Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1847 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1847-06-13 / 24. szám

zetességétől elválni, azonfölül ö nem ellensége az uniónak, csak azt kívánja, hagyjuk meg neki *s községének, a' mijek van, hogy mi szinte az unió eszméjéből biztosíthatjuk öt, miszerint kivánata teljesíttetni fog. Egy szónok mondá, hogy félreértés, az ev. fő- 's egyesült egyházat egyazonítani. Igaz, hogy e' felöl határzott nyelvszobás még nem képződött. De az egyházkormány mindig unió eszméjétől áthatott organismusra gondolt főegyházról szóltában. Tartományinkban mindenütt több vagy kevésb papot 's községet találunk, kik valóan egyesültek, aztán ismét reformátusokat , kik lényegileg azon állapotban vannak, mellyben őket az unió találta,— aztán lutheránusokat, kik a' lutherséghez szilárdul ragaszkodnak , 's ezért egészen elváltak. Az egyesültek 's azon reformátusok, kik határzottan nem nyilatkoztak, közti különség az egybázkormányra nézve gyakorlatilag csekély; köztük nincs úrvacsoramegtagadás, 's tettleg meglehetősen egyenlő minden; a' kormány tehát az unió kifejtése 's tovaképzése körül ugy viselé magát, miszerint folyton nem kérdé , valamelly egyház akar-e hozzájárulni avagy nem; mert az többnyire izetlenségeket okozott; a*főegyház tehát gyakorlatilag mind a'kettőt magában foglalja. De azok, kik az egyesült egyház közösségétői egészen elváltak, kivül vannak a' föegyházzali összeköttetésen ; ők magok vitték nyakasságukkal odáig a'dolgot, hogy az ev. főegyház mindenkori készsége mellett, őket befogadni, tölök mégis elszakadt. Igy áll az ügy az egyházkormányra nézve, — ha másként állna, más eljárásnak kellett volna történni? — Erre az elnök a'választmánynak unió Iényegéröli elveit, miként a' javaslat nyomán föntebb érintve vannak, még egyszer előterjeszté, megmutatván, miként azokkal tulajdonkép minden szónok egyetértett,'s aztán a1

már említett eredményekre ment át. Ezek első tételében, melly igy hangzik : ,,A' zsinat mondja ki Meggyőződését, hogy az ev. egyházegyesítés nem hajtathatik végre az istentisztelet vagy szerkezet puszta confirmálása által, hanem ahoz főleg meghatárzott hit- vagy hitvallás-alap kívántatik" mindnyájan megegyeztek, ugy hogy arról tovább vitázni nem kelle. A' második tétel iránt r „A1 zsinat mondja ki meggyőződését, miszerint ezen hitalaprőli addigi nyilatkozatai az egyházkormánynak elégtelenek" az elnök következő megjegyzéseket tőn : ,Az egyházkormánynak különös megelégedésére szolgál, ha eljárása, mint sok szónok mondá, helyeslésre talált, 's az 1834-ki nyilatkozat, melly szerint eddig cselekvék, elismertetik. De többen ugy vélik , hogy elégtelenségről nem kell szólni; anyagilag tehát itt sincs vita, csak azt lehetne kérdeni: az egyházkormány nyilatkozatai eleitől fogva 'sl843. óta elegendők e avagy nem ? A' választmány unióról általunk kibocsátott emlékiratra utal, mellyben az eddigi viszonyok szinte elégteleneknek mutatkoznak. 'S itt az egyházkormányálláspontjából mindenesetre ki kell nyilatkoztatnom, hogy az nagy becset helyez abban, ha az előbbi nyilatkozatok kiegészíttetnek ; mert nézeteiben minden szilárdsága mellett, az 1834-ki cabineti parancs után is, melly csak speciális alkalomra adaték ki, mindig bizonyos bizatlansággal cselekvék; egy részről untalan félve, hogy annak elismerése által, miszerint az unió nem hitvallásváltoztatás, unió ellen cselek— vendik; más részről óhajtva azok iránt, kik a* symbolumokhoz ragaszkodnak, gyöngédséget és kíméletet mutatni, mert fenálló rendre határzott utalással nem léphetett elibök. Igy eljárása untalan inkább hozzálátás, mennihagyás volt, 's igen kell óhajtania, hogy az addigi határozatok kiegészíttessenek. A' választmány kifejezésében tehát ő nem láthat gáncsot, mi annak bizonyosan nem vala szándokában, hanem, ezen állapotban nem maradhatván a' dolog, csak kiegészítő nyilatkozatokat nyerni ohajtal' — A' 2—ik pontra : „A* zsinat egyezzen bele az elvbe, hogy az unió teljes valósítására megkívántató előterjesztése av hitalapnak, nem állhat tanformulában,mellynek feladata volna az eddigi különségeket hitágazatilag kiegyenlíteni, hanem csak a' közös és ama tankülönségeken fölülemelkedett hit alkalmas kifejezésében," elnök megjegyzé, hogy a' negativában mindnyájan megegyeznek; de annál nagyobb ellenmondás történt a* második positiv rész ellen; hogy a' szándokolt egyházrendben határozatok hozassanak az uniónak különsymbolumokhozi viszonyáról, hogy ott az egyes symbolumok név-* szerint említtessenek meg, hogy a' consensus ne mondassék ki általában, hanem mint sarkalatost magában foglaló jelöltessék ki — ez azonban azon hozzáadással, miszerint a' nemsarkalatos ne látszassák az által lényegtelennek — ebben itt is egyetértenek ugyan; de az iránt: kell-e ezen consensusnak határzott kifejezést adni's a'sarkalatost czikkezni, leghatárzottabb ellentét uralkodik. Az ellenzék állítja: 1) hogy az nehéz; ki akarjon a'symbolumok consensusára kimerítő kifejezést találni? Az tudományilag alig kivihető; 2) az egyház megszokta a' symbolumok formái! 's kifejezéseit, ez okból fontos dolog, a' symbolumok tartalmából semmit szokatlan, nem egészen világos, magyarázatra szornlt formulákban ki nem mondani; a1

védelmezők pedig mondják : ha az unió consensuson alapúi, ugy azt ki is mondhatja 's ki kell mondania; hiszen nem hallgathat természete- 's lényegéről annak, minek tudatosa; puszta utalás a' consensusra, csak alaki, korunkban pedig fontos dolog, nem új, hanem megújított hitvallást kimondani. Bármi fontosak is ez ellenvetések, igy itélt az elnök, azokról mégsem lehet határozni, mivel e'kérdés az ordinatiokori hiteltetéssel legszorosabban öszszefügg, e' szerint ott lesz eldöntendő; erről sem kell tehát vitatkozni. Szintén