Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-04-29 / 17. szám

híveket, kik közt működik. Valamint a kertésznek ismernie kell kertének földjét és az azon élő fákat s növényeket; ugy a papnál mulhatlan kellék, hogy gyülekezetével, egyes híveivel, azoknak jó és rosz szokásaival szorosan megismerkedjék. Mondja valaki, az öregeket ugy sem fogja máimás kerékvágásba hozni, a fiatalokra és gyermekekre kell főképen hatnia, ha célt akar érni. A kertész a vén fákat is nyesegeti, a fattyuhajtásoktól tisztítja, a mohtól szabadítja. Igy vétkekről és erkölcstelenségről elhirhedett egyházban is sokat lehet tenni, ha a lelkipásztor készakarva nem hunyja be szemeit és legalább megteszi a kísérletet. Ideáikint, boldogságkint szokták magok hires theologusok is a falusi papságot tekinteni, nagyobb részt Voss Grühnauja és a falusi nép egyszerűsége által ámítván magokat. A ki huzamosabban falu helyen élt, biznyosan tudja, hogy nagyon sok kivető oldalai vannak a közrendű földmívelő népnek is. Rendesen nagyon önző, jogait féltékenyen őrző javítások iránt, még ha kézzelfoghatón jóllétét előmozdítók is, sehogy sem fogékony, a capacitatio utján majdnem egyáltalában hozzáférhetetlen, újításoknak makacs állhatatossággal ellenálló és minden hatósági egyének iránt bizalmatlan s gyanakodó. Hogy a papnak ily egyének közt, kivált mióta a hatóságok oly sokszor eszközül kezdték használni, hogy a néppel hatósági rendeleteket közöljön s megértessen — és igy némileg már papjok iránt is bizalmatlanok s gyanakodók kezdenek lenni — a legalaposabb psychologia mellett is, nehéz állása van, ki merné tagadni ? Kötelességei vannak a lelkipásztornak mind egyházának egyeteme, mind saját gyülekezete, mind egyes hívei iránt. Egyháza egyetemét tekintve , mellőzketlen, hogy a prot. lelkipásztor e g y h á z ának érdekeit más egyházi társaságok és vallásfelekezetek irányában őrizze, fentartsa, minden sérelmeket egyházától távol tartson, egyházát symbolumai értelmében védelmezze és oltalmazza. Kötelessége egyházának jogait féltékenyen őrizni, és mindenkor résen állani, hogy a farkasok ne bitorolják a nyájat. Ily alapon gondoskodjék továbbá saját gyülekezetének, melynek őréül és pásztorául különösen híva van, benső erkölcsi jóllétéről. Itt viselje magát mint Krisztusnak szolgája és az Isten titkainak sáfára I. Kor. 4, 1. Valamint a sáfárokban mindenek előtt az kívántatik meg, hogy mindenben híveknek találtassannak I. Kor. 4, 2: ugy a prot. pap is egyházának, saját gyülekezetének benső erkölcsi jóllétére nézve, keresse mindenek előtt azt, hogy hívnek találtassék. Ne gondoljon azzal, ba emberektől ítéltetik, azért, hogy egyháza symbolumaihoz hü, magokat szabadelvűeknek tartóktól ortliodox szűkkeblűnek gúnyoltatik, Koloss. 2, 7. 8. 9. I. Kor. 4, 3. maga se Ítélje meg magát, ha mindjárt semmiben sem vádolja őt lelke, hanem bizza azt az Úrra, hogy őt megítélje. I. Kor. 4, 4. A kik egyházok symbolumait nem olvasták, azokkal nem gondolnak, a választanokról csak homályos fogalommal birnak, vagy a symbolumokat nyilván megvetik: hogyan lehetnek azok hivekareájok bízottakban, hogy lehetnek a prot. evangyélmi egyház őrei, védői, hogy gondoskodhatnak arról, hogy gyülekezetökben evangyélmi hit és élet fentartassék, hogy erősíthetik híveiket a prot. evangy. hitben különösen ott, hol másvallásuakkal, különösen romai katlolikusokkal vegyes községekben laknak ? Az összes gyülekezet azonban egyesekből áll, a kik ismét korra, nemre, polgári állás-és életpályára nézve nagyon k ti 1 ö n b ö z ő k. Természetes, hogy ezen egyesek erkölcsi jóllétéből fog csak felvirágozhatni az egész. Azért mind ezen egyeseknek lelki szükségeit és igényeit kell a prot. papnak figyelembe vennie, ha nem ugy akar futni, mint bizonytalanra és ugy nem akar harcolni, mint híjába vágván a levegőeget I. Kor. 9, 26. Mind ezen különböző elemekre hathat egyházi szónoklata és híveivel való