Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-24 / 25. szám

ohajtásomat fejezem még ki, hogy jelen, habár talán jelentéktelen szavaim, ne hangozzanak egészen ugy el hitsorsosaim között, mint sivatag pusztákon járó vándor szava; felszólalásomat pedig ne vegyék egyébnek, mint azon őszinte részvétnek, melyei szegény egyházunk sorsa iránt viseltetem. Gr. T e 1 e k i Sándor. A bölcsészeinek szüksége a theologiában. II. Némethon, a protestantismusnak induláspontja, mind az egyetemeken, mind a népközt ápolta saját szellemének szüleményét, mint az észnek megszabadítását a lelkiisméret kényszeríttetésétöl. A szellem megszabadításával a szabad gondolkodás is mindinkább lábrakapott, és a protestáns Némethon élére állott az uj haladásnak. Nem sokára ugyan, a szabad tudományos szellem protestáns Németalföldre és Angliába költözött, hol a XVII. században a theologiai balhit ellen , mely Kopernikus, Kepler és Galilei döntő felfedezéseit még mindig eretnekséggel vádolta, és Jupiternek őrnökeit (trabansok) megnézni nem, de az égből mint a vallásnak szörnyű botrányát leigézni akarta, a vita ámbár nem minden felhevttltség, — de mégis tüzes máglyák nélkül döntetett el: de Des Cartes, Spinoza és Locke tanulmányai Némethonban karoltattak fel legnagyobb sikerrel Leibnitztól, ki az ész elméletét (theoriájat) előkészítette; és Kanttól fogva a protestáns Némethon a bölcsészeinek is hona lett egyszersmind. De már Fichte J. György megszakította az összeköttetést mesterével, és midőn ez, Fichte irányát, — melyben az akaratnak vallásos erkölcsi szabadságát a tudományba átvitte, az én-t miuden dolgok szerzőjének állította, s ugy egy empirikái idealismusra jutott, melyben csak az én és a végzet bir valódisággal — roszalta volna: a tegnap tanárnak felavatott tanuló szemére lobbantja agg mesterének, hogy magamagát nem érti. Ily elbizakodásra szökkent fel egyszerre a philosophiai szellem Némethonban! Azóta csak német philosophia létezett, és minden német tanár, már nemzetiségénél fogva, jogosítva érzé magát, a philosophiának uj kijelentését adni, míg végre a tudásnak idvezítőj e megjelent Hegelben, ki az eszességet a létben találván, elvont logikai tételeiben, oly általánosságra emelkedett, hogy mindenki nézetét és véleményét igazolva találta, semmit és mindent jelentő tanaiban. Azért is a porosz rendőrség kötelességének tartotta, tanulmányát tekintélyével támogatni. Halála után csak tanítója Schelling József, mint a feltámadt Mani, tartatott méltónak széke elfoglalására. Feszült reménynyel várták a nagy titoknak kijelentését, melyet hoszu hallgatása alatt felfedeznie kelletett, és melyben az eszményesség és valódiság ugyanazonosságát minden kétely felett bebizonyítottnak, s ngy a vitát a tudomány és hit közt, örök békére feloldottnak látni reményiették. Mégis igérte az ősz látnók a várakozások teljesítését a kijelentés philosophiájában: de egyes felolvasásai csak töredékes metaphysikai értekezéseket szolgáltattak bevezetésül a valódi bölcsészetre, melynek előadásait most alkalmasint, boldogabb életben, jobb sikerrel folytatja. Schelling elhunyta után, légyen bárhogy, a theologusok, kik Luther eredeti tanaiban egyedül találták az üdvösséget, végre csakugyan meggyőződtek, mikép Hegel dialektikája következetesen kezelve vagy a korszellem (emberiség nemtöjének) tiszteletére vezeti mint Straussnál, vagy azon „semmire," a melyből kiindult, és melyre bevégzett körfutása után okvetlenül vissza kell térnie, mint Feuerbachnál, vagy hogy csak Hegelt és Schellinget tartották azon nagy mesternek, ki a szellemeknek, kiket előidéz, parancsolni tud is: — elég, hogy bizodalmuk minden bölcsészet iránt elveszett, melyet csak kancsal szemmel tekintenek , azt minden oldalról megnyirbálják , a gymnasiumból pedig majd