Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-06-18 / 25. szám

lásból tudom, kevesebb nemlehetend 600 pftnáíJ ha, t. i. ezen ifjak nem utazandanak és sokféle és' sokországi intézetet nem látogatandanak, hanem csak egyikben fészkelendik meg magokat a^ kiszabott időre, tehát tizenkétszer 800, két évre, teszen 9600 -f- 9600 = 20,200 ft. pp.-ben, vagy, ha csak 60Ö-at veszünk, tehát 7200 -+-7200 = 14,000 pft. Ezen a' pénzen bátran állíthatnánk fel új és külön intézetet, vagy pedig, átalakíthatnék az eddigiek közöl valamellyiket azonnal mintaintézetté és képeztethetnénk benne azonnal évente, ha csak 30 tanítót is, és igy két év alatt. 60-at. És az illyen intézkedés nemcsak két év múlva, hanem mindjárt a' két év alatt történhetnék meg. Meg nem említve azt, miszerint az ezen pénzen állítandó vagy ezen pénzzel segítendő intézetbe más*, tettleg már gyakorlati tanítók is járhatnának és jöhetnének egy egy kis időre, tapasztalást és tanítási jobb útmutatást nyerni. Ezt tegyük, igy közvetlenebb és hamarébb lesz eredménye a' dolognak. Népnevelési ügyünkben pedig ez mindenesetre nagy és roppant nyeremény. De továbbá, ne küldjünk ki ifjakat, mert czélt ezen ifjakkal vagy épen nem. vagy csak kis mértékben, csak részben fognánk érni. A' kikül— dendök és visszajövendők, küldve képzelt és megbízva lett tanítók lesznek. A' legjobb tanító pedig nem az, a1

kit mondva és megbízva teszünk azzá, a' kit hivatallal már előre biztatunk, hanem az, kit keble Istene e' pályára hív, kinek szerencsés alkalom e' pályáni kiképezletést enged és kinek későbben külső elismerés szerzi és adja meg a' helyes alkalmazás. Anyagi dolgokat lehet mondva és rendelve készíttetni és csak is így a' legjobbat a1

kívánathoz képest nyerni, de nem így nevelöt, nem tanítót. A' nevelő és tanító terem, mint a' költő , az nemcsak lesz, nem válik csak, sem nem varázsoltatik elő igéret és kecsegtető hivatalnak biztatása által, sem nem képeztetik kölcsön adott vagy előlegezett- pénzen. A1

kiket ki fogunk vagy ki fognánk küldeni, azok meglehet, hogy elszánvák most nevelökkint működni és a' hazának egykoron e' legelhagyatottabb és eddigé legmostohább pályán és hivatalban szolgálni, de ki tudja, az leend-e elhatározásuk akkor is , a' midőn a' külföldön szemeik a' nagyobb tapasztalati téren, a' bővebb és tágasabb tudományi körökben és helyeken megnyiladozva, kebelökben is más vágy, más hajlam, más elhatározás talál ébredezni ? Igen, de ök már eladott, már előre prádestinált nevelök és tanítók, és a' haza tölök az előlegezett vagy egyenesen reájuk költött pénzt csak nem fogja visszakövetelni, és ha követelné, ök meg azt vissza nem térithetendik, nem lesznek-e inkább hajlandók a' nyert képeztetésnek az árát egy pár évig leszolgálni — mert hogy örökre e' pályán nem maradandnak az ollyanok, ez épen az, a' mit becsületükről feltenni má r előre merek, — és- ha csak egy, vagy pár évig , ha; csak egy hó, egy napig is munkálkodandn. ak kényszerítve,lesz-e abban áldás?Az Isten eg e alatt a' legszabadabb munka a* nevelés, olly an az, mint a' költészet, a' kit itt kényszerűen: i, hajlama ellen felfogadni vagy akár jó fizetés á Ital is lekötni akarnál, az ollyan által épen gyermekidnek okoznád a' legnagyobb kárt. Az istenért , csak kényszerített nevelővé ne legyen senki: s em szükségből, sem hiúságból vagy dicsekvés ;böl — a' mi ugyan legritkábban fordulhat elő az elhagyatott nevelési pályán, — sem másnak kedvére, vagy akár megbízására, — hanem szabad ajánlás utján mindig , olly szabadon, a1

milly szabadon költővé és müvészszé lesz valaki., hisz a'nevelés a'művészetek legmagasztosbika, az egyenesen a" teremtői művészete a' szellemi embernek. — Ne ámítsuk tehát magunkat ; az ifjak, a' kiket ki akarnánk küldeni, tán jókedvű nevelök lehetnek most, tán épen mivel ifjak és a' pálya nehéz voltát még nem is ismerik, vagy tán, mivel őket a' szép biztatás vonzza, egykoron országos képezdék vezetőivé lenniök. El kell ismernünk , hogy ez utóbbiban van némi csábinger és hogy ez annyival nagyobb, mennyivel díszesebb a' kilátás már előre is : országos költségen képeztethetni, országos költségen utazhatni, országos képezendék lehetni. Teringettét ez csábít. Nem ollyan az, mint a' szegény lutherius Iheologiae candidatusnak hitjelölti levele és egynehány — nehezen és többnyire sanyarú körülmények között, magán- vagy házi nevelői állapotban megtakarított forintocskája, a' mellyel — midőn azokat zsebében birja — gyalog ballag ki a' némethoni tudományakademiákra és vándorol egyikről a' másikra, leginkább pedig oda, a' hová öt tettek áldozata által kegyes őseinknek stipendialis emlékezete vonja. Országos kiküldetéssel mehetni — mit gondolsz, abban még egy kis hiúság is rejlik. Mint fogják az illyen ifjat azok a' német seminaristák a' 15—20 éves ifjoncok nézni, hát még a' gyermekek, és a' tanár urak, a1

kiknek leczkéit ugy hallgatandják ám, mint magok is egykét év múlva már kollega-fraterek. Oh be fogják őket irigyelni a' német práparandiai növendékek, kik két és három évi tanulás és mesterré avatás után, elébb még 4—6— 10 évig szoknak segédtanítóskodni valamelly falucskában és csak azután lesznek rendes elemi tanítókká , bizony irigyelni fogják őket, kiktől hallaniok lesz alkalmuk, miszerint már kevés idő múlva képezdei tanárokká lesznek, sőt hogy már is azok, mert ök előre választattak, országilag, egyenes ministeri megbízatás és választás nyomán. Azok a' német fiúk seregenkint kivánkozandnak hazánkba és én nem hiszem, hogy mindenik kiküldendönkbe ne kapaszkodnék — a' mikorra visszajövend , legalább is tiz seminarista, ki mind tanító luvánand lenni nálunk! De szóljunk