Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-24 / 25. szám

összeilleszti isméreteinek jelen állapotjával, a tudományt vagy bővitvén vagy megigazítván, s azzal az életnek a tett hódítmányokat biztosítja: szintúgy a bölcsészeti tudomány nem maga találja fel a világnézetet, melynek igazolásában fáradozik, hanem készséggel elismeri a történelmi kijelentésnek döntő befolyását az emberi nem míveltségére, mely az ész közvetlen s tiszta igazságait szemlélhetővé teszi, s azt vallásos felfogásban tiszteli, mint az Istennek kinyilatkoztatását ; sőt a keresztyén tanokat elfogadván, s ezeknek igazságát magából az ész alkotásából kimutatván s más ismeretek iránt kellőleg tájékozván, s ezzel igazságukat minden félreértés ellen biztosítván, s tisztaságukat megőrizvén, egészen keresztyénné válik, és magát a keresztyénséget tévedésektől megóvja. A keresztyén hitágazat tudománya, vagy a hitágaknak sz. irási értelmét ügyekszik kimutatni aszerint, mikép a sz. irás különféle helyeiben fordul elő (sz. irási hittan); vagy a hitágaknak történelmi fejlődését tekinti és valamely kor értelmét egyházi irók tanaiból megalapítja (történelmi hittan, hová tartozik: a hitágaknak története, a symbolikai hittan, és mint az egésznek foglalatja, az egyházi hittan); vagy végre a hitágaknak különféle felfogását a sz. irás eredetiével és az ész törvényeivel veti össze az értelemnek elferdítéseit, és a kegyes érzelemnek elkövetett hibáit felfedezvén, és a hitágakat eredeti jelentésére s tisztaságára visszavivén (szemlélődési hittan). Ebből kitetszik, hogy kivévén a történelmi hittant, mely csak a történetek búvárkodására szorul, mind a sz. irási, mind a szemlélődési hittan a bölcsészeti tudmányt veszi igénybe. A szemlélődési ugyan, a bölcsészeti tudománynak eredményeit, egyenesen használja eszközül, s annál fogva neki köszöni létét; a sz. irási pedig magában ellehet ugyan bölcsészettan nélkül, és pedig azon mértékben, melyben az Isteniségének hirdetői azt önmagában felelevenítik, s közvetlen örökigazságait eredetiségökben, Krisztus Urunk és az apostolok példájára, egész életökben előállítani képesek : de a tudománynak feladata az, hogy a vallást, mely az emberi életre oly hatalmas befolyással bir, népek és egyesek sorsára egyiránt kihat, a véletlenségtől és az emberek felfogásaitól , szeszélyétől megszabadítván, belső lényege szerint kutassa. Minthogy pedig a vallás csak ugy lehet befolyással az emberi életre, ha ennek egy tényezője, mely nem pusztán kívülről eredt, s annál fogva, mint a jó vagy balsors történetesen emeli az egyiket, midőn a másikat lesújtja, hanem az egész emberi nem üdvösségére belső szükségből keletkezik: ugy a tudománynak feladata, | azon belső összeköttetését a vallásnak az emberi természettel nyomozni és kikutatni, egyes igazságait a tiszta ész törvényeivel összhangzásban kimutatni, és minden ferde felfogástól, mely a vallásos igazságokat tiszta szellemi jclentésöktől megfosztja, megóvni. Legyen szabad a fenidézett hasonlatosságra visszatérni, melyet a természettantól vettünk, s ennek viszonyát a gyakorlati életre, szemügyre venni. Tegyük fel, hogy valamely nép a gyakorlati téren, az élet minden kellékeinek örvendeznék, melyek nagy tökéletességre vitt mesterségek által biztosítva volnának, de hiányoznék a tudomány, mely a mesterségeknek kezelését, a gépiességtől értelmiségre emelje : nemde azok csak személyes ügyességre szorítkozandanak, melyeknek egyes fogásai, mint titkok, egy bizonyos osztályban átörököltetni fognak? Idővel pedig minden mesterség szét fogna daraboltatni a szerint, mint valaki elődjétől egy bizonyos ügyességet átvett, melyet mint családjának kiváltságos titkát, és mint mesterségének tökélyét híven megőrizendi. Igy lassanként megszüntetnének magok a mesterségek a nép életében, közjóléte veszélybe ejtetnék, és csak a szóhagyomány egyes osztályokban tüntetné fel eredeti voltának torzított képét. Nem ugyanaz történt-e a keresztyén valláson is, miután a monakság minden tudományt űzőbe vett, és egyedül a szóhagyományos theologiát pártolta. Hát a jelen