Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-11-22 / 47. szám

PROTESTÁNS GYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP 47. szám. Ötödik évi folyamat. Nov. 22. 1846. Nec vero se per imperitiam excusabit, quasi proplerea docere non valeat, quod ei sufficiens et lucolentus sermo nou suppetat: quando nulla alia sacerdotis doctritia íjebet essequam vita; sati?que auditorespossint proficere, si a doctoribus suis quod vident spiritualiter fieri, hoc sibi etiam simpliciter audiant praedieari, dicente Apostolo: Etsi imperitus sermone, sed non s c i e n t i a (2 Cor. 11,6). J u 1 i a n. P o m e r i a s. TARTALOM: A1

szónoklatról átalában, az egyháziról különösen. Kuo B e rt a 1 a n. — Észrevétel a1

falusi iskolákat illető némelly ujabb tervezetekre — a"1

jobbat is, hol szükséges megmondva. Csik P. — Észrevétel a" pestvidéki ref. tanító-egyletre nézve. Kiss K.— Kül-és belföldi tudósítások. — Szent-lant. A'szóiioklatráS átalában, az egyliázirél kfilönöfiieii. A' szónoki előadás. A' szónoki előadás vagy a' kigondoltaknak szabályszeres közlése, nem egyéb, mint a' hangnak a'test minden részeinek, az előjövő tárgyak, szavak, mondatok 's azokban föltűnő lélek mozdulatihozi alkalmaztatása. Cicero szerint „sermo corporis és eloquentia corporis." Ez a* fölebb érintett szoros értelembeni szónoklat, hol a' szónoknak ismét egy új- 's a' széles értelemben vett szónoklattal egybefüggő kis világ ugyan, de attól mégis különböző nyilik meg. Itt a' szónoknak teljesen önerejével kell munkálni, — mig amott kútfőkhöz folyamodhatik. Mikép a' zene bájolón hat a' kedélyekre, 's édes elragadtatásba hozza a' hallgatókat: a' szónok szép előadása olly szép varázszsal bir, 's nincs érzéketlen kedély, mellyben változást nem tesz. Meghatja az érzékeket és az akaratot, — mig a' fül édesen gyönyörködik a' természetszerű hajlékony hangokon, a' szem édes éldeletet talál magának a1

test idomzott mozdulatin, 's a' kettőnek módos öszhangzata elölt megillellenül az akarat sem marad. Az indító előadásra három nélkülözhetlen tulajdon szükséges: emlékező tehetség (memória), ékes hang (vox)és módos testillesztés (gestus,— gesticulatio). I. Emlékező tehetség. Az emlékező tehetség, Cicero meghatározása szerint: ,,est firma rerum ac verborum recordatio," más határozatot neki adni nem is lehet. Ezen tehetséget az ujabb szónokok használni nem akarják, — egyiránt épületesnek tartják a* beszédet laprul, vagy a' nélkül. Én ezeknek értelmét 's módját nem követem, — én a1

szabályszeres 's indító előadásnak rugójául t a' memóriát veszem, 's ugy nézem azt, — ha szabad egy géphez hasonlítani, mint olly rugót, mellytöl függ minden géprészeknek szabad 's folytonos mozgása, — megáll, vagy hibázik ezen rugó, megállnak, vagy zavarba jönek minden részek. Igy az előadásban, ha az emlékező tehetség gyönge, vagy nincs kiképezve, nincs helyes előadás, — ekkor az lesz csak olvasás; mert az emlékező tehetség hiánya a' testillesztóst megköli, az abban szükséges tagmozdulatoknak szabad irányt nem ad, holott ép ezen tagmozdulatok azok, melylyek a' lélek minden mozdulatit tükrözik, azokat maguk előtt hordják, 's egyetemes hatással vannak a' műveletlenekre is, kik a' beszédet átalánosan nem értenék, (mertminden lélekben ugyanazon benyomások olly nemű indulatokat idéznek elő, ha szinte különböző mértékben is), mig a' beszéd csak azokat indítja meg, kik azon nyelvnek mélyebben avatottjai levén, értik 's felfogni képesek a' szónok minden mondalit. Szónoknak a'memoriával nem gondolni annyi, mint beszédének fűszerét, beszédének megható nyilát, örjét, és tárházát minden tanulmányinak félretenni, *s azzal nem élni. Cicero is „thesaurusának nevezi a* memóriát, azaz: olly helynek, hová az észvilág körében feltűnő minden dolgok biztosan helyhezletnek, és azt mondja róla: „Nisi memória custos inventis, cogitatisque rebus et verbis adhibeatur, intelligimus, omnia etiam sipaecrlarissimaifuerint, in oralore peritura." Hol van a'hang indulatokhoz!* alkalmazásának, szabad változatosságainak mező engedve, ha azon figyelmet, mellyet a" hangváltoztatásra kellene fordítanunk, a' belük és holt sorok tömegébe temetjük? 's ki áll jót, hogy a' szünteleni olvasás által az unalmas és hallgatókat terhelő egyhangúság (monotonia) a' szónok természetévé, nem válik? Hát a' szemnek eleven tüzét, ^mellyet láthatatlan belsőnk minden mozdulatinak tüköréül rendelt az anyatermészet, a' néma lapokban hamvasszuk-e ki ? ezen mindenek előtt föltárt könyvet, mellynek betűit a' szív 's lélek alkotja, közlátomásul kell tenni a' hallgatóknak, hogy onuaK olvassák, a' szónok ajkából pedig hallják az erkölcs tiszta szavait. — De hallom, mikép némely-47