Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1858 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1858-04-15 / 15. szám

lárdíttassaxiak. — E végre támadt a mi egyházi gyűlésünk, mint szabad társulata oly férfiaknak, kiknek nemcsak a német haza jólléte, hanem általában az Isten országának eljövetele fekszik szivükön, és a kik erre nézve föeszköznek ismerik el azt, hogy ismét szilárdon és erős hittel álljunk a reformatori vallástételek alapjára vissza, s Istennek egyedül csalhatlan igéjét tegyük hitünknek, tanunknak s életünknek vezérfonalává, szintúgy a magán és családi életben, mint a községben, államban s egyházban. Ezen célokra tartottuk már ez ideig nyolc nagy összejövetelt, Némethon legkülönbözőbb vidékein; leginkább 1500—2000, mindig más más férfiak voltak azok, kik forró könyörgéseket emeltek az égre, Isten országának eljöveteleért, sorsunk javítására szolgáló hatályos eszközök felett alaposan tanácskoztak, s erős élő hitben egymást hathatósan lelkesítették. A berlini gyűlés alkalmával lelket emelő látvány vala, midőn 2000 kéz emelkadett fel, hogy egyházunk becses klenodiumának az ágostai hitvallástételnek újra hűséget esküdjenek. Ezen férfiak közt voltak helvét hitvallásuak is, a mint hogy általában a mi egyházgyülésünk sokat ád ezen két hitfelekezet közötti testvéri szereteten. Minél inkább örvendezünk a biblia hiterejének, melyet évtizedek előtt nem is gyanítottunk, minél inkább tapasztaljuk, hogy az jó erkölcsű mívelt boldog embereket képez ugy, mint semmi más: annyival inkább kell kívánnunk, hogy minden részei a nagy német hazának, s minden azzal összeköttetésben állók hasonló áldásban részesüljenek, és hogy azoknál is a népélet fájdalmas sebei gyógyíttassanak, s Istennek sokfélekép széthullott sátorai újra felépíttessenek. És itt egéjzan kiválólagos részvéttel vetjük szemeinket a mi austriai hitrokonainkra és oly szívesen szeretnénk bizonyságot tenni ö nékiek arról, minő indidatok vannak a mi sziveinkben, mit tett az ur mi velünk, de arról is mily sok hiány van még mi nálunk is, s mit tartunk mi egyetlen orvosi szernek mind ő rájok, mind magunkra nézve. III. Austriai hitrokonaink iránti részvétünk, tekintve a korábbi időkre. Hogy mi oly nagy vonzódást érezünk magunkban ti irántatok, az nemcsak a német patriotismusból, s Isten országábani közösség magas érzelméből származik, hanem főkint mély ro konszenvből egy oly egyház iránt, mely mint Némethonban egy sem a legnehezebb küzdelmek vérkeresztségét állotta ki, s oly élőfához hasonlít, melyet borzasztó zivatarok semmivé léteilel százszor fenyegettek, melynek minden levelei, gallyai, ágai sokszor levágattak, s mely mégis mindenkor újra kihajtott, és belől és alól annál erösebb élőgyökereket bocsátott, minél több vétetett le róla felül és kivül. — Most ugyan nyugosznak a ti szép és minden terményekben gazdag tartományaitok pálmafája alatt a békének és hitszabadságnak, melyeket egy szelid uralkodó pálca biztosított számotokra, és még nagyobb mértékben ígér. De ki emlékeznék vissza a legmélyebb részvét nélkül mindazon vérpatakokra, melyek a mult századokban városaitokra s faluitokra özönlöttek'? Mit egy szigorú katholicus birodalmi kancellár (Hocher) a magyarországi protestánsokhoz 1680-ban monda: „ha ti ezen nyomorgatásokat csak tiznapig állottátok volna ki,már béketüréstek bámulatra méltó volna ; —de midőn tiz évig tűrtétek azokat, a ti béketüréstek minden fogalmat felülhalad:" ezt mondhatni a ti küzdelmetek és szenvedéseitek századairól — és a ti egyházatoknak kiszabadítása ezen küzdelmekből, egy az Isteni hatalom bit-erősítő csudái közül. Midőn azt olvassuk, hogy mindjárt a 30 éves háború kezdetén Csehországból a nemesség legnagyobb része és 30,000 más család kibujdosni kényszerült, hogy a 17 -dik század vége felé Magyarországban a protestánsoktól közel 900 templomot vettek el, hogy ezen idő tájban csak egyetlenegy püspök azzal dicsekedett, hogy ő hét ezer eretneket, egy érsek pedig, hogy ő hetvenhárom ezeret vitt vissza az egyedül idvezitő agyaszentegyház keblébe, hogy sok ezeren tömlöcben, máglyákon, s más kínzások közt haltak el, hogy 1669-ben az evangelicus papok és tanitók legtöbbnyire kiirtattak, és egy egész századon keresztül az egész austriai evangyeliomi egyházban csak 26 a maga egyházközségében internirozott lelkipásztor volt: bizonyára