protestansság nem ugyanazon ösvényen jár-e? Nemde az egyetemes egyházi lap Luther hitét, mint az egyetlen feltételt hirdeti az üdvösségre, melynek értelmes felfogása hittöli szakadásnak tekintetik ? mintha csak Luther hitében foglaltatnék azon bíivös szer, mely előtt megnyílik a mennyország , és melyet csak birni kell, nem pedig megszerezni azt magának, mert az Isten maga eredményezi mindenkiben az ő kegyelme szerint. Nem is oly nehéz Isten kegyelmességéről meggyőződni. Mert ha már a puszta értelmes embernek el kell ismernie életének függőségét, melyben a természetnek történeteit, a körülményeknek kedves fordulatait saját személyére vonatkozni hajlandó: hogyne találja Istennek kegyelmi bizonyságait mind az, ki kegyességénél, mint az Istennek tetsző dolognál fogva (hasonlítsd: Szókratész Eiithyfron 12 Hunfalvy Pál ford.) már előre is Isten kedveltjének tartja magát, még a legkisebb körülmény is közvetlenül az Istenre visszaviszi s kegyelme különös nyilatkozásának tekinti; ehhez csak valamivel elevenebb képzelődő tehetség Kell, hogy mindenütt csodát és megnyilatkozott egeket lásson. Természetes, hogy ezen belső megvilágosultség előtt eltörpül minden tudomány, mely csak egy, már teljesen legyőzött állásponthoz tartozik a theologiában és a hitben; hogy azon Isten emberei, mikép egymást nevezni szeretik , a józan emberi észt, mint szüntelen gonoszra kisértő kigyót irtózattal tekintik. Ilyképen drága hitöket nemcsak minden támadás ellen biztosítottnak tartják, melyet Isten előtt annál tetszöbbnek vélnek, i minél merőebben ellenkezik minden emberi bölcseséggel I. Kor. 1. és 3. rész elferdített értelme szerint; hanem oly kényelmes helyzetet is foglalnak, melyben minden komolyabb és fáradságos munkásság kegyeskedéssel pótolható, a lelki gyávaság és nyomorultság kiváltságossá tétetik s uralkodásra emeltetik az életben. Valóban szomorú kezdet! melynek következése nem lehet más, mint életünk minden viszonyainak elsatnyítása s torzítása. Azért nem időtlennek tartjuk felkiáltani: principiis obsta! A vallásos hit a szellem valóságába, a világ örök rendjébe, mint egy erkölcsi világrendbe, és az Istenbe, mint minden lét szent szerzőjébe és törvényhozóba — mint belső hatalom működjék az emberben, megtisztítván ezt érzéki vágyai durvaságától, nemesebb érzelmeket költvén, melyek áthassák az egész életet, s tiszta nemes lelkületet alkossanak, fölemelvén a közönséges életnézet, s annak gondjai s üzérkedése felelt, életének valódi rendeltetése céljához. Olyképen az ember áthatva és lelkesítve az istenitől, képessé váljék a benső lelkiisméret csalhatatlan szózatára ügyelni, azt, mint az Istennek belső szavát tisztelni, s akaratját készséggel alávetni parancsolatjainak. A vallásos hitből annál fogva fejlődjék az erkölcsi élet, mint a szellem élete, mely az embert földi kötelékeitől megszabadítván, a világ Istenország polgárává teszi. A vallásos lelkesedés minden valódi nemes és magasztos iránt, az erkölcsi tett, és erkölcsi élet iránti lelkesedéssé váljék; mert az erkölcsiség a szellemnek valódi élete, melynél fogva a földi élet magasabb életiskolájává válik. — Nem tagadjuk ugyan, hogy egy embernek sem sikerül az erkölcsiség tökélyére, teljes erkölcsi szabadságra jutni, és hogy ennél fogva csak azon hitben, hogy a világot örök szeretet s mindenhatóság kormányozza, és minden embernek oly pályát tüzend ki jövő életében is, melyen sikerülend mindig nagyobb akarattisztaságra s ugy végre erkölcsi tökélyre is jutnia — pótolhatja erkölcsi hiányosság érzetét megelégtiltségre és lelki nyugalomra; de mindazáltal a vallásnak jelentősége mégis csak befolyása szerint itélejdő az emberi élet erkölcsi kiképzésére; a vágyódás az örök tökéletesség felé erővel párosuljon oly tettre, mely szellem iránti hódolatot tanúsítson, s annál fogva az emberi életnek isteni szikráját növessze, és az Isten országát terjessze azon körben, mely az embernek hatásköre; a remény pedig kiegészítse az emberi törekvést megelégtiltségre. Mert az embernek hatásköre nem terjed az örök világrendre, ö nem bir befolyással a