Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-17 / 24. szám

telésére , és kedvezésének elnyerésére , hanem tanítás, évayyülov (Mát IV. 23); elvetette a szertartások bűnös erejét/és az Istent tisztelni akarta szellemben és igazságban. A keresztyénség tehát az igazság zászlóját tűzte ki, mert maga Krisztus mondta (Ján. VIII. 31, 32): ha valódi hü tanítványaim maradtok, megismerenditek az igazságot, és az igazság szabaddá teend titeket. Annál fogva a bölcsészettel ugyanazon célt vallotta,csak azon különbséggel, hogy a keresztyénség Krisztus Urunk kijelentéséből a vallásos erkölcsi életnek legfőbb igazságaival birt, melyeket az akkori bölcsészet vagy még nem oly világosan tanított, vagy még fel sem talált, s azért is azokat joggal, de okoskodva védelmezte a bölcsészek megtámadásai ellen. Ugy tehát a keresztyénség az első három században, egészen a philosophia terén állott, és az Alexandriai iskola a yvtSaig-i tette a aíatu felé, mint a kijelentett igazságnak gondolkodó felfogását, melyet a tudományos emberhez illőnek tartott. —- De már a montanismusban az isteni kinyilatkoztatás a sz. lélek által, nem mint igazság, hanem mint természet feletti tény ellene tétetett a gnostikusok tanulmányainak, és Tertulliánus leghíresebb embere, megvet minden bölcsészetet, és hajlandósága a kegyesség külső fegyelmezéséhez, irataival s nyelvével együtt a nyugoti egyházra is átment. A kegyesnek látszott életirány, mely istentőli összefüggésbe elmerülvén , a cselekvényes életvidorságot elveszti, mindinkább győzedelmeskedett a keresztyénségben, és ez megint istentiszteletté vált, szertartásokkal és titkokkal, melyekhez az isteni kegyelem kötve van. Midőn pedig a keresztyénség nemcsak mesterség akart lenni az isteni kegyelem* elnyerésére, mint a görög és római vallás, de a hitben magasabb tudást is igényelt, mely nem az emberi észből származhatik, hanem közvetlenül az Istentől, mint már Laktantius állítja: a bölcsészeinek képtelenségét az igazság megismerésére kelletett kimondani (cognitiones philosophorum stultas esse). A keresztyén vallás ugyan végre a nominalismus és más kedvező körülmények által segíttetvén, elismerte tévedését, mintha csak dovltía lenne, és visszatért az élő igéhez: de a bölcsészeinek ha létét megtartani, vagy csak védelmezni is akar * ta: a hitet 'kelletett megtagadnia, melyet amaz még mindig, mint a keresztyén egyháznak tulajdonát, vette igénybe. Mind a mellett a vallásjobbítás nem kis mértékben támogatta a bölcsészet igényeit, mert bebizonyította, hogy még az igazságnak származtatása közvetlen isteni kijelentésből sem képes azt minden tévedéstől megmenteni, és hogy az emberi észre, és különösen a bölcseségre szorúltunk, ha a sokféle dolog közül, mely nekünk mint isteni kijelentés ajánltatik, az igazat akarjuk kitalálni; szóval: a vallás maga a gondolkodás terére lépett, meggyőződésének szabadságát követelvén. Most már meg kellett a theologiának férni a bölcsészettel , mely az eretnekséggel többé nem bélyegeztetvén szabadabb s élénkebb mozgásnak indult. A régi keserűség ugyan még fenállott közöttök, ámbár a bölcsészek azt enyhíteni igyekeztek, tisztelvén a vallásos hitet: de a rationalisták Hollandiában, a deisták Angliában, és az encyklopae- ! disták Franciahonban, egyenesen feleslegesnek, sőt felette veszedelmesnek is állították azon hitet. Valamint pedig a gőz épen akkor lesz csepegővé, midőn a legnagyobb feszerőt ; érte el: ugy itt is a gúny és a keserűséget melylyel megtámadták a vallásos hitet, csak az erkölcsiség tisztább felfogására kényszerített, melyet a hitnek ellenébe állítottak. Az erkölcsiség eszméinek kiemelése pedig, nemcsak jótékony hatással volt magára a vallásra, az erkölcsi életet serkentvén, hanem egyenesen a dolgok eszményi felfogására is vezetett Kantnak úgynevezett transcendentalis idealismusában. Ezzel eldöntetett a szellemi világnézet győzedelme, és az emberi ész maga feltalálván az életnek nagy titkát, még csak most kezdte teljes mértékben méltányolni a keresztyén vallásnak, mint