Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-07-10 / 27. szám

nem tapasztalunk, csak sértjük és részvétlenné teszszük irányunkban azokat, kik ott panasztalan szívességgel fogadnak bennünket. Ám álljon itt dicséret és követésre méltó példaként a f.-szabolcsi helv. hitv. egyházmegyéből, mint az 1857-dik év folytán tartott vándorgyűlésünk helyeiről — hálás köszönetünk mellett — azon 6 ref. egyházaknak a neve, hol világi nagyaink a köznéppel egyesülten, kitárt karokkal és határtalan magyar szívességgel fogadának: Eperjeske, Bakta,Vaja, Mada, Kércs, L.-Petri. Ezen ref. egyházak hívei mindnyájan méltók, hogy vallásos buzgóságuk előtt kalapot emeljünk, mert hinnünk engedik, hogy ősatyáik azon vallásos szelleme él bennök, mely élni s halni tudott a szivökben erős gyökeret vert szent hitért— Jézus tiszta vallásáért. Isten áldja meg Őket, — éljen a vándorgyűlés mint belmissio!! Menyhért János. Egyházi viszonyok Angolhonban. Az én országom nem e világból való, igy szól Urunk Jézusunk, s mégis e világban van az, és ki fog terjeszkedni, mígnem a világ minden birodalmai Isten és Krisztuséi lesznek (Csel. XI, 15). Továbbá így szól Jézus: „az Isten országa nem külső jelekben mutatkozik," azaz: az ő országa nem áll puszta szóból és külsőségekből, noha szóval terjesztetik, és külformájának is okvetetlen lennie kell. A formák és a benső élet azonban nem találhatók mindég együtt; pedig ez utóbbi nélkül a legtökéletesb míveltségnek is csak igen csekély becse van. Ezelőtt sokat s nagy tűzzel veszekedtek a formák miatt, most azonban már inkább megférnek, s e tekintetben is simulnak egymáshoz az emberek, s át kezdik látni, mikép belerő cs vallásos élet a fődolog. A cél pedig, mely felé törekednünk kell, abban áll, hogy a belső szellemi élet és a látható alak vagy forma egymásnak megfelelők legyenek. Ha Nagy-Britanniának jelenkori vallásos életét rajzolni akarjuk, előbb legalább kényelmesb tájékozás kedvéért, futólagos visszapillantást kell vetnünk az azon ország ban szerencsésen végbement reformátiora. A különböző egyházi mozgalmak és szervezések leírásában azonban a lehető legrészrehajlatlanabb álláspontot iparkodunk elfoglalni, és óvakodni fogunk azon sajnálatra méltó hibától, melyet némely egyháztörténet-irók elkövettek, midőn egyoldalú szempontból indulva ki, saját pártjukat a legkedvezőbb színben tünteték fel, másirányu törekvéseket ellenben kisebbítettek, s egyáltalában háttérben mutattak be. Szándékunk levén a reformatio szülte Angol és Skót egyházak körvonalozott jellemzését adni, ugy hisszük, hogy a következő vonásokban szándékunknak megfelelő képet állítánk össze. Az angol vagy superintendensi egyház oda törekedett ugyan, hogy mindent kizárjon, mi az Isten igéjével meg nem egyeztethetőnek látszik, ellenben mind azt megtartani iparkodott, mit jónak és hasznosnak talált. A Skót egyház pedig a római formákat, szokásokat és szertartásokat teljesen elvetette, s egy egészen uj szervezetet hozott létre. Más szóval: az angol egyház az ó alkotmány kijavítását késérté meg, míg ellenben a Skót egyház egy egészen uj épületet emelt. Ebből magyarázható ki, hogy az angol egyházban sok olyan dolgot találunk ismét, melyek a régiből vétettek át. O-eredetüek például a superintendensi szerkezet, az egyházi kormányzat, cs a fejedelmi felsőség az egyházban, valamint a liturgia és litánia is, mely utóbbiak azonban oly ügycsen vannak átalakítva cs összeállítva, hogy minden részrehajlatlan ember kénytelen azt remek műnek mondani. A rendes isteni tisztelet, a superintendensi egyházban két részre