Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1858-05-13 / 19. szám
re nézve szabad legyen kimondanunk, miszerint e. kerületünk aligha foghatja sokáig halasztani azon intézkedést, hogy a lelkészi pályára lépendő üjuk ezen aggasztó számtani szaporodásának tán még mindjárt a seminariumi fölvételnél s osztályokbani előbb léptetésnél eleje vétessék. A papi vizsgára kiküldött bizottmánynak jelentéséhez épen a papi vizsgára vonatkozólag több korszerű véleményes javaslatok is — mint p. o. a második papi vizsgának mily móddal eszközölhető megszüntetése — voltak kapcsolva. Ezen javaslatok nyomán készítendő vizsgálati terv bővebb kidolgozásával a pesti, kecskeméti és n.-körösi tanintézeteket is képviselőleg egy választmány neveztetett ki, dolgozata a jövő gyűlés idejére beváratván. Sokáig foglalkodtatta a gyűlés méltó figyelmét a Bácsvármegyében O-Morovicán és Pacséron hitsorsosaink közt mutatkozó nazarenusoknak nevezett vallásrajongók ügye. Ezek mint az alsóbaranya - bácsi e. megye hivatalos jelentéséből kitűnt, de mint a k. kún halasi lelkész Sziládi László úr is, ki h. superintendens xir által e tévelygők jó útra visszavezérlésre végett a mult hó derekán a hely színére — s mint már eddigi tapasztalatok bizonyítják, nem minden siiker nélkül — kiküldetett, előterjesztette, szám szerint 80 — 100-an lehetnek, többnyire a földmivelő osztályból nemi és korkülönbség nélkül s a bibliának fonákul értelmezett helyeire támaszkodva, a templomba és iskolábajárást szükségtelennek, a lelkészhivatalt eltörlendőnek a gyermckkeresztséget megszüntetendőnek tartván, bizonyos anabaptistai s queckeri mysticismussal feleresztett rajongást táplálnak s mint minden mysticusok, az egyháztóli teljes külön szakadás veszélyének örvénye felé sietnek, a mint hogy állítólag már magánösszejöveteleket — conventiculumokat — is tartanak ; egyébbiránt — mint mondják — erkölcsi életökre nézve még eddigelé semmi komolyabb aggodalmat nem támasztottak, sőt előbbeni életökhez képest, bennök némi erkölcsi tökéletesiiltség jelei is mutatkoznak. Azonban minden hibás elv, fonák elmélet előbbutóbb okvetlenül maga után vonandván az életnek is gyakorlati elferdülését, nem csoda, ha ezen keresztyén atyánkfiainak erkölcsi életét is legalább jövőre nézve bizonyos szélsőségre ficamodás veszélyével fenyegetve látjuk. Ki hinthette közéjök ezen vallási tévelygés első magvait, azt mondják ugyan, hogy bizonyos Krémé r nevezetű másunnan oda szakadt s jelenleg birói vizsgálat alatt állott egyén, de bizton tudni nem lehet; mert ezen u. n. nazarénusok a titoktartás leple alatt kívánván minden áron rejtekezni s ha vallási nézeteik felöl kérdeztetnek is, tudatlansággal teljesen határes legnagyobb általánosság körében mozogván, vagy épen „nem tudom" „a szent lélek erre nézve minket fel nem világosított" - féle tagadó s kitérő feleleteket adván, fentebb említett tévtanaikon kivül vallási nézeteiknek minden egyes részleteibe más idegent bepillantani nem is engednek s igy tulajdonképen még sem azt nem lehetett kellő evidentiába hozni, váljon vallási téveszmeiken felül egyéb téveszmék tömkelegébe is nem sodortattattak e be, sem azt, hogy számuk csupán a fentebb említett mennyiségre szorítkozik e s váljon más vallásfelekezetü s másutt lakó egyéneket is nem foglalhat-e magába ? Az e. kerületi gyűlés e valóban fontos s nevezetes ügyet prot. egyházunk elvei szerint, egészen a keresztyéni türelemnek és szeretetnek szempontjából fogván fel és méltányolván, ezen atyánkfiainak jó útra visszavezérlésére, vallási téveszméikből] lehető feloldásukra minden rendelkezése alatt álló valláserkölcsi egyházi eszközöket, vagyis a belmissio esközeit felhasználtatni rendelé, ugy tekintvén ez egész ügyet, mint a hitélet körében feltetszett olyszerü tüneményt, mely semmiféle vészharang megkondítására még legalább eddig elé okot ugyan nem szolgáltat, sőt valláspsychologiai mélyebb szempontból tekintve, főleg jelen túlnyomólag anyagias s rationalisticus irányú korunkban minden eddigelé ismert tévedései mellett is, föltétlenül épen nem kárhoztatandó, de azért egyházunk theologiai munkásságának egész teljességét igénybe vétetni parancsolja. Melyre nézve — miután már e tű neményröl a magas kormány hivatalosan értesítve van s ekként annak netalán az állam körébe átvágható mozzanataira nézve a polgári hatóság őrködő figyelme felhíva van — a kerületi gyűlés oda utasítá az alsóbaranya-bácsi illető egyházmegye esperességót, hogy ezen ker. atyánkfiai vallási