Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-01-21 / 3. szám

mégis más szókkal: mi viszony van a szorosan egyházi, vagyis vallás-erkölcsiség ápolását tárgyazó, — és a szorosan tudományos, vagyis amaz előbbi eljárás kellékeire szabályokat ad<5 foglaíkozás között ;—vagy mégis más szókkal: mi viszony van a lelkész, és theologus, — vagy szélesebb kört vévén fel, az egyházvezető, és a theologiai iskolát vezető' között? © Világos, hogy a kettőnek müköre nem ugyanaz : de egymásra szorosan vonatkoznak. Az egyház, annak élete, klil jelenetekben, tanban és intézményekben fejlődése szülte a theologiát; és igy az egyház az anya, — a theologia annak szülötte; előbb létezett egyház s annak fejlődése, mint ezen fejlődési kiiljelenetek s azok kellékei tudományalakban rendeztettek volna. Ennyi igaz, és bizonyos; minélfogva igaz és bizonyos egy innen következő tétel is, az t. i. miszerint az egyház a theologiát, a theologiai iskolát, mint édes szülöttét ápolni tartozik, s egyszersmind arra felügyelni, s eljárásairól számot venni joga van. — De menjünk tovább a viszony keresésében. A theologia az egyháznak oly nagykorú szülötte, mely a maga teendői-, t. i. a tudomány körében nemcsak nem szorúl az egyház gyámságára, sőt inkább megfordítva ő az egyháznak gyámola,— ő mutatja ki az utat, melyen járjon,— ő képez annak szent munkáit sikerrel végezni képes bajnokokat, •— ő harcol mellete, ha ellenség támadja meg,'—még arra is őád jó tanácsot a kegyes öreg anyának, miképen viselje magát az ő saját irányában, miként szabályozza az ő eljárásait ;—igenis, a mi csak az egyház háztartásában észs tudományszeríí eljárást igényel: mind afelől intézkedni, annak kulcsát s szabályait kitalálni és rendezni, a theologia^ mint tudományos intézet tiszte s feladata. — Es ezen nézetek nyomán egyenesen folyik, hogy ámbár a munkafelosztás kedveért többnyire más egyének működnek az egyház practicai terén, mások a theologiai iskolákban; s ámbár egyik egyén ebben, a másik amabban működhetik több kedvvel és sikerrel: mindazáltal ekét téren szereplés egy és ugyanazon lelkületet igényel; egyik téren működő, szükség hogy a másik tér iránt is érdekkel viseltessék ; a theologus ne csak a tudomány szövetének hideg alkotásához értsen, hanem az egyház tagjai között a vallás és erkölcs meleg keblű terjesztésére is képességgel és ügyességgel birjon; mert ha nem bir az utóbbival, ugy az előbbit sem teheti helyesen;— és viszont a gyakorlati leskész ne csak szónokolni, sőt ne csak a hivek körűi kellő pásztori foglalkozásait tudja teljesítni, hanem méltányolja a theologiai tudományos forrásait is, s gyakran merítsen azokból éltető vizet; mert különben kiszárad kebléből az egyház szelleme, s minden eljárása csak gépies mozgássá lesz ; — sőt a hol s a mennyiben lehető, az volna kivánatos, az volna az egyház és theologia fogalmának leginkább megfelelő, az volna legcélszerűbb, ha ugyanazon egy egyén mind a két mezőn működnék, mint hajdan működtek a reformátorok, — mint működtek mind hajdan, mind az ujabb időkben a legnagyobb nevű theologiusaink,Tschirner,Schleiermacher, Nitsch sat, kiknek mind lelkészi, mind oktatói foglalkozások épen ezen összeköttetésnél fogva volt annyira áld ás dús. r Es most megfelelhetünk azon kérdésre: mi lehet azon helytelen állás, melyet egymás irányában egyház és theologia elfoglal-I hatnak? T. i. abban állhat az, ha egymástól elszaí kadnak, bármi okból, — habár nem más, mint csupa hanyagságból is, — annyival inkább, ha az elszakadás oka bármelyik részről kevély fennhéjjazás, a másiknak megvetése. Mindenikre mutat szomorú példákat a történelem, sőt mutat a mindennapi tapasztalás, mutatja az elszakadás gyászos eredményeit. — A hanyagságbóli elszakadás szomorú példáit mindenap láthatják egy részről a csupa hideg tudós theologusoknál, kik azt hiszik, hogyha tanszakmájokat növendékeiknek előadták, már egészen megfeleltek hivatásuknak, — s nem veszik eszökbe, : hogy annak, ki papokat képez, növendékei keblébe : papi érzelmeket, buzgóságot, lelkesültséget is kell öntenie, — és igy annak tanítványi irányában gyakorlati lelkész szerepét is kell vinnie, mi nélkül a hideg- tanitás, a szent hivatal betöltésére alkalmatos © lelkészeket soha nem képezend. De láthatjuk ennek | szomorú példáit más részről a theologiai tudomáí nyokat kényelemből nem mívelő lelkészeinknél is, —kiknek papi eljárása miért oly sikeretlen, — régen meg van mondva amaz isteni szavakban : „elvész az én népem, mert tudomány nélkül való." — Vak vezet világtalant. — De még nagyobb baj ennél az, ha kevély fennhéjázásból szakad el egymástól az egyház és theologia, — akár melyik részen legyen a kevélység bűne. — A tlieologusnálintellectualis, — a lelkésznél pietisticus fennsőbbség érzete íehet a fennhéjázás kútfeje. Egyforma bűn mind a kettő, és egyenlő gyászeredményeket szül. Elszakasztja a szivet a főtől, a buzgóságot az 1 észszerüségtől, — az egyházi élet melegét, a tudomány bölcs vezetésétől, — pedig csak az egyház életmelege érlelheti meg a vallás-erkölcsiség gyümölcseit, melyek egyedül boldogitói ugy egyeseknek, mint az egész társaságnak, — s pedig csak a tudomány bölcs vezetése állithatja elő a nemesebb fákat, melyek képesek legyenek nemes gyümölcsök létrehozására. Az álpietismus meleg ágyában csak a fanatismus gyümölcsei teremnek, melyek rothadni képesek, — de megérésre soha nem jutnak, hogy a lélek egészséges tápszerei lennének; — az elvonult theologus, ha csak tanteremébe szoritkozik, elzárja kertjétől a nap melegét, — el a lég s eső tápszereit, — s legnemesebb oltványai elcsenevészendnek, — gyümölcsöt hajtani, annyival inkább érlelni, s az egyházi erkölcs-vallásos élet számára édes táplálékot adni képesek nem leendnek. Sokkal ismeretesebbek a protestantismus történelmében a Franké és Spener pietisticus mozgalmai, s a kevély akadémikusok azok ellenszegülései, s ily móddal az egyháznak és tudománynak egymástóli elszakadásából mind a kettőre keletkezett veszélyek, — az egyházi életre a