Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-01-23 / 4. szám

zöségénél fogva önmagával szüntelen harczban álló tömeg. Mi ennek előítélete ? hibás meggyőződésen, tudatlan tévelygésen és rosz akaraton épült saját czélokh'oz és érdekekhez mért nyilatkozat. — Most már a1

világ és annak előítélete fölé az emelkedik, kit nézeteiben, cselekvényeiben a' világ 's annak előítélete legkevésbbé határoz ; tettei sokkal magasabb szempontból indít— vák, és sokkal magasabb czél felé irányozvák, sem mint e' földi tekintetek figyelembe vétethetnének. így tekinti sz. Pál apostol magát, és a' világot, 's e' viszony minőségében nem gondol ö a1

világ előítéletével. E' felemelkedettségnek mint feltételezettnek — melly saját nyilatkozata szerint birtokában van, ha ugyan az 1. vers szerint azt kivánja, hogy ugy Ítéljen felöle az ember, mint Krisztusnak szolgája és Isten titkainak sáfára felöl — feltétele a1

szolgaság és sáfárság, melly e' szerint a' legvilágosb alárendeltségi és így megköttelettség viszonyába hozza azzal, a1 kinek szolgája és a' kinek titkait kezeli. A' magasabb szempont tehát, honnan indul, a' Krisztus tana; a1

czél, melly felé törekszik, Krisztus czéJ ja, Isten országa; a1

tekintély, mellyhez forrva felette áll a' világnak, 's előítéletének, maga a' Kisztus. - így tekinti Pál apostol a' Krisztust, így hivatalát, mellvnek lelkismeretes és hü betöltése világ fölé emelkedésének egyedüli feltétele. Mennyire alkalmazkodtak és alkalmazkodnak ma is a' különböző felekezetű egyháziak egyházi állásukra nézve e' versekhez, vitatni nem feladatom : azt még sem tehetem, hogy itt merített egy pár egyetemes tanúságomat fel ne mutassam. A1 szabadság a' törvény határain túl féktelenség, a' felemelkedettség Krisztust nélkül nálunk legtöbbször rationalistai kapaszkodás, másoknál egyház érdekén hizlalt papuralom. Csodálatos, de nincs máskép. A' rationálisták Krisztust cselekedeteinél egészen más képben tüntetik fel, mint lehet és kell, sokszor magok észrevették — re infecta hagyván fel a' munkával, — hogy a1

rationak több jogot engedtek, mint lehetett és kellett. Nem elfogultság mondatja ezt velem, nem is az. mintha a' rationalisták iskoláit 's modorát átgondoltan nem ismerném : csak az, hogy e' részben Calvinnal tartok, ki Grinaeus Simonhoz írott levele végén a1

sz. irásmagyarázatra vonatkozólag így nyilatkozik: „Si contaminari nefas ducitur, quidquid est Deo dedicatum: ferendus certe non est ille, qui rem omnium, quae in terris sunt, sacratissimam, impuris aut etiam non rite praeparatis manibus attrectet. Proinde affinis sacrilegio audacia est scripturashuc illuc temere verseire, et quasi in re lusoria laseivire: quod a multis iam olim faetitatum est." — A' zsarnokságot illetőleg nincs történet és történet-philosophia-író, ki arról hallgatott, és nincs kor, melly ellene ne panaszkodott volna. Ellenben a' törvény és méltányosság korlátain belől hallgatni, és tétlenül állni ott, hol szólás,sőt cselekvékenység igényeltetik, gyávaság; a' Krisztus 's egyháza érkébeni tágítás, buzgótlanság 's kárhoztatásra méltó közönyösség ; söt ha többet akarunk mondani, vagy status-viszonyban vagy belszerkezeti rendetlenség 's erőtlenségben feneklö félénkség. A1

Krisztussali különös viszony, 's öntudat tisztaságán épült magasság, ha bár sz. Pál apostol, — mig fölebb általánosságban marad — itt egészen önszemélyéhez fordul is, sajátja minden egyes lelkésznek, mert Pál apostol itt nem máskép állítja fel saját egyéniségét, mint az összes sáfárok akármellyikének typusát. — Kiilsö fény, egyéni tulajdonok, és elvonulás gyakran említtetnek olly mozzanatokul, mellyek hatalmas emeltyűi lehetnek a' paptekintélynek: de azon kivül, hogy ennek hivésére sz. Pál összes élete 's kezünk alatti munkája nem jogosít fel, csak amúgy sem óhajtjuk apostoli tekintélyét felcseréltetni azzal, mellyhez mint a' naphoz minél közelebb megyünk, annál kevesebbet láthatunk, vagy legalább láthatnak azok, kik pápaszemen vizsgálják Ivrisztus élet-adó tudományát, — valamint szinte azt sem akarjuk, hogy az Ur háttérbe szorításával a' szolgának tulajdonítassék a' tisztelet. Igazán, ha akár egyéni, akár összes tekintélyét lábra akarja egyházunk állítni papságának, mindazon mozzanatokat — mellyek által hiszik ezt sokan elérhetni, mint ollyanokat, mellyek által gyűlöletes megbecsültetést (ebben semmi ellenmondás sincs) "s ki csikart tekintélyt szerezhetni ugyan, de tiszteletteljes állást egyáltalában nem — háttérbe szorítván, ki kell mondania, hogy daczára az akármerre vágó 's alaposoknak látszó nyilatkozatoknak is egy jótával sem kívántatik több, mint a" mennyi itt kimondatik. Yédpajzsa a' megtámadtatások, vigasztalása a' keserűségek, támasza a'nyomorúságok köztküszködönek. Jutalom, egyetlen jutalom, melly kielégít több fáradalomért, mennyire egész életünk képes. — Én legalább azt hiszem, hogy a' világ józan részének elismerése, melly szinte hatékony rugója magasra törekvő igyekezetöknek, soha sem lehet felérő jutalom az önérzet 's tudat tisztaságával, mellyel Pál apostolként Isten elé vihetik a'földön csaknem elveszített ügyöket. — Szegénység megvetetté, gazdagság tiszteltté nem tette a' nagy apostolt; lelkészeinket sem fogja soha is: de ha épen ugy akarná is Istenünk, kinek sáfárai, és Krisztusunk, kinek szolgái a' lelkészek, hogy mindazokon keresztül menjenek, mellyeket Pál apostol kiszenvedett, az ö szellemében kell tűrniük, mert jól tudták, kellett tudniok, mikor e' hivatalra szentelték, hogy rájok épen annyi van bízva, mint Pál apostolra, 's jobb sorsra nem számolhatnak, mint ő, ki minden vigasztalását leikismerete tisztaságában találta fel. — Hivatal és kötelesség az, minek teljesítésében magasodott fel oda, honnan a1

világot előítéletével együtt