oszlik, úgymint: az első és főrész a nyilvános isteni tisztelet végzése, másik az igehirdetés vagy egyházi beszed. Az elsőnek alapeszméje a „worship" vagy az Isten imádása, Ebben a község vagy gyülekezetne csupán szenvedőleges, azaz pusztán elfogadó szerepet vigyen, hanem áldozva és csclckvöleg lépjen föl. A pap ehezképest csaknem kizárólagosan a bibliából vett szavakban és kifejezésben inti a gyülekezetet és felszólítja, hogy bűneit cs vétkeit Isten zsámolya előtt ismerje cl és vallja be, kegyelmet kérjen az Úrtól, imádja és dicsőítse őt. Folytatván kenetteljes beszédét, így szól tovább : Kérlek tehát benneteket mindnyájatokat, kik itt jelen vagytok, jertek lépjünk az Ur mennyei trónja elé, és imádkozván teljes szívből, őszinte és bűnbánó lélekkel mondjátok utánam e következőket: (E felszólításra az egész gyülekezet térdre hull s a pap szavait halkan után mondja.) „Mindenható és kegyelmes Atyánk! Mi eltévedtünk s a te utaidról eltértünk, mint az elveszett juhok; mi saját szívünk sugallatit és vágyait követtük; szent parancsolatidat megszegtük ; mi elmulasztottuk tenni azt, mit tennünk a te szent akaratod szerint kellett volna, de végbevittünk olyan dolgokat, miktől óvakodnunk kellett volna. Oh! nincs épség sem testünkben sem lelkünkben. De Te Uram kegyelmezzél meg nekünk nyomorult gonosztevőknek; sajnálkozzál rajtunk kik hibáinkat elismerjük ; gyógyítsd meg a bűnbánókat a te szent Ígéreted szerint, melyet Jézus Krisztus hirdetett, s az ő érdemeiért engedd oh! szent Atyánk, hogy ezentúl kegyes, igazságos és mérsékelt életet élhessünk a te szent neved dicsőítésére! Ámen!" Ezután is térden marad még a gyülekezet, de a pap fölemelkedik cs következőképen imádkozik: Mindenható Isten Urunk Jézusunk atyja, ki nem kívánod a bűnös halálát, hanem inkább azt, hogy megtérjen és éljen , ki felhatalmazád Jézus Krisztus szolgáit, s meghagyád nekik, hogy a bűnbánó népnek bűneinek bocsánatját hirdessék és Ígérjék meg, minthogy Te mindazoknak megbocsátasz, kik igazán megtérnek és Krisztus szent evangyéliumában hisznek; kérünk Téged adj nekünk valódi megbánást, és öntsd belénk a te szent lelkedet, hogy imáink, melyekkkel most szent széked elibe járulunk, kedvesek legyenek előtted, hogy a még hátralevő életünket jámborul és tisztán éljük le, és hogy így aztán annak idejében élvezhessük az örök élet örömét, Urunk Jézus Krisztusunk által, Amen! Erre a pap újra letérdel, s a gyülekezettel együtt elmondja az Ur imáját, mire ismét egy maga eképen folytatja: Oh Urunk, nyisd meg a mi szánkat! A közönség: Akkor a mi szánk a te dicsőségedet fogja hirdetni. A pap: Oh Isten szabadíts meg minket minél előbb! A közönség: Oh Urunk siess a mi segítségünkre! Ezek után a pap és a közönség fölkelnek s amaz igy folytatja: Dicsőítessék az Atya, Fiú, és Szentlélek ! A közönség: A mint történt kezdettől fogva, most és mind örökkön örökké, Amen. A pap: Dicsérjétek az Urat! A közönség: Az Urnák neve legyen áldott.! Ezekre következnek aztán a bibliából felvett alkalomszerű fejezetekkel felváltva a venite, exultemus Domino, a Te Deum laudamus vagy Benedicite, omnia opera, Benedictus vagy Jubilate Deo (mind angol nyelven), azutan hitcikkek, másokérti könyörgések, és végre a litánia, melyek mind felelgető modorban adatnak elő, ugy, hogy a közönség rendesen egy előimádkozónak a szava után mondja el a feleletet. Ennyiből áll tehát a nyilvános istenitisztelet első része. Ennek végeztével kezdődik a prédikáció, melyet rendszerint egy másik pap szokott végezni, még pedig magasabb helyen — az igazi szószékben állva.