egészen kiszorítják. Kit nem emlékeztetne ezen eljárás I. Frigyes Vilmos erdőpusztítására, ki gondatlan nyerészkedését egész vidéknek termékenységével és az égalj kiességével fizette ? Lehetetlen is, hogy a kiszorításnak káros következéseit észre ne vegyék mind azok, kiket pártérdekek s megrögzött előítéletek rneg nem fosztanak szemek világától. Máris Harkort maga, a porosz házak előtt aggodalommal figyelmeztette a rendeket a tanítási erők mindig érzékenyebb csökkenésére a népoktatásra nézve. „Hogy is lehetne másképen," folytatja egy tudományos lap „midőn 16—17 éves ifjaktól a hitkészség (Glaubigkeit, mely természetesen vidorságuk megtagadását, s feszült kegyes magaviseletet követel) első és nélkülözhetetlen feltételül követeltetik, valami tanítóintézet szorgalomdijának elnyerésére?" Lám, a bölcsészet elhanyagolásának megboszulását. Nemde a bölcsészet azt mutatja, hogy a vallásos hit minden meggyőződési mód közül a legközvetlenebb, semmi tárnok vagy érdek által fel nem kényszerített, szabad, eszünk igazsága iránti bizodalom? Nemde a hit épen ezen szabadságában, mint az ember erkölcsi szabadságának vallásos emelkedésében foglaltatik annak magasztos jelentősége ? A mint tehát a kényszerített tett nem lehet erkölcsi, ugy a hit felkényszerítése is, minden vallásos hitet szükségképen semmivé tesz, sőt a kedélyt azon tehetségétől is megfosztja, melynél fogva egyedül képes emelkedni a hitre. Ezen kézzelfogható tévedés gyanút költ azon uj, a theologiában , kivált porosz Németországban lábra kapott irány ellen, mintha nem tudna megszabadulni Hegel és Schelling nagy hibájától, kik a gongolkodást összevetvén a léttel, magokat legalább világ alkotóinak tartották ; midőn tehát szabadnak hirdeti magát az emberi bölcseség -balgaságától, csörgeti bilincseit. A józan bölcsészeti tudomány t. i. távol, hogy a hitet és igazságait előteremteni akarná, s annál fogva a keresztyénséget s annak hittudomány át pótolni vagy feleslegessé tenni: inkább az egész világnézetet épen a keresztyén vallástól kölcsönözi. Minden józan bölcsészet annál fogva elismeri a keresztyénségnek eredetiségét. De feladatánál fogva, mint bölcseség utáni törekvés, a csak történetileg szerzett isméretet gondolkodva fogja fel, egymással összehasonlítja, a hasonlókat összeilleszti, egyes állításait magasabb okaira visszaviszi, s ennél fogva támogatja, végre az ellenmondásokat elosztani igyekszik, meghatározván a különféle szempontokat, melyekből minden egyes igazság tekintendő. Igy a vallásos igazságok belső összeköttetésre emeltetnek , mely pillanati érvényöket *) minden időre biztosítja, létöket szükségképeniségre, isineretöket belátásra emelvén. Végre a bölcsészet még a különféle szempontokat, melyek szerint az egy igazság különböző alakban tűnik fel, mikép a környező közeg vagy tisztábban vagy csak megtörve bocsátja át sugárait — az emberi természetből felmutatni, s annál fogva benső szükséget kielégítőnek igyekszik igazolni. A hit ezen apodicticitása, melyet minden embernek, ha nem is világosan belátni, legalább érezni kell, egyetlen ajánlólevele, mely valódisággal bir; ez a benső meghivatás Jézus Krisztusban, mely vágyódik a mennyei után, és Jézus tanításában talál kielégítést. Valamint a természettan nem előzheti meg korát, nem is maga teszi a felfedezéseket, melyek az embernek uralkodását terjesztik a természet felett, hanem csak vezeti az érzett szükség által megindított lángészt, mely támogattatván és felbátoríttatván a megkívántató körülmények össztalálkozása által uj , az emberiséget és a tudományt elősegítő mesterséget talál fel, de a mellett a természet törvényei helyes ismerésével, nemcsak időt és költséget vesztő tévedések ellen megóvja a kisérlőt, hanem az uj feltalálást *) Igaznaktartását -- Fürwahrhalten.