a szellem vallásának jelentőségét. A mit eddig a legkegyesebb emberek csak homályos érzületekben sejthettek, azt a bölcsészet hozta világosságra, mely mint a felkelő nap, elűzte az árnyékokat; és mint a karácsony napja megörvendezteti a kisdedeket, hogy fényénél láthassák a karácsonyi ajándékot: ugy örvendeztette meg a bölcsészet uj napja a gondolkodó keresztyénséget. De Kant a vallásos eszméket csak mint a gyakorlati észnek követeléseit állítván elő, és azok számára a tiszta észnek csak transcendentalis színt tulajdonítván: azokat a keresztyén vallástól, vagyis a scholasticus logikai dogmatismus történelméből kölcsönözte. Igy tehát megindíttatott a vita azok között, kik a vallásos eszméket csak közvetlen isteni kijelentésből akarták származtatni és kik híven a bölcseség feladatához, azoknak nyomait az emberi észben felkeresni igyekeztek. Ezen vitát is, melyet a rationalisták és supernaturalisták közt hosszú ideig látunk folyni, szerencsésen mególdotta a bölcsészet. F r i e s Jakab Frigyest illeti az érdem, hogy egy Jakobi F. Henrik által, a hitről, mint közvetlen meggyőződésről, eszünk saját eredeti igazságáról tett nyilatkozás nyomán , ezen legfőbb eredeti igazságokat az ész természetéből hozta le, vagyis felmutatta, és a hit szabad meggyőződését, mint az ész iránti bizodalmat, megkülönböztette a tudástól, mint közvetett, az értelemre rábizonyított meggyőződéstől, a vallásos világnézetet ügyesen elkttlönözvén a közönséges világnézettől, mely kettő végre a vallásos aesthetikában teljes összhangzásra talál. Ugy tehát a bölcsészet történelmileg is, kivált mióta a szellemek szabad mozgásában uj lendületet nyert, tagadliatlanul mint az élet felvilágosítója bizonyult be. A vallásos eszmék, az ember korlátolt felfogása számára örök titkok maradandnak. Mennél mélyebbre akar hatni valaki, mennél inkább elmerül azoknak felfogásába, annál homályosabb mélységbe ereszkedik, melyben még csak képzeletének csillogása terjeszt némi csalfa világosságot. Csak a bölcsészet mutathatja fel az emberi ismeretnek határait, és a vallásos eszméknek észbeli természetét, melynél fogva magasabb igazságot helyez a közönséges csak értelmes igazság felébe. Annál fogva csak a bölcsészet óvhat meg minket a hit, és tudás összezavarásától, tehát egy részt a hamis mysticismustól, más részt a babonaságtól; csak ez különböztetheti meg tehát helyesen a hitnek örökkévalóságát annak jelveitől, mi az egyetlen védpaizs minden balhit terjesztése ellen. Minél világosabb pedig, hogy a bölcsészet életünknek felvilágosítója, biztos vezetője a bölcseség felé, őrje a legveszedelmesebb tévedések ellen : annál megfoghatatlanabb a tény, hogy még ma is, protestánsok közt, kiknek jelszava a felvilágodottság és haladás, sokan találtatnak, kik Tertullian és Epiphanius gylilölségében osztoznak a bölcsészet ellen; annál sajnálandóbb azon tapasztalás,hogy még most is sokan, kivált a lelkészek közül, a bölcsészet tanai ellen tiltakoznak és ellene mintegy szent frigyet tesznek. Pedig csak világos uton lehet biztosan előre haladni, holott sötétségtől körülvétetve, a tévedés és bukkanás kikerülhetetlen , Mát. 6, 23. De hasztalan is minden tömeges ellentállás szellemi ügyek dolgában, mert itt nem a tömeg a döntő, hanem épen csak a szellem. Bár mennyire ellenszegültek a bölesészetnek, mint emberi merényböl keletkező tévtannak, mégis ő segítette elő legjobban a természettudományoknak ujabb haladásait Verulami Bakótól kezdve ; ő szabadított meg minket a boszorkányoktól és minden büvészettől; ő tisztította meg a történelmet babonás és Ízetlen meséktől, a történeteknek okozati összeköttetését sürgetvén. Bár mennyire gyűlöljék a bölcsészetet, Némethonban elterjedt azon ó-lutheránusok és kegyeskedők, kik csak idegen tekintélyben találnak megnyugvást, és a kegyességet minden saját gondolkodás megvetésébe, minden önállóságróli lemondásba, és gyarlóságunk érzületének feszegetésébe helyezik; bár mennyire akarják Bécsben az egyetemi ifjúságnak ujonan rendelt intői, azt a bölcsészettől,