Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-06-17 / 24. szám

mint az ifjúságnak egyik hamis vezetőjétől, különösen Hegel és Kant tanulmányaitól megóvni: mind az által a józan ész mindinkább elismeri, hogy a keresztyén vallás ugyan a legfőbb igazságokra oktat, melyekben az ember örökkévaló rendeltetését felismerheti hogy e szerint intézze életét,jde csak a bölc3eség képes, egy magában értelmes, összhangzó és annál fogva kielégítő élet-, és világnézetre emelkedni, anuál is inkább, mennél jobban felhasználta a bölcsészet a keresztyénségnek tanulmányait, a keresztyén világnézet mellett maradván, és ezt a bölcseség követelései szerint tudattal fogván fel, gondolkodva összehasonlítván egyes tételeit, azokat egymás közt elrendezvén s összhangzásba hozván. Igy tehát bebizonyul Vernlami Bakónak mondata: „kevés bölcsészet az atheismus felé viheti ugyan az embert, de annál mélyebb ismerete a valláshoz visszavezeti." Miután tehát a bölcsészetnek megférhetését a theologiával, tagadhatlan hasznát és szükségét bebizonyítottuk, ennek hasznát és szükségét a theologiában, különösen jelen körülményeink közt, idegen és saját hibák kikerülése és eltávolítása végett a vallásos életből, egykét körülmény tekintetbevételével fogjuk kimutatni. ^Folytatása követ ezik.j E g y j e n a i t h e o 1 o g u s, Egyetemes protestantizmus. Ezai. 60, 1—f>. Mit előbbi cikkemben — magyar protestantismus címe alatt — csak röviden érintettem, mondván, hogy nekünk egyetemes protestantismusra keli emelkednünk, azt most bővebben akarom kifejteni, mi annyival inkább szükséges, mivel jól tudom, nem egy olvasó csóválta fejét, midőn olvasta cikkemet, kétkedve tán épen érzelmeim tiszta voltán! Midőn én a Berlinben tavai megtartatott Evaugelical Alliance—.vagy mondjuk ki magyarul: evangyéliomi egyesület gyűlésének leirását a lapokban olvastam, később pedig az egész dolognak keletkezése, fejlődése s története felöl tudomást szereztem: olyas valami történt velem, mint midőn valakiben régóta aluszik, vagy lappang, vagy már vajúdik is valami eszme, de nem tudta megnevezni, nem tudott vele önmagával tisztára jőni — és most hallja egyszerre nevét, sőt örömtelve szemléli gyönyörűséges alakját, s akkor édesen elkiáltja magát, mondván : ez a z! Oh felséges és nagyszerű eszme! leborulok előtted, mint lelkem legszentebb bálványa előtt! — rád gondolok mindennapi reggeli imámban, midőn Jézus után ezt moudom : jöjön el a te országod! Azután körülnéztem. Megnéztem magamat és magunkat, és — elszomorodtam, sőt elpirultam! Uram Jézus! mily kicsinyek vagyunk mi! s mi több , mily kicsinyes tárgyakon rágódunk, szakadozunk, versenyezünk. Mely igen szenvedünk szükkeblüségben, vagy hiúságban, vagy helyi érdek hajhászatában, vagy — végtére már mondjuk ki ezt is — nyelv és nemzetiség miatti elkülönzésben! Ez a mi honi protestantismusunkon rágódó mirigy, mely — ha elejét nem vesszük — bizony veszélybe döntheti egyházunkat," valamint — ne tagadjuk — már eddig tetemesen ártott neki! | Fel, fel, atyafiak! Tágítsuk ki sziveinket! Melegedjünk, lelkesüljünk, csoportozzunk ezen eszme körül! — Szeretném, hogy ezen nagyszerű eszme tükrébe nézne mindenikünk, miszerint látná benne saját természetes ábrázatát. Amaz inspector például, ki nevét szavazat-aláiráskor papja neve fölé irja, s azt gondolja, ez a protestantismus főkérdése, s ha ez szerencsésen döntetik el, ugy mentve van a protestantismus ; vagy az a pap, kinek egyedüli gondolatja egyházszervezés mellett a kenyér és jövedelem javítása ; vagy az a néptanító, ki azt mondja: addig fel nem virágzik a protestantismus, mig ő papjának hatalma alól nem emancipálta tik! Édes atyámfiai! hisz ezek mind nyomorú apróságok * ahhoz képest, mire törekednünk, mit célunkul kitűznünk kell! De térjünk vissza tárgyunkhoz! — Volt ugyan — Istennek hála! — a mi egyházunk is képviselve azon nagyszerű gyűlésen , melyet említék, valamint a Gusztáv-Adolfegyleti gyűlésen is. És ón köszönetet szavazok azon testvéreinknek , kik az utazás fáradalmait és költségét nem tekintve, mmket ott képviseltek. De a jótékony egyleti gyűlésen üres kézzel jelentek meg, ugy mint azelőtt, csak mint kérelmezők; Berlinben pedig csak egyházunk sebhelyeit mutathatták fel, hogy rajtok ismerjenek meg bennünket külföldi hitünk sorsosi. Vajmi szomorú állás! Mégmimindeddig nem tudtunk egy méltó 1 á neszem gyanánt befüződni az egyetemes protestantismus szent láncába! Még mi mindig külön állunk, legfelebb áz által állván kapcsolatban a többivel, miszerint segítenek rajtunk, mert — önmagunk nem tudunk segíteni magunkon ! Olyas valamit érzek, mintha prófétai szellem szállná meg lelkemet. — Egy nagy , tekintélyes, a vi 1 ágnak imponáló protestantismust képzelek és gondolok, melyben egyesülnek az egyes szakadozott tagok egy nagyszerű testté. — Azt gondolom, — a protestantismus végre felfogta valódi nagyszerű missioját és siet azt létre is hozni. És jőnek németek, svédek, dánok, angolok és a földteke más oldalán lakó amerikaiak, és jőnek — bár utolsók — a magyarok is, és egymás szemébe néznek, és magokra ismernek egymásnak , kezet nyújtanak, és álmélkodva ugyan, de mennyei örömérzéssel mondanak : hiszen mi mindnyájan egy vagyunk a Jézus Krisztusban. Isten bocsássa meg tévedésünket, hogy eddig angol, svéd, német, magyar protestánsok valánk, holott mi igazán evangyéliomi keresztyének, protestánsok vagyunk. *) A mi *) Nincs most előttem, a mit az „evaugelical alliance" mult évi üléseiről, melyekben résztvenni szerencsés voltam, tavai a lapok utján közzé tettem ; de igen szerencsétlenül kellett magamat kifejezni, ha közléseimből olyat is ki lehetett olvasni, mint a mit tisztelt értekező itt elmond. — Az ülésszak alatt szerencsés voltam Baronet S i r'C u 11 e n E a r d 1 y n é 1, mint az egyesület N.-Britanniai elnökénél soiréen lenni ós elbámultam azon, mennyire tudja az angol német fővárosban is nemzeti sajátságait minden csekélységben fentartani még ha evangyéliomi egyesület elnöke is az. — Milyen szemeket meresztettek volna rám a világ minden részeiből összesereglett és szellemileg testvéri szeretetben egyesült vendégek, ha egy toastban olyan egyesülésre találtam volna emelni poharamat, melyben az angol megszűnjék angol , a svéd megszűnjék svéd stb. lenni, hogy ne legyenek se angolok, se svédek, se németek csak azért., hogy egyetemes emb3rek, protestánsok lehessenek, Mintha valaki gyümölcsöt kérvén, az elébe hozott almát, körtét, barackot elutasítaná azért, mert ő sem almát, sem körtét, sem barackot nem akar, hanem általános gyümölcsöt. — Nagyon tisztelt értekező ur kétség kivül nagyszerű, szép keresztyén eszmét penget, és — habár negata tentat iter via — bizonyosan senki nálam szivesebben nem követi őt a kölcsönös szeretet és egyetértés utján, senki nálam jobban nem kivánja, hogy az ohajtott egység az annyira hányatott magyar prot. egyházban minél szélesebb alapon valósulna. De épen azért, mert az egység annyira óhajtandó — ha csak olyan egységet nem akarunk, a minő e lapok 13-dik számában közlött Olasziféle, ilyet pedig, hiszem, hogy értekező ur sem akar: — szükséges, hogy hagyjuk az almát almának megérni, a körtét körtének stb., s lesz akkor jóízű gyümölcsünk. Vagy kép nélkül szólva, szükséges , hogy mindenik felekezet, mindenik nemzetiség fejtse ki kebelében a keresztyén üdváldásokat a maga módja szerint, a nélkül, hogy szomszédját a maga fejlésében akadályozná. Maradjon meg mindegyikünk annak, a mi, de legyünk egyek a Krisztusban, egyek a szeretetben, mert az apostollal szólva: „egy lélek által mindnyájan egy testté keresztelkedtünk. De a test nem egy, hanem sok tagokból áll. Isten a tagokat helyezte külön külön a testben, a mint akarta. Hogyha mindazok egy tag volnának, hol volna a test? stb." Szerkesztő.