társalgás által. Korra nézve azonban, a hol tudja, hogy vannak, kiket tejnek italával kell táplálni és nem kemény eledellel I. Kor. 3, 2. és hogy ezen kisdedek is, kiket az idvezítő magához hí és édesget Mát. 19,14. szinte csakúgy mint felserdült és nagykorú hívei Istennek temploma és az Istennek lelke lakozik bennök I. Kor. 3, 16. az iskolára való felügye] lés és tanítás által fog oda hathatni, hogy Krisztus bennök alakot öltsön. Mert ha már a pogány bölcs tudta kimondani: „magna debetur puero reverentia:" hogy utasíthatná el magától ezen ágát hivatalának a prot. lelkipásztor, mikor jól tudja, hogy épen a gyermekek nevelésétől, szerencsés fejlődésök és fejlesztésökböl egyedül várhatja gyüleke: zetének jobbrafordultát. Oda értünk itt, hogy a lelkipásztornak magának volna legillőbb és legcélszerűbb a népiskolában a vallást tanítani, miután igy legbiztosabb lesz, hogy egyházához igazán hiv keresztyénekből álland egykor saját gyülekezete, csak igy biztosíthatja magat legjobban , hogy az Urnák sz. lelke létezend saját gyülekezetében is. Vannak azonban ennek oly akadályai, melyek a lelkipásztor hatalmán s mükörén kivül keresendők. Egy az igen népes gyülekezetek, melyekben tiz s több iskola, mégis csak két pap van, és egyes iskolában a gyermek felülhaladja a másfél százat. Másik a nyugtalankodó ügyes bajos emberek, mondhatnám, zajos és zenebonáskodó egyházak, hol a paplakon csak ugy ki be jár a sok ügyes bajos és panaszos ember, mint a helység házán, hol tehát a pap alig ér reá másra, mint azon embereket kihallgatni. Ha minimumra szorítja is, és a legrövidebben is akar velek elbánni, mégis az az ember, kinek valami baja szivén van, ki akarja magát beszélni, kiönteni i szive baját. A papnak pedig nem lehet azt ugy elutasítnia, mint bírónak, szolgabírónak, hanem türedelemmel kell azt kihallgatnia, különben a bizalom és szeretet gyengéd kötej lékeit vágja el, melyek legsikeresebben biztosítják üdvös hatását hívei körül. *) Mind, ez mégsem menti fel a papot ezen kötelezettség alul. Es ha a zsinat mind iskolák népességére, mind egy pap alábizható lélekszámának kimondandja maximumát, nem mondom, hogy e tárgy körül üdvös javítások nem volnának megtehetők. Instatu, quo azonban be kell érnünk azzal, ha a lelkipásztor az iskolákra lelkiisméretesen felügyel, és évenkint maga tanítja a konfirmandusokat, kik a falusi iskolát bevégezvén, a felnőtt keresztyének sorába felveendők. Már ezt mellőzhetetlennek tartom, hogy a konfirmandusok tanítását a pap maga végezze, miután csak igy ismerkednek meg szavával, hangjával azok, kikkel az Ur szaporítja a gyülekezetet. Ap. csel. 2, 47 ; csak ezáltal éri el mint pásztor azt, hogy isme rje az ő juhait, és ismertessék is azoktól Ján. 10, 14; csak ezáltal éri el azt a célt, hogy juhai az ő szavát hallgassák. Annyival több gond fordítandó pedig a konfirmandusok ezen tanítására, miután ezekből válnak a serdültek, kik már se nem iskolások, se nem önállók még. Ezekre sokkal több gond volna fordítandó, mint rendesen szokás. Mert ez az a kor, melyben jó vagy rosz irányt vesz az ember erkölcse, lelkülete. E részben a hatóságoknak is nagyobb éberséggel és figyelemmel kellene őrködni a felett, hogy vasárnaponkint délután, mikor a nyári féléven át épen a serdültek katechizáltatnak; ezek nem annyira a templom mellett el a korcsmába és táncvigalmakra, mint inkább magába a templomba találnák az utat. Ki nem le*) Csak magamnál maradva, nem tagadom, hogy volna hetenkint négy üres órám, mit szívesen szentelnék gyermekek tanítására , miután hitem , hogy Isten is inkább tanítónak, mint papnak teremtett. De egy napról a másikra alig tudnám előre kimondani, melyik része a papnak adandja azt az üres időt, tehát már csak a közbe eshető egyházi functiók u. m. temetések miatt is napról napra kellene kiszabnom, melyik órában jövendek el az iskolába, a mi által a tanító leckerendjét zavarnám, stb.