Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-12-05 / 49. szám

Végiére még büszkeséggel említhetjük, hogy levegőnk tiszta, vizünk jó 's életmódunk egész­séges, egyszersmind olcsó,'s a'két utolsót ingyen szoktuk ráadásul átengedni; tisztaságunk pedig tán 8' hollandiaiakéval is versenyezhetne, csak a' házakra fordíttassák egy kis válogató figyelem a' kedves szülék által. — Cserébe is vetetnek gyermekek több becsületes házban, 's a1 leány­nevelésröl is elegendő módon van gondoskodva, mert leány tanítónk, Gruy György János, igen Tügyes e' tekintetben; és találtatnak házak, mely­lyekben a' nömunkákban is kiképezhetik magu­kat a' leányok tökéletesen. Burray Miklós , körmöczbányai lelkész 's bars­megyei táblabíró. IRODALOM: Vasárnapi, innepi és alkalmi imádságok, templo­mi használatra. Készítette Révész Bálint, a? debreczeni ref. főtanodában gyakorlati hit- és k. erkölcstan k. r. tanára. Debrecz énben, Telegdi IC Lajosnál. 1847. 368 lap, ára 2 pft. Ha az evangyéliomi, ugy-nevezett müveit vi­lágot valaki megkérdezi, hogy mi oka annak, hogy őket még innepnapokon is, az ekkor leg­alább egyházba nagyszámmal felgyülekezett ájta­tos nép élén olly ritkán, mondhatni, írmagul, vagy némellyeket épen nem is láthatni ? : kitérengö több mentegetödzéseik közt, nem utósó helyt foglal az egyházi közimák ósága, szögletessége, egyhan­gúsága, hosszasága 'stb. Nem volt, tudom, isme­retlen ezelőtt korunknak ezen, nem vitatom,igaz-e vagy álpanasza: de hiszem, hogy egyik ezindítá sz.-öt egyházi közimák készítésére,kiadására. Má­sik föoka, ugy vélem, az volt, hogy a' naponként tenyésző imakönyvek közt ritka felelvén meg rendeltetésének, 's a' jobbak, mint Szikszay György példányai, mindinkább gyérülvén, ideje volt gondolkozni, különösen szerző helyzetében, hogy vagy ez utósónak pozsoni, 1795-ki kiadása titán valamelly ujabb kiadás lásson már világot: vagy pedig a' kor szelleméhez, nyelv tökélye­sültéhez — a' mennyire illy-természetü könyv engedi — simuló imák jussanak a' lelkészek ke­zébe. Illy okok 's körülmények közt csak kedves vendég lehet szerző imakönyve, kivált ha az ma­gán hordja azon kellékeket, mellyekre illy könyv­nek alulról és felülről, bírálók — 's, mivel külö­nösen e' könyv közönsége az elsőkből áll — a' nép irányában mulhatlan szüksége van. — Mert igaz ugyan, hogy nern lehet, nem szabad figye­lemmel mellőzni a' hallgatóság legkisebb töredé­két sem; ki kell a' lehetőségig elégítni az ugy­nevezett műveltség követeléseit is: de tagadhat­lan, hogy az igaz műveltség a' bölcs szerint is (Péld. I, 7.) az Úr félelmében állván, ha igazán müveit valaki, 's igényt tart e' névnek nem csak külsejéhez, hanem bellényégéhez is, önszíve ger­jedezése és Istenhez emelkedése által is, akár behajtott ajtón szobában, akár a' szabad termé­szetben könnyen kipótolhatja a' hiányt, mellyet az egyházi közistenitiszteletben, ájtatosságban lenni képzel; annálfogva sem most, sem ezután, míg csak a' nép nagy része filozofokból állni nem fog, nem lehet az ugy-mondolt korszellemet nagyjára alkalmazni közimáinkban a' nélkül, hogy fö-czélunkat, a'nép buzgóságát, vallásos ér­zetét el ne koczkázzuk. Mind o1 mellett is azon­ban szerencsésnek kell mondanunk a* lelkészt, ki mind a' gazdag, mind a' szegény, mind a' mü­veit, mind a' tanulatlan hallgatósággal ugy tud kö­nyörögni, hogy mindeniknek megadja a magáét; sem az együgyűt nemgyölri elölte érthellen böl­cseséggel, sem a' felvilágosultat nem untatja az együgyű rovására. Szerencsésnek kell monda­nunk, kie'czélt,— nem eléri, mert az alig lehető, hanem csak valamennyire ismegközelíli,—és erre törekedni még kötelessége is, szükséges ovatos­ság mellett, minden lelkésznek; mert a' nép, melly mindig olly örömest megy az ugy-nevezett fel­világosultak után, az egyházbajárást is inkább gyakorolja, ha látja, hogy földes-ura, tisztei,'s a' hely elökelöbbjei gyakran megjelennek az Űr házában : ellenben elhidegül, és mint a' nyáj a* kolomp után, falkástul maradoz el, ha látja, hogy az urak 's asszonyságok — mint mondani szok­ták — otthon is tudnak imádkozni. Hogy azon­ban az avatatlan, czikornyázások-, krokodi­liákban ne keresse e' feladatot, 's hogy a' mellett a' régi jókra fogolt vád is elnémuljon • ama fön­tebb érintett szép, de igen nehezen elérhető czélt látszik sz., imáiban kitűzni, — mellyel ha csak né­mileg megközelített is, méltó az imaköltcszet ke­veseknek viruló koszorújára.— Szeme elölt tart­ván sz. azon időt, mellyben Iegszámosban szok­tak egyházainkban megjelenni, három rendre osztja imáit : Vasárnapi, innepi, alkalmi imákra. A' mi béltartalmukat illeti ezen imáknak, sz. híven ahoz, mit előszavában mond, hogy az imádkozás csendes magába-szállásnak, szent álmélkodás-, háladatosságnak, keresztyén megnyugvásés szent tiszteletnek kiömlése : a' leggyöngédebb kifeje­zésekkel, de hatás-teljesen 's buzgósággal emeli fel szivünk-, lelkünket Istenhez. Szem elölt tartja a'viszonyt,mellyben mi Istenhez állunk,—a'melly viszonynak fejtegetése-és érzéséből, mint vala­melly kútfőből, az alázat, bizalom, buzgóság, hála, vallomás, könyörgés, szóval: az ima legszentebb erei fakadnak. 11a hozzá-vcszszük ezen helyes alaphoz amaz ima költészi színezetet, melly szerző gondolatit hímezi,—melly, mint szerény virány a' tiszta csermely partjain, ugy leng minden oldal­ról imaeszméinek krislály-folyamára : akkor meg kell ismernünk, hogy e' könyv nagy nyeresége egyházi iralmunknak. Hogy azonban feltéllen di­cséröi ne legyünk e' könyvnek, mellyröl az ifjú sz. szerény elöszavábanmaga mondja : „nem tö-

Next

/
Thumbnails
Contents