Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-01-23 / 4. szám

melleit szeretik a' vallási, különben óhajtanak tőle menekedni. Mondhatom, hogy hanyugnaponként a' templom nem egy neme a1

szórakodásnak, még kevesebbektől látogattatik, mit láthatni a' magasabb ranguakon, mint kéj 's élvezet gyermekein, kik üstökösök gyanánt tűnnek fel olly— kor ollykor abban. Kit születése vagy szeren-sunt qui affectu tere paterno hoc est yratuüo Ecclesias prosequantur, seque in earum salutem inpendant? Interea plurimi sunt qui mercenariam operám sic locant, ut funganturtemporario quasi munere, et interim populum in obsequio et admiratione sui detineant" Hatalmas megrovás. Szakasztott képmása korunknak. A' közvélemény cséje, a1

napi szükségen felül emelt, ma már ál-! szájából sokat lehetne mind a' készületi, mind a' talában miveltebb, sem mint neki a' vallás akár rakonczátlankodásaiban korlátot, akár bajaiban vigasztalást 's egyhülést nyújthatna. Korunk veszedelmes kor, mert épeii a' ponton áll, hol a' ködös, sötét ábrándokból lehullva, de tiszta miveltségre nem emelkedve, a1

szívben csak alig maradt valami. Ezen nemleges okok mellett hozhatók elő igenlegesek is. Ha a' lelkész élet vagy történeti igazságait a1

szentírásnak nem betürágva ugyan, de azért orthodox értelemben, vagyis nem a' rationalisták igen sokszoi; túlcsigázott,'s épen ezért legtöbbször megbukó szabad magyarázata szerint hirdeti, mondják sokan : mystificál; ha maga az igazságoktól áthatva nemcsak feddhetlen, hanem valóban kegyes életetél, ha kész volna, ugy kívánván a' körülmények 's érezvén magas hivatását apostoli buzgalmában magát még veszélynek is kitenni, mondják : mystificál. Pedig ki nem tudja, hogy a' mystiíicatió és haszon-lesés, ha nem ugyanazon valami is, de mindenesetre egy apától és anyától származott gyermekek? E' baj oka — bátran kimondom — nem egyházunkban rejlik. De ki tehet róla, ha saját fegyverünk fordíttatik ellenünk, hogy népünk hajlandó 's ránk is megszokta mondani azt , mit reformátorainknak ki kellett mondani olly időben, mikor azt elkerülni lehetetlen volt, 's ki kell nekünk is mondanunk most, mikor elkerülni épen olly lehetetlen. Ha tehát a' vallásnak nincs olly üdvös hatása, mint kellene lenni; ha nem tartatik illő tiszteletben, ha a' legmagasb élet- 's történeti igazságokat rút mystiíicatió eszközeiül tekinti a' lelkész kezében a' nép, ha szereti hinni, hogy a' vallásnak legutolsó czélja csupán e' földön 's itt is néhány ember és család megélhetésében határozódik: akkor nem csuda, ha a' lelkészek nem Krisztus szolgáinak és Isten titkai sáfárainak tartatnak, hanem egyház béreseinek, kikre nem tudni, . . . tán épen álladalmi czélból van szüksége egy helységnek, városnak, hazának. Már ha ennyire nem ment is a' dolog, annyi bizony igaznak marad, hogy a' vallásiránti közönyösségből a1

lelkészek irányábani tiszteletlenség 's állások félreismerése helyesen van következtetve. Legyünk őszinték, 's valljuk meg, hogy lelkészeink — nagy részről ítélve — valóban kevesebbek is, mint kellene lenniök. Calvin szerint: „Hodie eadem est universalis eeclesiae conditio, qualis tunc fűit corinthiacae. Quam enim pauci hivatali pályára nézve ennek bebizonyítására kivenni, de értekező ezt helyzeténél fogva nem tehetvén, hallgat, hallgatnia tanácsosb, minthogy az igazság előadása ma is egyiránt roszvért csinál ; helyette álljon elő maga az élet, mellynek kebelében csíráztak 's fejlettek ki a1

panaszok, a' különböző szinü 's nyomatékú jelenetek; álljon elő a' tapasztalás, melly csak korunkban is számtalan keserű adattal gazdagodott, hogy látván láthasson az, ki ennek igazságáról kételkednék, vagy ha életből nem birna tanúságot merítni és tapasztalásból — mi mai időben nem ritka — : kérdezze meg a' jelesbeket, kik ezekkel küzdöttek 's küzdenek, 's a' felelet igent bizonyító mély sóhajtás leend. Elég az hozzá, hogy mindég a' kor magas igényeit emlegeti ma minden, ki csak szólni tud, pedig ismerjük el,ha van bennünk egy mustármagnyi igazság-szeretet, hogy a' kor magas igényeitől minél tovább eltávozunk. A' kor igénye p.o. minél több oldalúság,mi igen egyoldalú emberek vagyunk. A' kor igénye a' magányos 's majd nyilvános munkásság,nekünk minden kell,csak kitartó munkanem. A' kor igénye feláldozni magunkat a'hivatalnak, mi feláldozzuk magunknak a' hivatalt,—áldozat oltára az,mellyröl minél kevesebb fáradsággal szeretünk élni. Szóval: teljesen igaz ma is,a'mi a' nagy reformátor szavaiban mondatik. Az eddig előadottak megismerése 's megfontolása komolyan serkentő szózat megszerezni azon állást, mellynél fölebb emelkedni, de alább szállni sem szabad. — Az említett bajok közt egy sincs ollyan, mellyen segíteni igen sok időbe kerülne, vagy a' lelkészektől ne telnék ki, holott kiszámíthattan következményű lenne Krisztus országára \s rátok nézve, ha Krisztus szolgája 's Isten titkai sáfárának jelleme életükön, hivatalukon félreismerhetlenül tűnnék fel. — Czélhoz több eszköz vezérelhet — leghatalmasabb az, mellyet sz.Pál apostol maga ajánl, 'sugy szólván kötelességgé tesz, melly ez : 2. (/ Se IOITIOV T,r\Tuxcu. . . Eddig mintegy a' világ kötelességét határozta meg arra nézve, millyen tisztelettel viseltessék a' lelkész iránt; most azt határozza meg, millyennek kell lenni a1 lelkésznek, ha méltó akar lenni e' hivatalra, czimre 's vele összekötött tekintetre. A' szolga és sáfár teendőit nem sorolja el, hanem összefogva az egészet, a' teljesítés minőségét adja elő. Más munkáiban bővebben ír a' lelkész teendői köréről, itt pedig a'jókésziiletü hivatalnokot csak azzal bocsátja széles munkaterére, hogy a' mi és