Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-01-03 / 1. szám

iözép-számítással azon nagyszámú egyetemi, lyceumi, akadémiai, collegiumi stb. oktatókra és magán nevelökre is vetve, kikről pedig nagyon jól tudjuk, hogy 1000, 2000 sőt némellyek 3000 vfrton is felül rugó évidijt húznak. A' mennyivel ezeknek valódi fizetése 400 vfrtot meghalad, annyival kevesbnek kell 400 vfrtnál lenni a' többiekének, hogy közép-számítással mindegyikét 400 vfra tehessük. Mert 13 falusi tanítónak kell 401) vfrt helyett csak 200 vfrttal elégedni évenként a'végre, hogy a' mindegyikre számított fizetésből ekkép elmaradt 200 vfr, összesen 2600 vfrt, az egyetemi tanárra közép-számítással vetett 400 vfrthoz adatván, annak valódi fizetéseül 3000 vfrt jöjjön ki 's im a' t3 kárával még csak egy van rendeltetéséhez illendőbben fizetve ekkor is i A' nyomort tanodáról tanodára kisérni figyelmünkkel semmi munkába nem kerül: gyökeresen megorvoslani, fájdalom! rnég néhány évtizeden keresztül lehetlennek Ítélem. Igazolja Ítéletemet a' külföld, igazolja honunk szomorú állása. Mert a' szellemi fejlődésben ugy mint az anyagi jóllétben bennünket felülmúló nemzetek, a' népnevelésben előttünk részint jeget tört, részint azt törhető statusok, ez egy pontra, az elemi 's népiskolai tanítók fizetésére nézve, még mindeddig minő elhárithallan akadályokkak küzdenek, a1

könyvemben terjedelmesben felhordott 's hiteles kútfőkből merített példák ellenmondhatlanul mutatják. Tisztán kiviláglik nevezetesen azokból hogy Franczhon, melly közel 30 000,000 vfrtot fordít évenként a' népnevelés ügyére, még 1841-ben ugyan 30,075 elemi tanítói közöl 23,048-nak nem tudott évenként 200 vrtnál magasb díjt adni. 'S mi ez az utókor képzésében éltét emésztő család-apának egy olly országban, hol az isteni 's emberi törvényt tipró tetteért lakoló gályarab csupán maga személyére, 319 vfrtjába kerül, egy-éven át, a' slátusnak? — Irland még 1842-hen közép-számítással, 100 pfrt évi dijt adott tanítóinak. — Az Éjszakamerikában elszórt németek közt épen az ugymondolt Groszknecht alatt áll az iskolatanító. — Helvctidban Bern canton 1837-ben 150 frankkal javítá egyszerre minden egyes tanító fizetését; 's igy kap most tanítóinak nagyobb része 200 frakkra menő évi dijt, mert az előtt 30—40 franá&t szolgált évenként. — Bajorhonban még 2 évvel ez előtt 12I6-an voltak kik 87'/2 t£

|

ltér évi dijt húztak. Felde szerint pedig még 1844-ben sok bajor iskolamester a' kenyérben sem ehetett eleget, hacsak tanítástól szünnapjaiban a' Lajos csatornához napszámra ásni, vagy vasárnaponként a' csapszékekbe az azokban tánezolók mulattatására muzsikálni nem járogatott. — Würtembergnek 2,325 tanítói közt 455-öt találunk, kinek fizetése 200 forinton alul van; sokan pedig 32 krnál többet naponként nem Itapván, ebből tengetik családjokat ott, hol a1

napszámos rendesen 48 krt — 1 frtot keres napjában. — Hannovcrdban, az 1845-ben közzétett népiskolai törvények szerint, valameddig egy községben az iskolásgyermekek száma 120-afr nem halad, mindaddig egy és ugyanazon tanító tartozik őket tanítni. Egy illy tanítónak, mint egyszersmind még mellékesen orgonistának., egyház/inak stb. évi-dija 30 tallér és házanként sorban étkezés; vagy e' nélkül 80 tallér mindössze a' hármas tisztért. Ehez járul még a' szállás,, melly, ha erre rendelt külön-szobája nincs a'községnek, évenként rendre változik a' lakosok házainál. — A'ssdsz/ionuskolatanítóknak is csak inkább reményökben, mint zsebökben van még eddig^ a' fáradságukhoz mért dij. — Hessen DarmstadV és Mechlenburg madárkoszttal fizet a' marhamunkáért. Sőt magában Poroszhonban is még az 1844-dik évi adatok szerint, 30,000 elemi V népiskolai tanító közöl 12,000-re megy azon nyomorultak száma, kiknek évi-dija 200 frankon alól van, le a' hihetlenséggel határos 25 frankig, így történt, az 1846. januar 12-én kelt tudósítás szerint, hogy Berlinben egyszerre 3 népiskolai tanító örült meg, a'4-dik pedig, elébb megörülve,, agyon-lötte magát annak nyomasztó érzése miattr hogy a' csekélynél alább való fizetéséből pangani sem tudott; pedig, csak tanítóságra készülvén, már más életnemet nem választhatott magának. Vájjon mit az emberiség ennyire világszerte ki nem eszközölhete még eddig, a' tanítói díjnak kellő fokra emelését, lehet-e ahoz honunkban, egyhamar, alapos remény? Erre minden higgadt gondolkozású olvasó csak nemmel felel, ha végig néz azon millió teendők során, mellyeknek reggelére viradt nemzetünk az ösíharezok után szemeit soká zsibbasztott álmából, — mellyek mind első szükségnek látszanak, — mellyeknek apostolai mind azért szónoklanak eszünk 's szivünkhöz, mikor hogy látják czélra-vezetöbbnek, hogy végre is zsebünk váltsa meg ama keltőnek gerjedelmeit, *s ekkép széttépett anyagi erőnk nagyot 's példátlant létre hozni képtelen. Tisztelettel kisérem én országgyűléseinknek a' népnevelést illető új mozgalmait: de tanítóink anyagi sérelmeinek kellő orvoslását, megvallom, még néhány évtizeden keresztül, ez uton sem remélhetem. Nem: mert, hogy most egyebeket mellőzve, csak a' közelebb ide tartozókat említsem, én legalább is hármas teendőjét találok egyszerre minden statusnak, melly népnevelése ügyében, egy ország tekintélyével, reformátorként kíván föllépni. Nevezetesen: 1) Hogy minden községben állítson legalább egy-egy elemi iskolát., 2) Hozzon iskoláztatási törvényt, mellynek erejénél fogva, minden 5 évet meghaladt 's 15 évet^ még el nem ért egyén iskolába tartozzék járni. 3) Fizesse tanítóit ugy, hogy ezek tanítóhoz illő módon élhessenek. Már tudva, hogy hazánk 14,674 községei—