Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-11-29 / 48. szám

ta! lennének fékezendök. És Isten ugy akarta, hogy noha a' kölcsönös nagyszerű terveket La­josnak azon tette, mellyel az elébe fegyveres erővel nyújtott új alkotmányt ünnepélyesen elfo­gadó 's a' megindult viharnak legyözhetlen hatal­ma sükertelenné tevék: legalább egy valami meg­maradt, az összejövetel nagy feladatához képest tán csekély, de a' szegény evangyélmi egyházra nézve, ha ez is ugy akarná, csakugyan nyomos. És mi ez? Az hogy a' nagy József méltó utóda, az 179%-iki 26. törvényczikk alkotója, Pillnitzben egy alapítmányt tön, a" szász egyetemeken tanuló austriai protestáns papfiak számára. Az alapít— mány áll 1000 cs. k. aranyból, mint az alapítmány­levél — melly 1791-dik dec. 7-kén hirdettetett ki Dresdában — szavaiból kitetszik: ,,zu einiger Unterstützung von Söhnen evangelischer Predi­ger, zunáchst aus den königl. Böhmischen und übrigen deutschen Erblanden, dann die aus den Gallizischen gebürtigen, und endlich die aus an­dern k.k. Erblanden, welche auf einer der Chur­fürstl. Sachs. Universitaten, Leipzig und Witten­berg, den Wissenschaften obliegen und einer Unterstützung würdig und bedürftig sind. "De Isten ugy is akarta, hogy a' nagy király e'jótéteményét még nem igen élvezték azok , az kiknek szánva volt. Ennek oka az, hogy az örökös tartomány­heli ifjak nem Lipcsébe 's átalában nem is a'kül­földre, hanem a' bécsi hittudományi facultásba vannak utasítva. A" stipendium tehát németek ál­tal élveztetik, kik arra az által képeznek magok­nak igényt, minthogy a' kegyes alapítmány ere­detileg egyik szász ministernek, Gutschmid Chri­stian Gotihelfnek levén szánva, midőn ez azt megköszönte 's a' Felséget az 1000 aranynak a' megnevezett czélra való fordítására bírta volna, a' minister és utódai az előzmények nyomán jogot képeztek magoknak 's azt azonnal gyakor­latba is hozták, még pedig mind e' napig háborí­tatlanul, azokat tűzni ki a' kamatok élvezésére, kik nekik tetszenek. Hogy ez által a' kegyes ala­pítónak szándéka megsemmisítetik, kétséget nem szenved. De végre is azt mondhatnók: mi közünk hozzá, hisz az minket nem illet, mert mi nem tar­tozunk „zu den k.k. Erblanden." Erre van vála­szunk. Először az, miszerint hisszük, és e' hi­tünknek igen biztos alapja van, hogy a' dresdai egyháztanács — melly azt kezeli — ezen stipen­dium élvezetétől a' magyarokat — austriaiak nem létében (mi pedig a' fenebb említetteknél fogva igen természetes) — elütni nem fogja. Másodszor azt, hogy ha a' maga utján teljes hódolattal meg­kérnők urunkat királyunkat, hogy e' jótéteményt reánk magyar-erdélyiekre is méltóztatnék kiter­jeszteni, mint kik egyedül élvezzük a' kimeneteli szabadságot, kegyes meghallgattatásra tarthat­nánk számot. Egyébiránt mind az 1000 arany most már nincsen a' szász kormány birtokában, mert Wittenberg a' bécsi congressus után elesvén Szászországtól *s Borussiához csatoltatván, az, Oesterreichische oder Leopoldinische Stiftung is — mint azt nevezni szokták — osztakozás tárgya lett 's egy része Wittenberggel Poroszhonba köl­tözött. Később a' wittenbergi egyetem a' halleivel egyesítetvén, a' Poroszhonba vándorlott Ieopoldi­stipendium része, Wittenberggel együtt, Haliéba szakadt át 's az ottani magyar stipendiumokkal egyesítetett. Relata refero. Annyi bizonyos, hogy a' mostani lipcsei leopoldi stipendium csak 64 tallért tesz,mit ketten húznak 32 tallérjával. Végre, ha valami becsületes papfi szerencsét akar kísér­teni ez ügyben, *s a1 32 talléron kivül még in­gyenasztalt óhajtana nyerni az jelentse magát jó korán a* pesti paplak 2-dik emeletének azon részében, melly a' szomszéd sütökémény ki­állhatatlan füstétől legtávolabb esik, noha még sem annyira távol, hogy a' czikkirás bajait me­phyticus bűzével ne szaporítaná, 's mellyet az illető biztosság hihetőleg csak azért nem lát meg, minthogy füstje kényszeríti behunynia szemeit Denique censeo stipendia esse eruenda! Székács. Néhány pont ezen protestáns egy* házi és iskolai lap 3 7-dik számában elöl álló illy ezimü közleményre: „Éneklés tanítása Iskoláinkban." Az említettem közleményben a' Figyelmező név alatt közlő nagyon tiszteit úr azt irja, hogy a' népeknek az éneklés nem tudások miatt, a* szent énekek épen nem zengedeztetnek olly gyönyörű hangokkal és megkívántató rendesség­gel, hogy az óhajtásnak megfelelhetne; melly­nek két okát adja: egyiket azt, hogy az ifjúság az éneklésre talán nem oktattatik nagy gonddal; másikat azt, hogy a* szülök is hidegen veszik a* taníttatást. Hogy az ifjúság nem oktattatik talán nagy gonddal, az van tehát első oknak fel hozva; mert sok tanító maga sem sok éneknótát tud, mellyre példa is hozatott fel. — Nem tagadhatni, a' taní­tásban, bármelly tanulmánynál is, sok függ a' taní­tótól. Igaz az is az állítás szerint: ki mit nem tud, arra mást sem taníthat. De e' mellé szükség azt is tudni: valamint minden más helyzetben kü­lönböző nézetekből működnek az abban állók, ugy ebben is. Pedig csak egy azon nézet, melly mind a' két részre az áldást árasztóéra és az áldást elvevöére egyiránt legüdvösebb. Midőn a' ta­nítónál Istene, hazája, egyes embertársai 's ön­maga igaz szeretete munkás, ez a'legfelségesebb buzdító, a' többi csak szolgai. De ítélgetni nem akarok, nem is illik, csak a' mit, mióta hivatalos­kodom, mellynek ugyan még csak két éve, soha sem szerettem, t.i. hogy nem jól énekel a' népség, kívánom, alkalom szolgálván reá, szerényen nyil­vánítani. Ennek okai részint tehát mi is vagyunk tudatlanabb tanítók. Hogy okai ne legyünk, ta-

Next

/
Thumbnails
Contents