Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1848 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1848-03-19 / 12. szám

Izgatás és utószó. ^Országgyűlési petitióm ügyében ismét felszólalok 's bocsánatot is kérek érette, mert minél tovább elmélkedem e' tárgyról, annál több mondani valóm van, minél elevenebben érzem fontosságát, annál nagyobb bátorságot, és minél jobban meggyőződöm kivihetöségéröl : annál több kitartást találok lelkemben. Én hatezer családnak — mert e' hazában annyi protestáns pap és tanító van, — melly e' hazának négymillió polgárt nevel, a' legnyomasztóbb ínsége ellen, a' kenyerhiánynak Ínsége ellen izgatok, és izgatni meg nem szünök mindaddig, mig vagy czélomat elérem, vagy tönkre silányítYa leszek. Elég volt már háromszáz esztendeig a' haza javáért bün nélkül nyomorkodnunk, elég volt már háromszáz esztendő óta ez inség-facsarta véres könyekkel áztatott kenyeret ennünk, hogy a' haza érdekeit hizlalhassunk, mi protestáns papok és tanítók jobb sorsra méltók vagyunk, fiai vagyunk mi e' hazának és pedig hü, munkás fiai; legyen e' haza is már valahára édes anya irántunk is, ha lelki és testi erőnket, egész életünket az ö szolgálatára feláldozzuk, ha sírunkig munkásai vagyunk: adjon nekünk kenyeret is, kenyeret! és semmi egyebet ! Legújabb időkben maga a' felséges király és az országos rendek szegénységünk borzasztó állapotjától megijedve, egy sovány konczot oda vetettek nekünk, hogy rágódva rajta, annál jobban megéhezzünk; az 1836. VI. t. cz. szerint megajánlottak nekünk egy egészés fél sessio utáni legelői járandóságot a' nélkül, hogy egy, vagy félsessio kenyeret termő földet is megajánlottak volna, — adtak kötőféket, de a' lovat nem ; marháinkról gondoskodtak, de mit együnk mi, mit egyék családunk, hol veszünk kenyeret? ez atyai gondoskodásukat kikerülte. Csodálva riadok vissza, hogy ezek így vannak, és e' csodálás fájdalmasan dúlong keblemben, mert látnom kell, hogy e' törvényhozói darabosságot a' mieink észre nem vették, vagy ha észrevették, ellene fel nem szólamlottak, a' kiegészítést nem sürgették. Az a' baja protestáns testületünknek e' hazában, hogy országgyűlés irányában egészen nuvelliroztatta magát, hogy mig a' r. katholika és a' görög egyháznak széke és szava az van országgyűlésen, egyházunk gyáván elállott tőle, „status et ordines evangelici" megszűntek lenni! Minden egésséges eszű embernek szemébe ötlik,hogy a' fenemlített t.-czikk logicai következetességgel nem dicsekedhetik, midőn e' czikket alkották, és legelőnkről rendelkeztek: akkor kellett volna az V-ik czikknek hiányát is átlátni, ahhoz visszatérni, és ott kimondani, hogy a' sessionale constitutivum egy és fél sessioban nekünk is megadatik — persze tehermentesen; — de midőn ezt;a' diéta ki nem mondta, hibázott, tán csak gyarlóságból, mire figyelmeztetnünk, kötelességünk is jogunk is, és hogy felszólamlásunknak « sikere leend, ehez reménységünk is van; hiszen a' magyar országgyűlésen nem ülnek prókátorok, hanem honatyák, nem is tözsérek, hanem karok és rendek; és aztán mi nem kérünk a' hazától hatalmat, dicsőséget, pompát, uradalmakat: mi csak^ kenyeret termő földet kérünk, mellynek bőségében van a' haza, és mellyre az 1836: 6. t. cz. jogosít; kérjük azért, hogy sem mi magunk, sem családunk, ne éhezzünk, ne rongyoskodjunk, szellemi működésűnknek szárnyai ne szegettessenek , családunknak koldusbotot ne hagyjunk örökségül 'stb. Mostani országgyűlésnek egyik főfeladata, az érdekek kiegyenlítése, és azért hiszem, hogy ezen országgyűlés, a' status legsarkalatosb érdekeit munkáló, ápoló hivatalunknak érdemeit méltánylani 's becsülni tudva, és azért is, hogy az 1836 : V. és VI. t. cz. kiegészítse , szerény kérésünket mostohaként magától félre nem löki, örökös ínségre, koldusságra el nem kárhoztatja azokat, kiknek működése nélkül sem a' királyi trón erősen meg nem állhat, sem a' magyar aristocratia fen nem tarthatja magát. Azzal senki ne tartóztassa fel petitionkat, ki azt mondja : „ne kérjünk földet, hanem cultusköltségetha valaki, én szeretném ezt; és ha lesz is valami belőle, későn lesz, mi akkor néni élünk, hasznaiban nem részesülünk, már pedig azt tartja a' magyar: az eb egye meg a' gyepet, ha a' ló megdöglik; nekünk csak addig kell kenyér, mig a'hazának hasznos szolgálatot teszünk. Hatezer jajgató családot a' kenyérhiánynak vaskörmei kőzöl szabadítsa ki az ország, ez azon ima és kérelem, mellyet mi, összevetett vállakon vinni fogunk a' magyar országgyűlés aty^i színe eleibe; és én nem hiszem, de még csak gondolni sem tudom azt a' képtelenséget, hogy valamellyikünk, kinek a' fenemlített czikkek rövidséget okoznak, petitióm kérdését nem pártolná. Nyerünk vagy vesztünk, mindegy, mernünk kell, mert nekem még síromban sem volna nyugtom, ha sorsunk javítását munkáló e' lépést meg nem teszszük; menjünk Posonyba, kérjünk kenyeret termő földett Már most a' dolog practiumához néhány szó! mondok igénytelenül. Az a' legelső kérdés lesz köztünk, kit küldjünk fel a' diétára ? Már csak kell valakinek elsőnek lenni, ki legjobb hiszem szerint valakit proponáljon, és minthogy én az egész ügynek egyetlen egymagam előmozdítója vagyok — fájdalom, hogy csak egy magam ! — bocsássanak meg! hogy én, mint ki a' gyermeket nemzettem, annak legjobb ápolójául, küldöttségi tagokul— nézem főtisztelendő SzoboszlaiPap István,debreczeni püspökét — egyszersmind szónokul is — főt. Sztromszky Férd. pozsonyi, főt. Haubner Máté győri püspököt és Dobos János tiszttársunkat. Gondolom, hogy ha ezen t. cz. férfiakat a' hatezer család színe előtt proponálom, buzgó éljennel koszorúzta volna kinevezésemet, mert nem ok nélkül mondjuk azt, ezen jeles fér-