Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-05-06 / 18. szám

hogy egymást felekezetességgel ne vádolhassák, részreliajlatíannl nyilvánítják döntő szavazatukat. És tessék meghinni, hogy boldog emlékű őseink, habár a vegytani szabályokat nem ismerték is, mind a mellett két külön alakú elem vegyületét soha célszerűbben nem eszközölhették, mint midőn az egyházi és világi elemet az igen díszes elnöki szék retortájában egyesítették, s ezáltal a tanácskozó elemekre nézve neutralizálták. Az elnöki választásoknál azonban mégis vigyáznunk kell, hogy ne válaszszunk viszálkodó Esau és Jákob testvéreket, hanem inkább válaszszunk szilárd lelkületű Mózeseket és bölcs belátásu Áronokat, kik azután izraelünket a legrövidebb uton vezéreljék az ígéret földére. A mi pedig a fokozatos gyűlési tanácskozásoknál a kettőselnökség mimódoni alkalmazását illeti, én is Székács barátom 2-dik formulázási tervét fogadom el azon kivétellel: hogy egyes gyülekezeteknél mindig, minden kivétel nélkül, a lelkészt kívánom egyedüli elnöknek alkalmazni, — és ezt pedig azért: mert nem félek attól, hogy egyes gyülekezeteknél a lelkész vagy lelkészek az általam említett esprit du corps-ból vagy bármely mellékes célokból kiindulva, magokat a tanácskozásoknál tálnyomósságba tehetnék, miután a legnépesebb gyülekezetben is legfellebb 2—3 lelkész hivataloskodik, és így ők számszerint mindenkor kisebbségben állanak, — de más részről ezen elnökség által azon cél is eléretnék, hogy a világ előtt lelkészeinknek az őket méltán illető tekintélyök növekednék, — és, ugy hiszem, nem lesznek a gvülekezetnek a legmagasabb rangban álló tagjai is oly indiscretusok, hogy oly férfiúnak, kinek szájából az igét hallgatják, kinek kezéből a szent sacramentomot veszik — elnöklete alatt összeülni vonakodjanak. — Miért nem akarom pedig elfogadni Székács barátom 2-dik formulázásában felállított azon kiváltságot, miszerint a népesebb gyülekezeteknél vegyes világi és egyházi kettőselnökség alkalmaztassák, — elmondom, — azért: mert igy ezek a kisebb gyülekezeteknél a veleki vetélkedési vágyat felébresztenék, — de különben is igen hamar találkoznának a 2od- vagy 3ad-rendü egyházakban is oly világi egyének, kik magokat a népesebb gyülekezetekben levő világi elnökökkel, méltán vagy nem méltán, pár vonalba állítanák,-— ez pedig, hogy ingerültségre szolgáltatna okot, nagyon természetes.— Azt azonban megjegyzem, hogy az elnök-lelkész minden az elnöki tisztéhez tartozó véghezvitt dolgairól, felelősség terhe mellett, gyülekezetének számoljon. A lelkészek elnöködhetése gátolása esetében pedig, mindenkor és mindenhol, a gyülekezetek gondnokait óhajtanám alkalmaztatni. Székács barátom „merengései"ben sokat küzdött a sátánnal, de azt, mint tőle méltán vártuk — becsületesen megriasztá. — De szó a mi szó uraim! a merengések Írójával én is elmondom, hogy mindazok, kik az eddigi gyakorlattal, vagy ha ezt megzavarják, az ebből felmerült elkeseredéssel nem törődve, mégis a kettőselnökség ellen izgatnak, bizonnyal Achiles gyöngéjét keresik, s hozzá teszem „aut aliquis latét error non credite Teurci" ! Azért is uraim! mellőzve minden ingerültséget, ne álljunk egymással ; szembe, hanem inkább álljunk egymás mellé, s mint jó napszámosok, közösen munkálkodjunk az Ur szőllejében. *) Sárközy József. Még az elmúlt évben jelent meg a Sáros -Pataki füzetekben f. B. D. úrtól egy szózat a magyar prot. egyház díjazási ügyében, és ugyancsak ott később B. D. urnák az R. J. úrhoz — a Magyar sajtóbani felszólalására irt —• válasza. Miután már huzamos idő haladt el azóta a nélkül, hogy az ezen cikkekben fejtegetett nézetekre bár ki is válaszolt volna, nem tartom feleslegesnek, kettőre az azokban elmondott három főeszme közül, nyilvánítani igénytelen véleményemet. Az elsőt, a birtokaránylagos egyházi adót — már mások által is tárgyaltatván az, s magam is elmondván arra vonatkozó nézetemet, jelenben, azt hiszem, bátran mellöz-i hetem; s csak azt jegyezvén meg ismét rövideden : miszerint annak, hol a szükség kívánja, az egyes egyházak saját körülményeihez mért maximumig fokozatosnak, de nem birtokaránylagosnak lehet és kell lennie, egyenesen áttérhetek a más két eszmére, u. m. az egyház terményjövedelmeinek készpénzre változtatására, s ennek közigazgatási orgánumok általi beszedésére, csakis ezek ellenében mondván el okaimat. Az egyház, s illetőleg hivatalnokai terményjárulékának készpénzre változtatását, leplezetlenül ki kell mondanom : egyházunk jövőjére nézve, a lehető legveszélyesebbnek s részünkről igen nagy okszerütlenségnek tartanám. Alig képzelhető ember, ki ne tudná azt: hogy száz forint nem annyit ér ma, mint ezelőtt ötven évvel, és nem annyit, mint ezután ötvennel. A leghitelesebb adatok nyomán bebizonyítható az: hogy az ipar, kereskedés és gazdászat kifejlődése, s az emberi nem szaporodása folytán, a pénznek az életben szükséges kellékek arányábani értéke folyvást kevesbedik. Vannak ugyan e tekintetben is egyik évről a másikra retrogad mozzanatok, de ha az egyes évtizedeket , s annálinkább ha a századokat egészben hasonlítjuk össze, ezen állításom minden kétségen felül léte, azonnal kiderül. Mutatja ennek valóságát a saját egyházunk kebeléből idézhető akárhány példa is. Igy csak ez egyet említve, a debreceni egyház lelkészeinek fizetése — már régebben készpénzre változtattatván át — egészen pár évvel ezelőttig, midőn fellebb emeltetett, tetemesen csekélyebb volt, mint számtalan alig ezerötszáz vagy kétezer lélekkel bíró egyház lelkészeé, s még ma sem haladja meg az azok egy részébeni fizetéseket, pedig hogy ez eredetileg igy nem lehetett , hogy midőn a készpénzreváltoztatás történt, az az akkori terményárakhoz képest, bizonynyal nem a lelkészek kárával intéztetett, erről már maga, azon honunkban legnagyobb prot. egyház történetileg ismert buzgósága kezeskedik. Az ok csupán a pénz értékének aránylagos alászállásában s a terményekének fölemelkedésében keresendő, mely által amott a megdrágult időkhöz képest lejebb lejebb szállott, itt pedig velők nőtt a fizetés. Ezek megfontolása után át kell látni, azt hiszem, mindenkinek, hogy csak ha természetben kiszolgáltatandó, terményekre s az ezeket megtermő földbirtokra fektetjük a fősúlyt ezentúl is egyházi hivatalnokaink fizetésének rendezésénél : csak akkor lehet reménylenünk, hogy ezen fize*) Erre Áment mondván, e kérdés további vitatásával, miután annyian hozzászólottak, felhagyunk. Szerk.