Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-05-27 / 21. szám

616 516 Azonban ne ítéljünk, míg a históriai tényeket sorra nem constatiroztuk. Mind a két hazában a tudomány maecenásai, hogy a külföldi egyetemek látogatását a szegényebb sorsuak részére is lehetővé tegyék, a külföldön nagyszerű alapítványokat tettek; sőt Ő Felsége bold. emlékezetű II. Leopold császár is 1000 arany alapítványt tett, felét a wittenbergai, másik felét a lipcsei egyetemen tanuló prédikátorok fiai gyámolítására. A folytonos gondoskodás, mondhatni erőködés, hogy a nevezett institutio teljes kiterjedésében fentartassék, elég bizonyság arra, hogy az sajátságos körülményeinkben gyökerezett közszükség, s már csak annyiban is áldásthozó volt, hogy a szellemi összeköttetést a magyar protestáns egyház s a külföldi rokonok közt fentartotta, ápolta és erősítette. De más felől nem tagadható tény az is, hogy e tanulási rendszer mellett a magyar protestantismus, 3 millió lelket számláló egyházhoz épen nem illő alárendeltségbe s oly függésbe jutott, hogy valahányszor nemzetközi viszonyok a külföldre menetelt egy időre lehetetlenné tették, egyházunkban a tudományos fejlődés megakadt és generatiókra kiható elmaradás állott be. — Tény továbbá az is, hogy midőn e század eleje körül a külföldi universitások az egyetemes latin nyelv helyett a nemzeti nyelvet kezdték előadási nyelvül használni, azon kölcsönhatásnál fogva, melyet a honi tudomány a nemzeti életre és viszont a nemzeti élet a tudományra gyakorolni szokott, a tudományos fejlődés mindenütt sajátságos nemzeti jellemet öltött. E változás alapjában megrázkódtatta és megrendítette az egyházunk és a külföldi egyetemek közt fenállott viszonyt, a mennyiben az idegen égalj alatt termett sajátságos míveltség többé nem birt azon egyetemes jellemmel, hogy mindenféle nemzetiséghez egyiránt simuljon; sőt inkább másokat is ön nemzete szellemében fejlődő mívelődésre ösztönze. A dolgok ilyetén állása mellett épen nem csodálkozhatni, hogy a két felekezet legjelesb férfiai, Vay József még a mult század vége felé, R a dvánszky János pedig e század elején komolyan foglalkoztak az eszmével, mikép lehessen a helyi érdekek által elfogult elmék legyőzésével oda működni, hogy Pesten, az ország szivében közös erővel anyaiskola állíttassék és a protestáns tudománynak hajlék szereztessék. Vannak oly időszakok az eszmék fejlődése folyamában, midőn az akadályokat, melyek a gondolat és a valósulhatás közt oly gyakran feküsznek, szigorún latolni és számba venni nem lehet. — Ha vala^ mely eszme annyira megérett, liogy annak létesülése műlhatlan szükséggé vált: akkor a társaság bizonyára az utakat és módokat is eltalálandja annak életbeléptetésére. Ilyennek tűnik fel jelenleg a Pesten létesülő főiskola eszméje.— Kétségbe vonni látszanék liitsorsosinak belátását, ki mai nap ezen ügy kivitelének jótékony hatását az egyházra hosszasan bizonyítgatni akarná. De hogy arról meggyőződjünk, hogy a mi 60 évvel ezelőtt még csak óhajtandó volt, most csakugyan elhalaszthatatlan szükséggé vált: erre nézve legyen szabad hitsorsosim figyelmét a következőkre felhíni. Hazánk szellemi haladása történetében Széchenyi föllépése 1830 körül különösen azon tekintetből lett gazdag-következésü, hogy a nemzetet önlábaira állani megtanítván, azt az igazi nemzeti fejlődés Ösvényére vezette és oly fordulatot eszközölt a többség gondolkodásában, hogy tuiajdonképi magyar társas életről, magyar irodalom- és művészetről, s általában nemzeti jellemű műveltségről csak azóta lehet szó. „Az ember annyit ér a világon, mint a mivé maga teszi magát," monda egy bölcs s ez nemzetekről még inkább áll, mint egyesekről. — A század elején még hosszas viták folytak az országgyűlésen s alig tudták egymást capacitálni a felől, hogy magyar ügyekről magyar nyelven is lehet tanácskozni; s íme 1830 körül már magyar nagy szónokok tündököltek és egy évtizeddel később szónokaink az európai nagy nemzetek szóvivőivel egy színvonalon állottak. Hasonlót, ha bár nem egészen kedvező körülmények miatt nem oly nagy mértékben, tapasztaltunk a szép művészetek egyéb ágaiban és a nemzeti irodalom terén. Mindenütt a férfias önállóságra törekvés megtermette gyümölcsét, s az európai civilisatio egy a mívelt nemzetek közt pályázó sajátjellemü nemzetiséggel gazdagabb lett. E nemzeti önérzet adta az első lökést minden haladási mozgalmainknak és az uj sajátszerű szellemélet, mely azóta minden irányban kifejlett, első lendületét mind a nemzeti öntudatnak köszönheti. Csak egyre nem terjeszkedett ki e nemzeti újjászületés, s találkoztak, sőt találkoznak még most is sokan, kik a nemzetnek egy tekintélyes részét, a protestánsokat, legszentebb érdekeikre nézve azon üdvös mozgalomból kizárni és egyházunkat tudományos tekintetben örökös kiskorúságban megtartatni akarnák. — Mondjuk ki liimezés nélkül, hogy magyar protestáns tudományunk, és protestáns, különösen theologiai irodalmunk , ha egy két iskolai encyklopádikus kézikönyvet, vagy fordítmányokat kiveszünk, nincs, — viszonyaink közt nem is lehet. Soká fáztam e szó kimondásától, de miután ki van mondva, szóljunk hozzá higgadtan. A mi felsőbb tanintézeteink tudományt nem fejleszthettek, nem csak azon okon, mert a tanerők elégtelen volta mellett egy embernek több szakot kellvén tanítani, egyre sem fordíthatott kellő gondot: hanem különösen azért, mert a tudományosság előmozdítása nem is feküdt tulajdonképen feladatukban, s leginkább csak hivatalra ügyesíteni, egyházi és iskolai hivatalnokokat, prókátorokat és táblabirákat képezni volt a kitűzött cél. S ha az egyház e tekintetekben a beállított tanár munkássága után kellő eredményt látott: minek követelt volna egyebet ? miután a tudományt ugy is máshonnan hozatták. A kitűzött feladathoz képest a tanárok főisko-