Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-04-16 / 16. szám

hogy maga az úgynevezett világ is, mellyet — megszokván a' Sátánnal és testte\ szentetlen hármasságot alkotva képzelni — minden rosz öszvegének kiabálunk, mélyebben pillantva lényébe, nem olly borzasztó ördögfekete, mint közönségesen mázolni szokták : alig hiszem, hogy valaha komoly becsmérlésre nyílhassanak meg ajkaim. De minek e' hosszas előszó ? majd elötüntetendik azt magok a' közlendő észrevételek, minő fokról, minő szempontból iratvák. Az önzés elvére : Uralkodó közhit, hogy szeretet tartja fen az egész mindenséget ugy az anyagi, mint a' szellemi világban; hogy szeretet az éltető — és önzés a' romboló elem; hogy a' szeretet erény, az önzés vétek, 's így, mig amaz terjesztendő, ez korlátozandó, elfojtandó, söt kiirtandó. Már előre is különösen hangzik ugyan, hogy az önzés önfentartáselve romboló elv volna, de mellőzve ezt, ám próbáljuk kiirtani a' kebelből mint hasztalan, söt káros gyomot; az eredmény nem lesz egyéb, mint magunk sükeretlen kínzása. Igen, azért rémítse bár tagait az egyház sírontúli örök pokollal, a' status starariummal, mind hasztalan! állni fog az, mi Efes 5. 29 olvasható. Az ember mégis a' maga testét nem gyülölendi; hanem inkább nevelendi és táplálandja azt. 'S ha így áll a' dolog, valóban én hajlandó kezdek lenni a'daeinonúj eszméjére : megkísérteni , ha vájjon nem szerkezhetök-e csakugyan a' körülmények ollyformán, hogv puszta önzésből eredt tetteink azon kivül, hogy magunk jóllétét eszközlenék, a' másét se rombolnák öszsze, söt inkább előmozdítanák 's azt eredményeznék, mit most a' leglángolóbb szeretet sem képes megadni. A' szeretet igája gyönyörűséges ugyan, és az ö terhe könnyű; — de az iga mégis csak iga, 's a' legkönnyebb teher is csak teher; az önzésnek pedig semmi igája, semmi terhe nem lenne. Annyit minden esetre óhajtók, hogy ha valaki az önzésre igen vérmes szemekkel nem tekint is, szűnjék meg azt véteknek nézni. Igen, az a' fenálló körülmények közt minden esetre korlátozandó , söt ha mások törvényes jogát sérti, büntetendő; de azt soha egy perczig sem kell elfelejteni, hogy az mégis összes lény világunk eredeti természet törvénye. A' szükségességre : Szent könyvünkben mind azon helyek, mellyekre az isteni gondviselés 's kivált az absoluta praedestinatio hite alapíttatik, a' szükségesség elvét bizonyítják. Söt amaz igen nevezetes önvallomása Pálnak Rom. 7, 14—24, mellyben előadja, hogy bennünk két törvény van, egyik a' léleké, másik a' testé, egyik a' másikkal küzd, de a" test minden esetre hatalmasb, . . . egyszerre kettőt bizonyít, t.i. az önzést mint legyözhetlen és kiirthatlan életelvet, és a1

szükségességet, melly az embert legerösb akarata daczára is sodorja magával. Azonban pillantson csak kiki egy kissé magába, kénytelen lesz megvallani, hogy a' szükségesség törvénye nagyban mindnyájunkon észrevehető. Mert ha azokká akarunk lenni, mikké születve nem vagyunk, hasztalan minden küzdés, önsanyargatás , nyomorú Ij;ontárságnál többre nem vihetjük, 's nagy és boldog csak az, ki megismerkedve a1

kül- és belszükségességkorlátival,azaz: körzetével, és magával e' korlátokon túlra nem gebeszkedik, az ösztön ellen nem rugódozik, lehetetlenséget nem kíván. Hogy utó részletekig kimutattassék a' szükségesség törvénye, arra nem kevesebb mint az egész mindenség teljes ismerete kívántatnék, tehát még most az egész csak hit 's nem bizonyos tudat. De hát a' szabadság tudatunk tárgya-e ? Nem ez egész csiklandós és felemelő eszme bir ugyan némi alappal, de azért főleg tudatlanságunkon alapuló hittárgy ! Az ember nem ismerve a* dolgok okait, nem iát semmi egybefüggést — szükségességi lánczot — ok és okozat közt, 's kimondja, hogy ha ö nem lát, tehát nincsen; épen ugy, mint a' gyermek a' komédiában, nem látván a1

sodronyszálakat, mellyeknél fogvást a' bábok rángattatnak, nem látván a' beszélő alakot, csak a' báb szája járását, azt hiszi, hogy azok magoktól mozognak, magoktól beszélnek!! Azok ismerték fel a' szükségesség törvényét. azok nyilatkoztatták ki legnagyobb függésöket eleitől fogva, kik a' lét titkaiba legmélyebben behatottak,'s tölök tudjuk, hogy : minden hódítás a' tudat világában rabságunknak egy lánczszemét tárja fel előttünk. Oh ugyan olvasd Spinozát! ki legelőször állította fel a' szükségességnek egész rendszerét ; kiről Hegel azt jegyzi meg : „Spinosist zu seyn, ist der wesentliche Anfang alles Philosophirens;" 'sjóslom neked, hogy bár mint borzadsz is jelenben a' szükségességtől, 's bár milly hőn lelkesedel a' szabadságnak csak nevére is . _ ez megváltozandik, 's lehetetlen, hogy azon elvet, melly e' férfiút annyi nélkülözés, annyi hányatás daczára is, olly örök derültté, ollyrendíthetlen boldoggá, 's mások irányában olly páratlanul méltányossá, olly nemessé képesíté, — tisztelni meg ne tanuld. Azonban, mint mondám, még mindkettő — szabadság és szükségesség — csak hittárgy azon kis különséggel, hogy ez utóbbi mellett több szól, tehát csak méltányosságot tennénk, ha ezt ezután kissé nagyobb figyelemre méltatnók. Három nagy fejlésfokot veszen fel a' daemon az emberzet életében, 's kimutatja, hogy az elsőn az önzés és szükségesség volt uralkodó 's az ember semmi egyéb nem volt, mint természet embere. A' második fokon a1

szeretet és szabadság eleme lett uralkodóvá 's a' keresztyén és a'polgár elnyelte az embert. 'S a' harmadik fok lesz az, mellyben ez ellentételek kiegyenülnek 's egy fensöbb fogalomba olvadnak össze, kimondja egyszersmind, hogy bár még csak a' második fokon van az emberzet, de a' harmadiknak hajnal-