Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-01-17 / 3. szám

teremben magatoknak, ésmelté az egyetlen pásztort ! Háromszáz darab birka is elég egy juhásznak, ki csak felvigyáz nyájára és nem eteti azt: hát még 300 gyermek, kik közöl sokat beszélni Isell tanítani elébb, hogy utóbb valamit értsen, 's Irík különös tanítást és nevelést kívánnak, menynyivel nagyobb nyűg egy szegény tanítónak? És csak békével dolgozhatnának tanítóink, ez mégis valamennyire tűrhető volna : hanem hol a' templomba, hol a' temetésre szólíttatnak; és még ez sem elég, hanem éjszaka, midőn a' jövő napra festi erőt kellene gyüjteniök, halotti versek kalapálása mellett kell virasztaniok, a' mi természetesen nagyon fontos vállalat, mert fél ívnyi sürün össze-vissza karmolázott atyafiságot kell nekik hamarjában, quasi ictu fulmineo, összeférczelniök, miért egy váltó forintból álló tisztességes honorárium jár; ehez még a'téli napok rövidsége is járúl. ítéljen már ezekből az elfogulatlan olvasó, ha vájjon lehet-e, illy pogány helyzetben, a'legnagyobb megerötetés és ügyesség mellett is, a' kijelelt hivatásnak kellőleg eleget tenni ? — A' mi tehát ezen indítvány életbe léptetése után, legelsöbben teendő volna, az, szerintem, reáliskoláknak létrehozatala, — ugy szintén kántorok meghívása, különösen ezutósó. Kántorokra van,uraim! mi nagy gyülekezeteinkben szükségünk, kik a' templomi szolgálatot végezzék, temetésekre járjanak, verseljenek, az iskolás-gyermekeket a' mostaninál rendezettebb, kellemesebb éneklésre tanítsák, és így a' kik a' harmóniát is létesítsék körünkben. Mennyivel jobban fognának akkor megfelelhetni rendes tanítóink feladatuknak, mint azt mostani, gyakori elvonattatásuk mellett tehetik ? noha szorult állapotukhoz képest, sok helyen igy is felülhaladják a* várakozást. A' nép is mennyire fogna lelkesülni csak egy ének hallatára is ? Valóban, hogy mi nagy egyházbeliek nem épen azon a1

fokon állunk, a' mellyen állhatnánk, annak egyik oka abban is rejlik, hogy nincs jól rendezett énekes-karunk. Az énekszó, mint tudjuk, ha jól rendezett, varázs erővel hat az ember kedélyére; a' kemény szivet lágyítja, a' földhöz szegezett elmét mennybe ragadja, a' lassú akaratot ösztönözi, az ingadozót erősíti. Sok megátalkodott bűnös, kín sem a' fogház, sem a' bot többé nem fogott, megtérési könyeket hullat, — sok kegyes és istenfélő ember angyalok társaságában véli magát, — sok fukar kész szívvel megoldja bő erszényét, midőn valami szívhez szóló egyházi éneket véletlenül meghall; 'smeg kell vallanunk, hogy hol illy ének hallik, ott a' silányabb beszéd • 3s nagyobb hatással bír, mint a' legjobb ott, hol a' ferde énekszó az embert mindjárt elöljáróban széthangolja, elkeseríti. 'S miért épen,a'mi legnagyobb, mi több, tótajkú egyházaink azok a' szerencsétlenek, mellyek eféle énekes karokkal nem dicsekedhetnek ? Tán bizony nem telnék ki illyesmi a1 tóttól, ki minden szép 's jónak megtanulásában már általában is bámulatos ügyességet szokott kifejteni? Ki hihetné az ellenkezőt? holott történetileg való, mint a'tapasztalás is eléggé igazolja, hogy a' tótnép dalos nép; sőt azt mondom, hogy ha népünk e' részben csak némileg is oktattatnék, aligha mérkőzhetnék vele más. Példa erre Dréno. Vagy pedig nem érdemlenék azt meg roppant gyülekezeteink, mellyek, mintnagy test, különben is nehezen mozdulnak, hogy e' részben serkentésül 's hatásul kissé több gondot fordítanánk a* mostaninál reájok? miután mind magunktól közvetlen, bokros bajaink miatt, úgysem telhetik illyesmi. íme, barátim! csak ezekből is könnyen átláthatjátok, mi volna legelsöbben teendő, ha az aránylagos egyházi adó elvileg mindnyájunktól elfogadtatnék, és egyszersmind akként, a' mint már említettem is, életbe-léptetnék. Több e'féle adatokkal is szolgálhatnék még, ha nem kellene tartanom attól, hogy már eddig is áradoztam. Szabadjon tehát reménylenem, hogy mit a' lelkes, kitürö Elekes András és Hajnal Abelmok Békésen, Juhász Benjámin ur Öcsödön helv. hitv. egyházaikban már dicsőségesen befejeztek, én e' czikkemben ujolag fölmelegítettem, azt utánam több tárgyavatottabb tiszltársaim még mélyebben fogják kimeríteni. S ha Isten azt engedné érnem, hogy az 1847-ik esztendőben bő áldást szemlélhetnék, s hozzá téve egyszersmind, azt is elmondhatnám: íme, Uram ! szent földedet is megáldottad, testünk és lelkünk egyiránt betelt áldásaiddal!: soha ennél, ev. paplétemre, Istenemtől nemesebb jutalmat ez életben nem várhatnék, de nem is várnék: mert tudom azt az egyet, hogy így régóta betegeskedő egyházamnak felüdülése el nem múlhatnék, annak újjászületése pedig belém szinte új életet fogna lehelleni. Isten az ö kegyelme által minket ugy segéljen! Horváth Sámuel, tót-komlósi ev. lelkész. I £ k o 1 a- 's n e v e 1 é s-ii g y: 8"r»^|»araufliai tervem íi^yélien feielet E. Ií. lir észrevételeire V* BT, T. úr véleményére. (Vége.) Miután feleletemnek eddig közzétett részében elvitázhatlanul bebizonyítám: I. Hogy honunk jelen átalakulási szakában ideiglenes és nem holtig szolgálandó tanítókat alkalmazni alsóbb iskoláinkba, mind az europa-, sőt világszerte tapasztalható, rajtunk pedig épen zsarnoki nyomást gyakorló anyagi körülmények igénylik, mind a' tanítók ideiglenességéből nemzetünk kivált köz- és alosztályának költség- növesztés nélküli müvelését eszközlö szellemi hasznos eredmények javallják; II. Hogy az általam tervezett praeparandia, a' benne képzendő ideiglenes tanítók személyében*