Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-01-23 / 4. szám

maga alatt szemlélte, kötelességükben kell nekiök is olly nagvgyá lenni, hova fel nem ér a1

zúgolódás, kárhoztatás és földszint járó előítélet; — nem, még azoké sem, kiknek illy nyilatkozatoknál különösök ötlenek agyokba. — Egy hajszálnyira sem tanácsos magas jogokról álmodozni, de elmaradni sem, azaz: egyházi ügyekben 's bajokban háttérbe vonulva engedni, — mert Pál apostol igen rendesen járó és igazán tekintély gyanánt is felhozható órája így mutat, nem pedig ugy, mint másoké, kiknek bölcsesége bolondság azúr szemei előtt. — A'lelkészi kötelesség teljesítésével azonban ma már nem jár annyira karöltve a' megvettetés és üldöztetés, mint az apostolok és reformátoraink korában,—a' munkatér sem olly szellemben és testi erőben harczias mint akkor, de mostis vannak körülmények, mely-Ivekben a' viszonyokhoz képest elmulhatlan szükség van ezen erélyre, hogy hiányában Krisztus, 's szolgái által őrzött egyháza ne szenvedjen. Midőn Pál apostol így, lelkismerete tisztaságában felette érzi magát a' korinthosiak 's minden ember Ítéletének, utána igen czélszerü óvást tesz, hogy t. i. az által, mert lelkismerete nem vádolja, nem igazul meg, hanem Isten az, ki öt megítéli. A' legdicsöbb, igazán elvszerü következetesség. — Ugyanis a' nyilatkozat, mellyel hivatalos eljárására nézve az emberi itélet jelentőségét félrevetette, czáfolatául szolgálhatna, ha saját Ítéletét kivált saját egyénisége lelett döntőnek állítaná, a' mi t. i., bírjon bár akárki a' legtisztább öntudattal, véges ember előtt örökké gyanús; ha ez nem is, legalább önzés, érdek, hiúság színével bir. Csupán minden lehető méltányos kifogást elhárítva szólhatott következetesen a1

korinthusiakhoz így: 5. c

Qare /<// ttqlo y.cciQs. . . Lássuk részletenkint. Mii ttqco y.cuQs stb. nem mondhatni, hogy Pál apostol a' korinthosiakat teljesen leszólítja az itélet hozásról, mert itt csak az idő előtti Ítéletet állítja szükségtelen és károsnak; de ha megmagyarázzuk a' következő tételből azt, hogy mikor jő el az itélet ideje, t. i., mikor maga az Úr eljö: azonnal kitűnik, hogy csakugyan azt mondta ki, némileg gyengítvén szélesítés által a' vers keménységét, a' mit, ha egyszerűen akar szólni, így kell kifejeznie: „soha se ítéljetek" Krisztus ítélete után még feleslegesb levén itéletök, ki minden után-birálaton felüláll 's ha eljö, akkor leszen mindennek Istentől dicsérete. — "(h y.at (fcoTioet. . . a' biró magas tökélyei és tökélyein épült csalhatatlansága van előadva, ki minden gyarlóságon felül levén, kifogás nélkül itélend. — Kai TOTH o ENAT,VOQ... itt sajátképeni jelentésében nem vétethetik, mert az azt tenné, mintha a1

roszaknak is dicsérete lenne Istentől, ígymódosíttandó tehát: akkor Ítéltetik meg mindenki Istentől. Általában pedig e1

versnek, figyelembe vévén a' korinthosiak és Pál apostol helyzetét, körülményeit, 1-ször csak időszerinti jelentése van, nevezetesen, hogy a' pártokra szakadt korinthosiak ne ítélgessenek a' tanítók felelt és ne válogassanak azokban, minthogy Pál apostol és vetélytársai hivatali képességének megítélésére ők nem bírnak elegendő erővel; de elvontan a' korinthosi körülményektől, van minden időre tartozó jelentése is. Itt t. i. a' második, 's az elsőnél, melly ez, hogy Ítéletükkel nem gondol, sokkal nyomatékos!) okát adja annak, hogy ö "s vele minden lelkészek felette vannak az emberi Ítéletnek, azt nevezetesen, hogy hivatali eljárásuk közvetlenül Isten ítélete alá tartozik. Nem tehetjük fel, hogy Pál apostol ne tudta volna azt, miszerint valamint lelkész, ugy más akármi hivatalnok, hűsége feletti legfőbb és csalhatatlan biró maga az Isten, miután saját nyilatkozata szerint ki ki elveszi annak jutalmát, a' mit a' testben cselekedett,jót,avagy gonoszt; e' helyből tehát, mellyben különösen az apostoli munka feletti bíróságról szól, mást következtetünk, még pedig azt, hogy ö itt közvetlen hűséget vagy hűtlenséget ért Isten irányában. Más hivatal ugy szólván közvetve tartozik Isten elé, a' mennyiben a' hivatalnok hűséggel majd ennek, majd amannak, de mindig embernek vagy társulatnak tartozik, ez ellenben egyenesen Istennek , kivel az első vers szerint közvetlen számadási és felelösségkövetelési viszonyba jő. Mig más hivatalnok hűtlensége embert vagy társulatot sért elsőben, 's csak azután Istent: addig a' lelkész az ö vagyonában sáfárkodván, egyenesen magát az Istent. 'S épen ez az, miből a' legtermészetessebben következtetjük, hogy a' lelkész felette áll azok Ítéletének, kiknek egyáltalában nincs joguk bele avatkozni azon módba, melly szerint Ítéletet tartana Isten azok fölött, kikre bizta szőlejének mivelését. Majd ha eljö az Úr, ki a'setétségnek titkait világosságra hozza, és a' sziveknek tanácsit megjelenti: akkor világosságra jövend az is, vájjon Pál, vagy Apollos vagy Kefas felelt-e meg a' magas igényeknek, mellyek Isten sáfárában megkívántatnak,'s akkor leszen mindenkinek Istentől jutalma. Világos e' néhány versből, mi illeti a1

lelkészeket, és mi az ö kötelességük; kivehető, hová emelheti őket ennek lelkismeretes teljesítése, vagyis mint hivatalnokok millyen viszonybajönekIstennel és emberrel. Szabadjon most ezen értekezés zárszavát sz. Pál apostol jelleméből és saját nyilatkozataiból állítni össze, hogy így minél inkább kitűnjék, millven jellem és hivatali kellékekkel közelíthetni meg apostoli nagy tekintetét. Jellemet választani nem lehet, lelki-tehetségeket, birja bár akárki az egész világot, vásárolni nincs hatalmában, de azért magasabb jellempéldányt követni szabad, sőt kell. A' lelkészeknek magos rendeltetésűket, és a' czélt,melly-