téveszméiknek eloszlatása s egyházunkkali közösségük teljes helyreállítása végett, a hely színére hitbuzgó férfiakat küldjön ki, kik apostoli missionariuskodásaik által, ezen egyházi szakadásnak elejét venni igyekezzenek 8 ezen iigybeni eljárásuk minden egyes részleteiről az egyházi felsöséget a legpontosabban értesítsék, szorosan megtartatván azon szempont, miszerint ezen tünemény csak vallási jelleménél fogva tartozván és tartozhatván az egyház intézkedése körébe, annak netaláni polgári oldalát és jelentőségét teljesen az állami intézkedés részére hagyja fen; továbbá hogy egyházunk semmiféle kiilkényszerítő eszközöket sem vehet ezen k. atyánkfiai egyházi közösségének helyreállítása végett igénybe 5 addig, mig ők egyházunktól végkép el nem szakadnak egyházunk teleológiai munkásságának ugyan a legnagyobb figyelmet igénylő tárgyai; de ha felekezetünk köréböli végképeni kilépésöket kijelentendik, akkor természetesen köztük és egyházunk közt minden összeköttetés megszűnvén, meg fog szűnni rájok nézve egyházunk teleologiai gondoskodó munkássága is; ha azonban ezen felekezetünkbőli kilépendésöket egyszersmind más, — hazai vallásfelekezet kebelébeni átlépésökkel össze nem kötnék, a mint hogy erre eddigelé sem közvetve, sem közvetlenül semmi hajlamot és szándékot sem mutattak, akkor már e tárgy tisztán politico-juridicus kérdéssé válván, egyenesen s kizárólag az államhatalom intézkedése alá esnek, mert az államhatalom tartja fen magának azon kérdés érdemleges fölfejtését, váljon kebelében megszivelhet-e olyan sectariusokat, kik a hazai fenálló egyházfelekezetek egyikéhez sem kívánnak csatlakozni, - - önként értetvén, miszerint az egyházunk által ezen k. atyánkfiai irányában foganatba vétetni elhatározott belmissio folyama alatt is a világi hatóság kellő evidentiában fogja tartani, váljon ezen k. atyánkfiainak rajongása nem csap-e át az államélet körébe is, az egyház e tekintetbeni felelősséget természetesen magára nem vállalhatván. — Érdekes tárgyát tette a gyűlési tanácskozásnak az egyházi földek adójának kérdése is, melynek érdemében a tárgy minden oldalróli kellő s alapos megvitatása után a legközelebbi tiszántúli e. kerülete tárgybani határozatával teljesen öszhangzólag azon határozat lön hozva, miszerint támaszkodva az e tárgyban kiadott felsőbb rendeletek alapjára, a lelkészi s tanitói hivatal fizetéséhez conventionaliter hozzátartozó egyházi földek, valamint a már kihasított s kihasítandó legelői illetmény adójának terhét a gyülekezetek köteleztetnek viselni, oly módon, hogyha azon földek adóját közvetlenül a lelkész és tanitó fizetné is be az adóhivatalnak, az nekik a gyülekezet pénztárából kárpótlásilag megtéríttessék; a pártfogói nagylelkűségből akár a lelkész, akár a tanitói hivatal részére adandó földek adójának terhét maguk a lelkészek és tanítók tartozván viselni. E határozatnak bármely gyülekezetben szükségelt foganatosítása eszközlésével, az illető esp. és segédgondnok urak bizattak meg. Felmerült a gyűlésen az academica promotióknak nevezett tanitói állomások további fentartásának vagy a magas kormány által is sürgetett ezentúli megszüntetésének kérdése is. E különösen legalább még jelenleg seminariumaink életébe oly lényegesen benyúló kérdés tárgyában elvileg kimondatott az academica promotiók továbbra is fentartásának eszközlése, e tárgybani lényeges újítást sem tarthatván e. kerületünk tanácsosnak a jelen körülmények között, sőt ugy Ítélvén, hogy az e tárgybani intézkedés is egyenesen a közzsinat körébe tartozik. Ezzel kapcsolatban szólanunk kellene most általában azon igen fontos tárgyról, mely a gyűlés figyelmét több napokon át a legélénkebben foglalkodtatta. E tárgy — maga az iskolaügy. Minthogy azonban ez fontosságánál fogva lehető legkimerítőbben közlendő; ily kimerítő közlés pedig az ü,uy tartalmas voltánál fogva kevés sorokba be nem szorítható, legyen szabad e tárgy közlését jövő számunkra fenhagyni. Az e. kerületi pánztári számadás megtörténvén, ebből kitűnt, miszerint az ajánlott pengőkraj cáros iskolai segélyt ez évről is —• fájdalom, több gyülekezetek be nem fizették, ugy, a befizetni kellendett összegnek csaknem t /3 -a ez évről is kimaradt. Mivel még a mult évekről is tetemes összegre tehető be nem fizetett hátrálékok vannak fen a megajánlott pengő krajcáros iskolai segélyből, innen következett az, hogy a kerület által díjazott tanárok fizetésének fedezhetése végett, az e. kerület más pénztáraiból kellett különböző időkben az iskolai 19. u.