csuda az a mi szemeink előtt, hogy most Ferencz József alattvalói közt többen vannak négy millió : leieknél, kik az evangyeliomi hitet szabadon vallhatják. Es mint j pompás, mint minket megszégyenítő példakép világít le reánk a ti őseiteknek mint béketűrése és hitbuzgósága, ugy áldozatkészsége és elszántsága is. Hányszor építettek azok uj templomokat a leromboltattak, vagy elragadozottak helyébe ? ezer templomokat és iskolákat építettek azok felszámíthatlan áldo-I zattal, s fáradhatlan hűséggel áldozták betűszerinti értelemben vagyonukat és véröket az urnák dolgáért, melyet ők többre becsültek mint mindent a világon. Mennyire rendítlietlenül szilárdon maradtak ők meg azon üdv iránti hitben, mely csak Krisztuson alapul, — az ő érdeme általi megigazulásban, — a mi életünk Szentlélek általi megújulásának szükséges voltában, s az égben lakozó legfőbb vigasztalásban! IV. Örömünk mind azon jók felett, melyekkel mostani sorsuk bir. De nemcsak múltotok ébreszt fel bennünket mély részvétet, hálát és vetélkedést; a mit mostani viszonyaitokról hallunk, abban is sok van, hálára kötelező az iránt, ki még ma is az ő községeinek arany gyertyatartói között jár, és hálára kötelező ti irántatok is. Örömmel halljuk és olvassuk miként Austria evangelicus népességének nagyobb része irányában a katholikusok is azon tiszteletteljes bizonyságot teszik, hogy azok erkölcsi tisztaság, szorgalom, miveltség, csinosság jóság s külsőleg boldogító ipar, házi, erdőszeti és mezei gazdálkodás által kitüntetik magukat. Valóban megszégyenítő mi reánk nézve, hogy ti nálatok halj lünk létezni több közönséget, melyekben ötven év óta egy házasságon kivüli gyermek sem született, melyekben a vasár- és ünnepnapok szigorúan megtartatnak, melyekben minden estve hangzanak sok házakból az épületes énekek, továbbá, hogy a ti egyházaitokban minden reggel, sőt számosokban minden estve is isteni tisztelet tartatik, és hogy a ti predikátiós isteni tiszteleteiteken, a templomok mindig tömve vannak, — hogy ti az urvacsoráját évenkint négyszer szoktátok kiszolgáltatni, — hogy ti többféle evangyeliomi egyházfegyelmet életben fenntartatok, régi dicső liturgiátokat és imáitokat tőletek elvétetni nem engeditek még a régi velős énekeket is legalább házi isteni tiszteleteitekben szorgalmatosan használjátok, és a ti jeles egyház-szerkezetetek által, a minden felnőtt s keresztyéni életerővel biró hí- .* veknek Krisztusbani egyetemes papságát illető nagy igazsághoz állhatatosan ragaszkodtok, és hogy a nép s számos alsóbb ne- . messég az igaz hit felett féltékenyül őrködik, s tévtanitók biblia ellenes tannal nyilvánosan fellépni nem merészelnének. Azon élénk érdekeltség is a tudományos képződés iránt, níely felöl főként az ujabb időkben több köztetek megjelent iratok bizonyságot tesznek, oly virág, melyből csak kellemes gyümölcs remény lhető. V. Fájdalmunk némely közöttök, s köztünk is létező bajok felett, és bünbánatunk. De ennyi sok örvendetes mellett, mit az Ur tartson is meg kegyelméből, halljuk mély sajnálattal, hogy köztetek sok házakba s főként olyanokba, melyeknek mások előtt fényleni kellene, a rationlismus zavaros vize beözönlőit, mely által az üdvös hif-alapok, melyekért a ti őseitek véröket ontották, itt és amott elmosatnak, vagy legalább aláásatnak. Ha ezen hithiány vagy félhit zavaros vizének forrása után tudakozódunk, ez épen mint a ti Dunátok, mi hozzánk vezet fel titeket: a mi német egyetemeinkhez, a mint azok 30 s ötven év előtt állának, a mi könyvárus boltjainkhoz, s más irodalmi tűzhelyekhez, a mint azok részben még ma is állanak. Mély inegalázódásunkra az Ur előtt és komoly bünbánatunkra szolgál az, hogy ti Némethon ellen emelhettek panaszt azért, hogy sokat közületek elpártolásra sodort azon nagy üdvigazságoktól, melyeknek világa a reformatio korában elűzte a hosszú sötétséget. Mi elismerjük ezen hibánkat és még keserű könnyeket hullathatunk ma azon mély sebek felett, melyeket egy ál-tudomány, egy elsötétítő felvilágosodás, és rabszolgává tevő szabadság sokakon ejtett a mi népünk közül. A könyörülő Isten közölje kegyelmét velünk szoros igazsága helyett, és népünket mély bűnbánatra serkentse fel, hogy nyerhessünk bocsánatot, és hogy ő szent lelke erejének uj árját önthesse ki reánk, s hitben erős ós szellemi gyümölcsökkel gazdag néppé újíthasson meg bennünket.