Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-11-29 / 48. szám

ta! lennének fékezendök. És Isten ugy akarta, hogy noha a' kölcsönös nagyszerű terveket Lajosnak azon tette, mellyel az elébe fegyveres erővel nyújtott új alkotmányt ünnepélyesen elfogadó 's a' megindult viharnak legyözhetlen hatalma sükertelenné tevék: legalább egy valami megmaradt, az összejövetel nagy feladatához képest tán csekély, de a' szegény evangyélmi egyházra nézve, ha ez is ugy akarná, csakugyan nyomos. És mi ez? Az hogy a' nagy József méltó utóda, az 179%-iki 26. törvényczikk alkotója, Pillnitzben egy alapítmányt tön, a" szász egyetemeken tanuló austriai protestáns papfiak számára. Az alapít— mány áll 1000 cs. k. aranyból, mint az alapítmánylevél — melly 1791-dik dec. 7-kén hirdettetett ki Dresdában — szavaiból kitetszik: ,,zu einiger Unterstützung von Söhnen evangelischer Prediger, zunáchst aus den königl. Böhmischen und übrigen deutschen Erblanden, dann die aus den Gallizischen gebürtigen, und endlich die aus andern k.k. Erblanden, welche auf einer der Churfürstl. Sachs. Universitaten, Leipzig und Wittenberg, den Wissenschaften obliegen und einer Unterstützung würdig und bedürftig sind. "De Isten ugy is akarta, hogy a' nagy király e'jótéteményét még nem igen élvezték azok , az kiknek szánva volt. Ennek oka az, hogy az örökös tartományheli ifjak nem Lipcsébe 's átalában nem is a'külföldre, hanem a' bécsi hittudományi facultásba vannak utasítva. A" stipendium tehát németek által élveztetik, kik arra az által képeznek magoknak igényt, minthogy a' kegyes alapítmány eredetileg egyik szász ministernek, Gutschmid Christian Gotihelfnek levén szánva, midőn ez azt megköszönte 's a' Felséget az 1000 aranynak a' megnevezett czélra való fordítására bírta volna, a' minister és utódai az előzmények nyomán jogot képeztek magoknak 's azt azonnal gyakorlatba is hozták, még pedig mind e' napig háborítatlanul, azokat tűzni ki a' kamatok élvezésére, kik nekik tetszenek. Hogy ez által a' kegyes alapítónak szándéka megsemmisítetik, kétséget nem szenved. De végre is azt mondhatnók: mi közünk hozzá, hisz az minket nem illet, mert mi nem tartozunk „zu den k.k. Erblanden." Erre van válaszunk. Először az, miszerint hisszük, és e' hitünknek igen biztos alapja van, hogy a' dresdai egyháztanács — melly azt kezeli — ezen stipendium élvezetétől a' magyarokat — austriaiak nem létében (mi pedig a' fenebb említetteknél fogva igen természetes) — elütni nem fogja. Másodszor azt, hogy ha a' maga utján teljes hódolattal megkérnők urunkat királyunkat, hogy e' jótéteményt reánk magyar-erdélyiekre is méltóztatnék kiterjeszteni, mint kik egyedül élvezzük a' kimeneteli szabadságot, kegyes meghallgattatásra tarthatnánk számot. Egyébiránt mind az 1000 arany most már nincsen a' szász kormány birtokában, mert Wittenberg a' bécsi congressus után elesvén Szászországtól *s Borussiához csatoltatván, az, Oesterreichische oder Leopoldinische Stiftung is — mint azt nevezni szokták — osztakozás tárgya lett 's egy része Wittenberggel Poroszhonba költözött. Később a' wittenbergi egyetem a' halleivel egyesítetvén, a' Poroszhonba vándorlott Ieopoldistipendium része, Wittenberggel együtt, Haliéba szakadt át 's az ottani magyar stipendiumokkal egyesítetett. Relata refero. Annyi bizonyos, hogy a' mostani lipcsei leopoldi stipendium csak 64 tallért tesz,mit ketten húznak 32 tallérjával. Végre, ha valami becsületes papfi szerencsét akar kísérteni ez ügyben, *s a1

32 talléron kivül még ingyenasztalt óhajtana nyerni az jelentse magát jó korán a* pesti paplak 2-dik emeletének azon részében, melly a' szomszéd sütökémény kiállhatatlan füstétől legtávolabb esik, noha még sem annyira távol, hogy a' czikkirás bajait mephyticus bűzével ne szaporítaná, 's mellyet az illető biztosság hihetőleg csak azért nem lát meg, minthogy füstje kényszeríti behunynia szemeit Denique censeo stipendia esse eruenda! Székács. Néhány pont ezen protestáns egy* házi és iskolai lap 3 7-dik számában elöl álló illy ezimü közleményre: „Éneklés tanítása Iskoláinkban." Az említettem közleményben a' Figyelmező név alatt közlő nagyon tiszteit úr azt irja, hogy a' népeknek az éneklés nem tudások miatt, a* szent énekek épen nem zengedeztetnek olly gyönyörű hangokkal és megkívántató rendességgel, hogy az óhajtásnak megfelelhetne; mellynek két okát adja: egyiket azt, hogy az ifjúság az éneklésre talán nem oktattatik nagy gonddal; másikat azt, hogy a* szülök is hidegen veszik a* taníttatást. Hogy az ifjúság nem oktattatik talán nagy gonddal, az van tehát első oknak fel hozva; mert sok tanító maga sem sok éneknótát tud, mellyre példa is hozatott fel. — Nem tagadhatni, a' tanításban, bármelly tanulmánynál is, sok függ a' tanítótól. Igaz az is az állítás szerint: ki mit nem tud, arra mást sem taníthat. De e' mellé szükség azt is tudni: valamint minden más helyzetben különböző nézetekből működnek az abban állók, ugy ebben is. Pedig csak egy azon nézet, melly mind a' két részre az áldást árasztóéra és az áldást elvevöére egyiránt legüdvösebb. Midőn a' tanítónál Istene, hazája, egyes embertársai 's önmaga igaz szeretete munkás, ez a'legfelségesebb buzdító, a' többi csak szolgai. De ítélgetni nem akarok, nem is illik, csak a' mit, mióta hivataloskodom, mellynek ugyan még csak két éve, soha sem szerettem, t.i. hogy nem jól énekel a' népség, kívánom, alkalom szolgálván reá, szerényen nyilvánítani. Ennek okai részint tehát mi is vagyunk tudatlanabb tanítók. Hogy okai ne legyünk, ta-