Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-07-25 / 30. szám

nyességét (kár, hogy a' diák nyelv kimaradt!) indítványozta. Aranyfiistös oltár, öltöny 'stb.: no ugyan kipótolhatnák a' kereszlyénség életét és szellemét!? Szépmiivészetnek, a' tudományok 's mesterségek elöhaladásának lelkemből örvendek: úe ennek nem a' templomban a' helye, ez nem a' kézmüvek raktára. — A' vallásos, csendesszelíden buzgó érzelmeket gibraltari szorosokon, szálasodé sziklákon — mint tüfokon a' tevét — általcsigázni nem tanácsos. Olly nemesen ékes egyszerűséget kell a' vallásnak adnunk, hogy tudósoktól 's kevésbbé tanultaktól egyiránt — a' mennyire lehet — tiszteltessék. A' philosophia, költészet 's az egész szépművészet ám tegyen különbséget a'vasárnap és hétköznap közölt (ámbár Dryden, Addison, Steele, Popé, Fielding, Goldsmith, Smollet is azért maradlak jó emlékezetben, mivel a' hétköznap poésisát ők teremtették), de a' vallásos pietas dölyfös kergeségei el ne ragadjanak bennünket. A' protestantismus méltóságos egyszerűség tengere, mellynek partjai minden ide illő szépséget, szellemiséget visszatükröznek. Nem tagadom azonban, mikép az aranyközépszerüséget itten eltalálni nem kis feladat. A' t. szerzők' meglehetősen eltalálták ugyan, de még sem vagyok velők tökéletesen megelégedve. Előadásuk többnyire ékes és tiszta: de gondolataik inkább hidegek, mint melegek. Már pedig egyensúlyban kellene e' kettőnek állani. Ha a' vallás mérlegében több a' melegség : akkor a' vakhit felé hajlott;ha a'hidegség több: akkor az emberi bölcseség nyerte az elsőséget. Ezen az utón messze haladva, vallástalanok leszünk : amazon pedig fanatismusba sülyedünk, és ez veszedelmesebb amannál. Szerzők müvének belbecsét illetőleg tehát több melegségetohajtottam volna; — mi pedig írmodorukat nézi, itten is van egy kevés észrevételem. JVem tartozom ugyan azon bírálók közé, a' kik kocsival és lóval fordulnak meg a' hü munkások szorgalmas veréjtékein, és drasticus ítéleteiket agrariai makacssággal, mi helyett én római urbanitas t óhajtanék, egészen tenyerünkbe szolgáltatják. Az illyen bírálat Ariosto gonosz termettéhez hasonlítható, melly a' spanyol szépirodalmat is közanathema alá sodorta, vagy legalább hasonlítható amaz egyszeri marquisné pókirtó— zatához. A' szereteten alapuló vallás könyvei bírálatához nem illenek a' tüzes fogók, frivolilas, pasquillehnésség : — de viszont távol legyenek a' hazug hizelgésnek fényes füstötajánló szavai is. Iíereszteléskori beszéd vagyon szerzők müvében négy, három egészséges 's egy beteg gyermek fölötti. A' tartalom vászna a' dogmatikusok szövőszékén készült, és többnyire mind ugyanazonegy nótára megy. Az elsőben a' proposilio major = a' keresztség szereztetésének ezélja, utóbb van téve a' propositio minor-nál. "t. i. hogy miért használt Jézus vizet. Az imának 's megáldásnak nem szabad a' cselekvény főtételétől elfajzania. — Á! második beszéd rendszeres és jó, imája nagyon takaros. — A9

harmadik szertartási beszéd épen olly nehézkes, mint a' milly nehezen szoktak a' kisdedek megszületni. Ennek imájában olvashatók ezen szavak : „Oh, tartsd fölölte szüntelen atyai áldó kezeidet" Természetesen nem ugy, mint a' bécsi piaczon II. József az ércz-Iovon. Á negyedik keresztelési beszéd beteg kisded fölötti. Igen czélszerü, de a* körülményt halálosnak nem mondanám, mert hátha megél a* gyermek ? — a' halálos helyeit szomorú-1 mondanék. Confirmatiókori beszéd találtatik e' könyvecskében három : ketteje prot gyermekeket, a' harmadik kath. vallásból áttért egyéneket illet. Ezen harmadikban intetnek az áttért egyének, hogy „ugy keressék az igét, mint szomjú szarvas a' hűs patakot." Megvallom, én nem vagyok a' szarvasok barátja, nem azért, mivel igen szarvasok $ nem is azért, mert mindössze is ezen áttért egyének tán legfölebb is vendégfogadó kapuja fölött lefestve láttak szarvast : hanem hogy ennél alkalmasabb 's kevésbbé szarvas hasonlítást is használhattak volna; aztán meg azon naftali-féle nyalka szarvasok nem is szöktek által az újszövetségbe. Egyébiránt ezen, az áttérlekhez intézendő beszéd nagyon jó, — jó pedig azért, mivel benne a' két vallás közötti különbség jól adatik elő. Urvacsoráláskori beszédet látunk hármat. A' 42-dik lapon olvashatni: „A1

hálátlan tanítvány eljőve fegyveres nép kíséretében 's a' mestert elárulá, — és csók lön az árulás jele, miképen még ma is sok illy áruló csók csattan el álnok barátok, férj és nő stb. ajkain." Engedelmet kérek, nem akkor árulja el mesterét Júdás, mikor fegyveres nép kíséretében eljőve. Akkor már elárulta 's a' végbevitt árulás után 's következésében jött a' fegyveres nép vele együtt. Ha regényt, novellát, költeményt írunk a' szépirodalom terén : akkor a' csók csattanás megjárja; a' színpadon pedig — például a' fökölövarróné szerelmi kalandjaiban — arszlánaink oktatást nyernek hasonló körülmények sikeres fölhasználására: de urvacsoráláskor, barátim, semmi csókcsaltanás! — Az urvacsoráláskori ima (1.44) — miután ugy kell ott megállanunk, mint megalázódás typusai — igen lármás, kántori hangon kezdődik: „kiáltunk Uram hozzád !" Ugyanezen imában nincsenek helyén az efféle kifejezések : „szív keserűségében kiáltozni; álnokságaink fölülhaladtak a' mi fejünk felelt és mind az égig növekedének a' mi vétkeink." Mert ha ez áll, hogy t. i. az égig növekedének vétkeink 's álnokságaink fölülhaladtak fejünk fölött : akkor a' vármegyei statarium alá tartozunk. Az efféle kifejezések — mint megannyi lögolyók — által mindannyiszor buzgóságunk szárnya lyukasztatik által, és ez e1

miatt aláeső szárnyaink épen ak-