünket, mert nekik teleerszényük van; de hátha azok nagyobb része nem arravaló, s nem ütnék meg egy valódi prot. lelkésznek kellő mértékét — hová sülyedünk ? Mert sokszor megtörténik, hogy éjien nem ott van a szilárdjellem, kitartó jóakarat, vallásos buzgóság, hol a teleerszény, sok ész. Egy mustármagnyi jóakarat, kevesebb ész, ingatlan jellem, pálapostoli buzgóság,— a tapasztalat kiáltja — sokszor többet ért már, mint a világ minden bölcsesége, amazok nélkül! Ám legyen a képviselet, de csak vándorgyűlésünk mellett, mert a prot. papság nagyobb részének csekély jövedelme az állandósított gyűlés terheit meg nem bírja, bármily jóakarat, vallásos buzgóság lángoljon is benne. Minden szellemiségünknek s előrehaladásunknak a földi jólét sarkpontja, — a nyomor s szegénység pedig megölő gyilkosa! A mit az isteni gondviselés nekünk szánt, bizonyosan megadja. Egy jobb jövő — csak várjunk, reményijük és készüljünk — mindent, miután annyi buzgóság epedez, meghtfzand számunkra, mert az „még jőni fog, annak jőni kell." Állandósított gyűlés tartására alkalmas helyet s házat egy középponton, — önállást, anyagi jobblétet, mik nélkül most annyira szűkölködünk, hogy minden nagyítás nélkül elmondhatjuk: a magyar prot. papság élete — nem élet, csak tengődés. Az evangyéliomnak fel keli virúlni, és hirdetői, nem lehet, hogy örökre mostoha gyermekei maradjanak a hazának. Addig pedig kötelességünk felhasználni minden nemesebb érdeket , vallásunk mellett buzgólkodó világi nagyaink és gazdagabbjaink tekintélyét , pártfogását, nehogy elessék a magárahagyatott koldus gyámpálca nélkül — bibliájával. „Egyesüljünk" legyen a jelszó— künn és ben! Törekedjünk felébreszteni minden szegletben a siilyedező vallásos buzgóságot, és meggyökeresíteni — a magunk jó példaadása és megismertetése mellett — a kisértok sokasága közepette — a nép szivében — a szilárd kitartást, jézusi állhatatosságot! Ne zárjunk el senkit a gyűlésekre jöhetéstŐl, az állandósított gyűlések előre felszámíthatatlan terhe által. Vessünk csak egy tekintetet a f.-szabolcsi helv. hitv. egyházmegye gyűléseire, mióta vándorol. Jelenben 60—70 lelkész jelenik ott meg, míg ezelőtt 10, legfelebb 20 lelkész épített vagy rontott az állandó helyen tartott gyűléseken. Ne keressük ^készakarva a vándorgyűlések helyein azon rémeket és nehézségeket, melyeket midőn