Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-04-29 / 17. szám

„győzzön a jobb" (e lap 10.számában), és „merengés is nem is" (e lap 11. és 12- ik számában) címek alatt értekezett cikkírók kimerítően befeleltek, ezeknek általam is osztott véleményüket, és cáfolataikat itt ismételni feleslegesnek tartván, elég legyen reájok általánosságban csak annyit megjegyezni: hogy azok inkább hasonlítanak egy számítatlan újítási viszketegből eredett elménokedő szőrszálhasogatáshoz, mint alapos erősségekhez. Legnyomatékosabbnak látszik azonban némelyek előtt azon érv, — hogy más országok példájára mutatva, azt kérdik a kettőselnöklet ellenei: hogy mért nincs azoknál nyoma is a kettőselnökségnek a protestáns egyházkormány kebelében ? Ámde ezeknek figyelmét kikerülni látszik azon különböző helyzet, — mikép mindazon országokban, hol a fennálló consistorialis kormányzatnál kettőselnöklet vagy a világi elem egyensúlyozó befolyása hiányzik, — ezt a hasonhitvallásu világi főhatalom bőven kipótolja. Es ugyanezt igazolja nálunk is a kettőselnöklet történeti kifejlődése, — melynek rendszeresen életbe leendő léptetésére célzó törekvések, szükségesképen csak akkor kezdődtek meg, midőn az erdélyi önálló protestáns fejedelemség lenni megszűnt,— egyszersmind országunk nagyjai híveink sorából a régibb akolba visszatérve,. vallásunk védői, kor-O - ' ' mányának hatályos vezérlői többé nem lehettek. , Ámbár én erősen hiszem, hogy a kettőselnöklet kérdése, az egyház kebelében létező értelmesség és rugalmasság segélyével, annak rendületlen Jenhagyásával fog végződni, — annyival is inkább, mivel a magas kormány törvényjavaslatának tárgyalása alkalmával, a magyar protestáns egyház közvéleménye egy szívvel szájjal már mellette nyilatkozott, — mindazon áltál, a mindenek felett szükséges kölcsönös felvilágosítás kiegészítéséül, nem tartom feleslegesnek, körülményeink között megengedett rövid hü vázlatát előtűkrözni azon gyászos eredményeknek, melyek a kettős elnökletnek az egyház körén kívüli erő hozzájárultával történhető megszüntetéséből, — egyházunkat elhárítliatlanul sujtandaná. A kettőselnöklet célba vett megszüntetésével, egyeselnöklet, és kétségen kivül kizárólagosan a papság birtokába hagyatnék, — ezáltal a kormányzatnál a papi és világi elem közötti rendszeresített egyensúly megszüntettetnék, — sőt elvégre a világi elem teljesen kiküszöböltetnék, vagy legalább önbecsérző férfiakhoz nem illő, hatástalan szerepre lenne lealacsonyítva; mi már csak ezen latin példabeszéd értelmében is: „turpius ejicitur, quam non recipitur milcs," mily veszélyes ingerültségre lobbanthatná a kedélyeket, és mily ildomtalan ujitás lenne? kiki képzelheti. Szent vallásunk kormányzata ekkép világi tekintélyeitől, védőitől, ápolóitól megfosztva, bel- és kíilelleneinek esnék martalékul; belőlről ugyanis bizalmatlanság, gyanúsítás és egyéb hasonló szenvedélyektőli folytonos zaklattatás közben, pártokra szakadozva , kihidegülve, végfeloszlattatása örvénye felé sodortatnék; kívülről, a belső egyenetlenség tárta kapun kényelmes alkalom nyílnék elleneinek arra, hogy azt kiki közülök saját érdekében kizsákmányolva, lényeges szabadságaitól megfosztva, — kénye és érdeke szerint átalakítsa. Egyházunk papjai pedig, — kik kiválóan vannak hivatva, egyházi tiszteletet igénylő erkölcsi magas, és közvetítő állásuknál fogva, hitelveihez hű erélyes felszólalással, és ha szükség ugy kívánná, egyértelmű erős ellenzék kifejtésével, egyházunk feje felől e vészt elhárítani, — ha ezt azonban elmulasztandanák, mit én legalább, előrelátó, bölcs tapintatá és szilárd jellemű derék papságunkról, — egyes sajnálandó kivételek leszámításával, — még csak fel is tenni sértésnek tartanám; — azon, mondom nem vélt esetben, — bánattól kiábrándúlva bár, egy hatalmasabb papság elveihezi simulásra kényszerülve, — a nélkül, hogy ezeknek előnyös állásukba részesülhetnének , -— mintegy uszály hordozói szerepet nyernének egyrészről, — más részről pedig az egyházon kivül álló hatalom akaratának vak eszközévé törpülnének. Lehet hogy fennebbi vázlatom némelyek előtt túlsetéten árnyékozottnak fog feltűnni. Mentsen ki ezek előtt szent vallásomhoz való azon határt alig ismerő féltékeny ragaszkodásom, mely szerint én azt az emberiség lelki és szellemi egyedüli kincstárának, jelen és jövő megelégedése és üdve egyedüli kútforrásának tekintve, — egy hevenyészett ballépés elkövetésével, mindezeknek kockáztatásától remegek. Az elorebocsátottnak alapján, nekem tehát rendíthetlen meggyőződésem az: hogy a kettőselnöklet a magyar protestáns vallásnak történetileg szükségesképen kifejlett, hosszú évek során békés és üdvös gyakorlat által szentesített sarkköve, — nem paradoxon , sőt körülményeink között csak ily alakjában kielégítő, egyik a másikat kisegítő, kiegészítő, melynek eszméje sarkhittanainkban is feltalálható, valamint a nagy természet két ellentétes erővel ellátott bámulatra ragadó bölcs szervezetében; — az elnökletben kellő felelősséget nemcsak ki nem záró, — sőt csupán azon felelősségei biró, mely autonómiánknak főtámasza, — zsibbasztóan és elkedvetlenítoen ható igenis, de csak a veszélyes, tévutakra vezető, ábrándos eszmék testesít.ése ellenében, — melyben alapul egyik elvitázhatlan főérdeme és nélkiilözhetlen egyensúlyozó főkelléke. Kettőselnök let maradjon és legyen tehát a legszigorúbb következetességgel keresztülvíve, és megtartva, ugy a zsinatok és conventek tanácsüléseiben ur mint az e. kerületi és megyei székeken, és végre még az egyháznak tanácsában is, minden kivétel nélkül. Mert ez utolsónál is jobb egy a nép soraiból legképesebbnek bizodalmilag elismert és elválasztott egyén, — vagy ha helyben ilyen egyáltalában nem találkoznék, egy szomszéd községbeli tekinlélyes és buzgó férfiú, mintha e hivatal betöltetlen marad. Mert ez legfeljebb is kevesebb jót tehet, mintegy helybeli minden sajátságokkal biró gondnok, — de roszat semmiesetre sem, — már